Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-07-05 / 27. szám

vallás iránya polemikus s célzata defensiv, a miből következik, hogy túlnyomó benne a negativ elem. Egyetemes jelentősége csak azért van mindegyik prot. symbolumnak, mert egy az ellenség, kinek támadásait visszaveri. De ez ellenség, Róma, a talajnak s az éghajlatnak megfelelőleg, a hol él, változtatja színét s jellemét. Az a hires »egység« melyet Róma emleget, csak az elméletben létezik ; a hány országban, a hány nép között üti fel sátrát, annyi különböző fajra oszlik. S Rómán kiviil a prot. egyházaknak bel ellenségekkel is kellett küzdeni s ezek is majdnem mindenütt mások voltak. Természetes ennél fogva, hogy egyetlen ref. symbolum sem jutott egyetemes érvényre, mert egyik sem tudott teljesen a locális látkör fölé emelkedni. Az egyetemes hitvallás hiányát pótolni a ref. egyházak körében, a Heidelbergi Káténak jutott részéül. Már első megjelenésekor s mind e napig nagyobb becsben tartatott mint bármely kátét is jogosan illet. Nem maradt csupán a gyermekek kezében. Méltán nevezhető kis bibliának. S miként a biblia az összes keresztyénség lelki tápja, ugy ez a káté a ref. hitűek magna chartája. Ha a bibliát dicsőíti amaz állítás, hogy patak, melyet könnyen gázol egy bárány s folyam, melyben elmerül az elefánt, a kátéra nézve nem lehet ócsárlás, hogy a kisdedeknek édes tej s a felnőtteknek erős eledel. Káténk minden elemében positiv s azon néhány cikkelyben is, hol kénytelen határozott állást foglalni a hatalmas tévtanok ellen, ott is irénikus. Irálya egyszerűsége, bibliai színezete, békéltető, valóban evangelikus szelleme kiválóan alkalmassá teszi, hogy belőle tanuljanak is, épüljenek is. Ezt csakhamar felismerte az összes ref. keresztyénség s a kátét tekinthetjük maiglan a ref. egyházak — a bibliai alapon állóknak — közös kincséül. Érdemes tudni, hogy, mint épen e napokban közöltetik, káténk az Egyesült Államok német ref. egyházainak missió hatósága megbízásából Rev. Ambrose, dr. Gring által japáni nyelvre fordíttatott s Yokotáma s Tokióban jelent meg a japáni fordítással az egyik lapon s a tullapon angol szöveggel. Ez a fordítás alig kerül majd magyar szem elé s ha közénk vetődnék is, kevés hasznát vehetnők. Adja az Isten, hogy a japániak között munkáljon hitet s életet. Közöttünk, iskoláinkban s házainkban az evangelium isteni erejét s áldását hirdetni s a szivekbe juttatni van és lesz hivatva a mult évben Lúgoson megjelent Erdős József uj-soóvéi lelkész által készített fordítása a káténak. Előszó gyanánt három rövid fejezetben a káté történetét közli a fordító. Symbolikus jelentősége nincsen kellőleg kiemelve, nyilván, mert ennek szerző a Helvetica II. sajtó alatt levő fordításához irt bevezetésben akar kifejezést adni. A nyelvezetet tekintve az orthodox colorit ottan-ottan elhomályosultnak látszik, de ez csak látszat, mely által a fordító az olvasót a szent irás hálójába kívánja vonni. A ki súlyt fektet a szép magyarságra, csak örülhet a csinos ruhának, melybe Erdős Káténkat öltöztette, s melyben a jó öreg heidelbergi mégis ugyanaz maradt. A fordító munkáját legjobban jellemzik saját szavai, melyeket nem rég hozzám intézett: Egyedüli célom az volt, hogy miután látom, mint foszlik anyaszentegyházunk derűje, mint feledik még jobbjaink is, hogy mik vagyunk, azaz, kellene és kell lennünk, mint reformátusoknak, ime a ref. egyház zászlójának egy fodrát kibontom, és ha látom, hogy vannak kik e zászló alá seregleni nem szégyellik, hatunk annak érdekében. Célom ez: használni — Isten országának terjesztésében — magyar ref egyházunknak. A fordítás Révész Bálint püspök urnák, mint egykori főnökének, van ajánlva, »a ki a magyar ref. püspökök közt olyan, mint a jó öreg heidelbergi a többi confessiók közt — egyszerű, szilárd, következetes.* — Ha e fordítás rokonszenvvel fogadtatik, akkor újból szándékszik fordítója kiadni teljes méltatással, tudományos alapon, theologusok kezébe, úgyhogy a szöveg s az ahoz tett szent Írásbeli commentár kedvéért a nép is lelki haszonnal olvashassa. Hiszen nagy szükség volt már nyelvünk mai fejlettségének megfelelő kátészövegre s igy hasznos munkát végzett a fordító s óhajtandó, hogy reményeiben ne csalódnék. Vajha csakhamar adhatná kezünkbe az ígért második kiadást. 1885. junius 4. Venetíaner Sándor. BELFÖLD. Adalékok az unitárizmusnak magyarhoni terjeszkedése történetéhez. Nagytiszteletű szerkesztő ur! Becses lapjának 24. számában a fennirt cím alatt Vásárhelyi János aláírással az alföldi s különösen a hódmező-vásárhelyi unitárius mozgalom tárgyában egy közlemény olvasható, melyre, minthogy abban csekély személyem is emlegetve van, a nt. szerkesztő ur szives engedelmével, hogy a »sokképen bonyolított ügyről a fátyol« általam is levonassék, bátor vagyok néhány megjegyzést tenni, bizva és tudva, hogy ezek igaz »adalékok« lesznek. Hogy »unitárius emissariusok« a reform, egyházi adó kivetésekor Hódmező-Vásárhelyt csoportosulásokat rendeztek s házról-házra jártak volna téríteni az elégületleneket — ez »való« nem lehet, mert unitárius emissáriusok tudtunk szerint nem léteznek. Hanem igen's »való« az, hogy az ottani unitáriusok, mielőtt állandó imaházuk lett volna, egyikük-másikuk házánál tartották istentiszteleteiket. De ez tán nem bűn. Való az is, hogy — mint értesültem — reform, egyháztagok határozott s Írásbeli fölhívására, tanyán vagy hol, ref. család házában is tartottak istentiszteletet, a mi állott éneklésből s értekezésből vagy beszédből, melyet a Channing műveiből, vagy a »Keresztyén Magvető«-ből olvastak fel. De tán ez se bűn. Egy ily alkalommal — mint hallottam — nt. Miklovicz ref. lelkész ur ís megjelent, hogy megtudja mit mivelnek ; de ugylátszik, nem találta bűnnek ; legalább a vizsgálati jegyzőkönyvben nincsen fölemlítve. Való az, hogy az istentiszteletnek felolvasó részét legtöbbnyire laikusok végezték és végzik ma is, s hogy esetleg »egy csizmadia®, esetleg egy (e miatt is üldözött) »városi írnok* tartja a felolvasást. De hát, fájdalom, nem áll módunkban, hogy oda rendes lelkészi állomást szervezzünk ; a testvéries reform, egyház pedig — a 19-ik század és a magyar protestantizmus nagy dicsőségére (!) az egész ügyben ártatlan Nagy Bálint iskolai igazgatót eltiltotta a prédikálhatástól, megfosztotta papi jellegétől, csak azért, mert megbízásom folytán olykorolykor az unitáriusoknak prédikált; pedig tán soha se mondott unitárius beszédet. Ezt tessék piacra vinni! Tudomásom szerint nem »való« az, hogy az ottani unitáriusok »istentiszteleteiket reklámszerüleg hirdették és dicsérgették* volna. Annyit tudok, hogy tán két alkalommal istentiszteletünk valamelyik lapban fel volt említve s beszédem megdicsérve. De hát ez az én vagy a mi bűnünk! ? Ebből következtetve, ugyancsak megjárom, ha pl. a Győrött vagy Sopronban végzett functióim miatt, melyeket ép a lutheránus hitrokonoknak igaz keresztyén szeretettel átengedett templomaiban végeztem, és a melyeket a helyi lapok meleg elismeréssel s dicsérettel em-