Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-07-05 / 27. szám

litettek fel — elébb-utóbb betörik a fejem ! — Ne emlegesse V. J. ur e reklámszerüséget, hanem inkább örvendjen, hogy ujabb napjainkban még a nagyobb politikai lapok is a Calvinismus mellett reklámoznák, annak gyűléseiről, püspöki látogatásairól, prédikálásairól irt tudósításokkal bővelkednek ; s aztán örvendjen, mint mi örvendünk s örvendeni fogunk, ha elébb-utóbb nem kell elmondanunk, hogy >ma rajtam, holnap rajtad«. . . a sor. Vagy tán arra a hirlapi cikkre hivatkozik, melyben le volt irva, hogy az ottani törvényhatósági közgyűlésen mikép tárgyaltatott az én kérvényem, melyben a községi isl<ola nagy termének havonként egyszeri unitárius istentisztelettartásra leendő átengedését kértem, de a mely kérdés teljesítése ép a protestáns papok heves ellenszegülése miatt hajótörést szenvedett 1 ? Ezt is kár emlegetni 1 Ez is csak szennyes 1 Nem is emlitve, hogy Erdélyben pár helyt közös templomaink vannak, tény az, hogy legújabban a a cultus-miniszter két helyen is átengedte nagyon helyesen — az állami intézet nagytermét a reformátusoknak istentisztelet tartásra. Persze a mit egy valóban szabadelvű katholikus miniszter a reformátusokért, s bizonyára érettünk is, meg tehet és meg tesz, azt a szabadelvüsködő református község a testvér felekezetért ugyan mikép tehette volna meg 1 ? Vagy tán az egyik ottani lapnak arra a szánt-szándékosan rosszakaratú cikkére hivatkozik, melyben a megszalasztani való irka-firkász a »Prot. Egyházi és Iskolai Lap« egyik közleményét (a berhidai reformátusokról) nagy részben átvéve, annak értelmét és tendenciáját az én rovásomra teljesen elferdítette s ép az ellenkező eredményt hozta ki 1 ? De ez nem volt reklám. Hogy ezeken kivül mi »reklamszerű« Íratott az ottani lapokban, arról tudomásom nincs. Hogy én »akkor legsűrűbben« vagy csak »sűrűbben« is lejdrogattam volna — ez egyszerűen nem igaz. En, a mióta a h m.-vásárhelyi unitár, leány-egyházközség a budapesti unit. anya-egyházközséghez tartozik, tehát mióta annak is lelkésze vagyok, évenként csak kétszer, mondd : kétszer mehettem le. Ez a tény. Pedig tán V. J. ur is megengedi, hogy mint lelkésznek, kötelességem lett volna s lenne minél gyakrabban lemenni. De biz ezt, fájdalom a körülmények nem engedik, és ennek nem én örvendek. Hogy egyházi adó és papbér nem fizetéssel ámitgatták volna az ottani unitáriusok az áttérőket, ezt először Kovács Ferenc, akkor képviselő úrtól hallottam, ki személyesen fölkeresett s habár ő is ezt csak »hír« gyanánt említette, én mégis még azon a napon egy nagyon komoly hiv. levelet irtam az ottani unitár, presbyteriumhoz, meghagyva, hogy ha ily hir fennforogna, azonnal világosítsák fel az illetőket arról, hogy mi más egyházaknai is szegényebbek vagyunk s áldozatokat kívánunk. Magam pedig mihelyt lemehettem (mult évi pünköstkor) azonnal közgyűlést tartottam, melynek főtárgya volt az önkéntes egyházi adó-megajánlás, a mint ezt Magyarországon gyakoroljuk. Örömmel tapasztaltam, hogy a jelen voltak teljes készséggel tették meg ajánlataikat ; sőt az a kellemes eset is előfordult, hogy egy akkor távol levő egyháztag, a dologról értesülve, másnap önként hozott tán két frtot a pénztárnokhoz. Ezek a tények uram 1 Az afféle »hir« tehát, ha járt is, téves volt, melyből hamar kiábrándulhattak s nyitva állott és áll ma is az ut a viszszatérésre. Ehhez még csak azt a kérdést adom, hogy hátha valamelyik felekezet igazán azt mondaná, hogy elég alaptőkéje lévén, híveire egyházi adót nem ró, vájjon bűn volna-e ez s vájjon mit tehetnének ellene ? 1 Gyarló vallásos állapot az, a honnan a hívek egy kis egyházi adó miatt kirohanni készülnek. Én részemről sohasem jajgatnék e miatt; szabadságukban áll, ám menjenek 1 Hogy »Kolozsvárról unitárius röpiratokkal árasztották volna el a várost, erről semmit se tudok s nem is áll. Hanem tény igenis az, hogy a reform, presbyterium udvariatlan s dühöngő »szózatára«, melyben az unitáriusok izgatóknak, ámitóknak, fondorkodóknak, megvetésre és üldözésre méltóknak mondattak, az ottani unit. presbyterium egy higgadt, komoly és ünnepélyes »válaszszal felelt. Tessék elolvasni 1 Tény az is, hogy kívánatra az »Unitárius Kis Könyvtár« füzeteiből példányokat küldöttem. V. urnák is szívesen szolgálok. Tény az, hogy »a ker. unitárius vallás ismertetése« cimen egy füzet jelent meg Budapesten (nem Kolozsvárt), melyben vallásunk és történelmünk röviden ismertetve volt, és a melyben az egyházi adózásra vonatkozólag ez áll: »Az egyes egyházközségekben a lelkész, tanitó és kántor évi fizetést kapnak. E fizetést, valamint az egyes keresztelési, esketési és temetési funkciókért járó dijat is az egyházközség határozza meg a felsőbb hatóság jóváhagyásával.« Hogy ily röpirattal és nem-fizetési ámitással egyszerre miként lehetett hóditólag működni — az fel nem fogható. Ennyi áll a röpiratokról, de hogy ezekben mi bűn t van : én belátni nem tudom. Hogy »a mozgalom célja a vásárhelyi ref. egyház vesztére törés volt* ezt mosoly nélkül alig olvashatám. Hiszen 21 tagja volt akkor az ottani unitár, községnek. Ebből io férfi, io nő és i gyermek. Na már, ha io férfi io nő és I gyermek egy tán 30 ezer lélekből álló egyháznak vesztére törhet s mint a lapok irták, vallásháborút támaszthat, s ha e tizek az ezreket végveszélybe dönthetik : akkor e tizek bizony erősek, de amaz ezerek rendkívül gyengék kell hogy legyenek. Nemde uram 1 En ily szegénységi bizonyítványt önmagunkról ki nem állítanék! Ezt pedig másokkal együtt V. J. ur kiállította. Egész cikke igaz, hogy »adalék", de nem az unitárismus történetéhez, hanem az ottani cálvinismus bensőleg gyarló, korhadt állapotához. Az idézett két jegyzőkönyvből és azoknak s

hire terjedt «-jéből (eltekintve attól, hogy ellenség irta) a történész ellenünkben nem fog semmi komoly dolgot kiolvashatni, (még ha calvinista lesz is), hanem igenis látni fogja a hiteles okmányokból a vásárhelyi ref. egyházközség belső bajait, némely presbyterek »szenvedélyes és keserű kifakadásait az uj adó ellen*, »a nyilt ellenszegülést a tagok részéről, a kebli »izgatást «, »egynémely lelkész durva bánásmódját*, a »stóla megszüntetésének óhajtását®, »a papok holtig választása eltörlését,* panaszt az »iskolák ellen4

stb. stb. Bizony keserű adalékok ezek a ref. egyház történetéhez ! Sőt azt gyanítom, hogy V. J. ur is, az ártatlant ütve, e cikkével csak az ő hibásait akarta feltüntetni s javítani. Hisz maga is helytelen dolognak tartja — s ebben igaza van — az unitáriás püspök interpelláltasdsdt; sőt megvallja, hogy »a mozgalom eredetére és természetére nézve nem volt unitárius irányú«, s hogy »a forrongás láthatatlan sugalmazói és értelmi szerzői nem függenek az unitárius egyháztól, nem is hivei annak.* (1!) Igen, itt ismét igaza van ; hanem hogy az unitáriusok mikép húzhatták volna »teljes erejökből a hálót« — azt igenis megmutathattuk volna, ha minket is olyan szellem vezérelne. De mikor még az általam fenn jelzett eljárás mellett is, igy kell szenvednünk — ugyan mi lett volna, ha minden alkalmas és tisztességes eszközt megragadunk ! ? Nem tettük, uram, egyfelől és főleg azért, mert minket nem a »za-i varosban halászás* elve vezérel; másfelől azért, mert az ' idő és tapasztalat sokra megtanított, így jelen esetben arra is, hogy az ottani reform, egyházból pár ezer lélek