Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-06-28 / 26. szám

Meg kell még említenem, mint a valódi buzgóságnak külső bizonyítékát, hogy ez alkalommal a pesti protestáns árvaház részére a kitett tányérokon 25 frt n kr. gyűlt össze. A hol az áldozatkészség oly fényesen nyilvánul, ott panaszra nem lesz ok, ott a szent lélek titkos erejű működése csudákat képes tenni a mai anyagias világban is.*) Filep Endre. mohácsi ev. ref. tanitó. KÜLFÖLD A baseli-alumneumi ünnepély. Basel, junius hó 15-én. Még emlékezhetnek mindnyájan a kik ez intézetnek tagjai voltak azon kis csinos, nagyobbrészt fából épitett oldalszárnyára az »Alumneum« -nak, a hol 5—6 tanuló szoba volt s a melyek leginkább a külföldi theologusok által használtattak. Ma már ennek helyén diszes kő-épiilet emelkedik, 9 szép tágas szobával s mondhatni diákok számára igen elegánsan bebutorozva. Az alumneumi bizottság a mult év (1884) julius hó 18-án tartott ülésében elhatározta, hogy véget vet a »szoros« helyzetnek — a mennyiben sokszor a »Hausvater« szobáiból kellett átadni az ifjaknak egy párt — s építtetni fog. E határozatot tett követte s a szép erős épület e hó 12-én adatott át ünnepélyesen a bizottságnak. A hivatalos átadás előtt az alumneumi olvasó teremben gyűlt össze : a bizottság, a meghívott vendégek, az alumneumi ifjúság és a »Hausvater« családjával. Az örök szép »Ein feste Burg ist unser Gott« elzengése után Mirill lelkész bizottsági elnök és baseli senior megható beszédet intézett az ifjakhoz ; különösen hangsúlyozván: mennyire szükséges a lelkésznek a mai időben erős, tántorithatlan hittel s lelkészi characterrel birnia, ha sikeresen akar megküzdeni a nagyon is elharapódzott vallási indiferentismussal, melynek szele már itt Svájcban is érezhető. (Minálunk már rég diadalmát üli 1) A minden tekintetben remek beszéd után dr. Orelli theol. tanár mondott imát, melynek ezen szép berekesztése: »Különféle nemzetek fiait vezetted hozzánk óh Uram! a te bölcs utaidon. Oh! engedd, hogy visszatérve hazájukba hirdethessék az igét, melyben örök igazság vagyon letéve; s legyen köztünk kapocs a te benned való szent hit, mely minden kötelékek közt a legerősebb s mely eszközli, hogy mindnyájan fiaid — s mindnyájan testvérek legyünk« ragadta meg különösen a hallgatóság figyelmét. Ezután a »Hausvater« adta elő röviden az »Alumneum történetét, mireánk magyarokra térve mondja: »Mint uj embernek (ő csak ez évben választatott meg »Ilausvater«-nek miután elődje Jonelli *) Egy másik tudósítónk tudósításából felemiitjük, hogy a beállított orgona a most átalakítás alatt álló pécsi főtemplomból vétetett, 10 változatú, jó minőségű. A templom ugyanez alkalomra újra kifestetett, a deszkázat mind diófa, az oszlopzat pedig szürkésmárványszinre, 4 vasoszloppal az orgonás kar elláttatott, a kathedra és az oszlopfejek díszesen megaranyoztattak, a templom ez évi belső díszítésére fordított költségek a 2.000 forintot megközelítik, sőt tán meg is haladják s mindezen költségek előállitására nem kellett semmiféle kivetést tenni a népre, bőven fedezi azt az egyház közjövedelme, mely téglaégetésből, korcsmáitatás és kamatokból foly be, csak azt sajnálta a gyülekezet, hogy mind ez a sok díszítés nem akkorra készült el, mire a szeretett főpásztor megérkezett, hanem azóta. Sok ilyen gyülekezetet kívánunk — mondja tudósítónk, mondjuk mi is — magyar reformált egyházunknak, hol a közbéke, közboldogság anyagi virágzás emeli és szépíti az Isten házát, s hol templomba-járás, vallásosság nem hiányzik, nazarénus-féle szakadozásnak híre sincs. lelkész ki e tisztet 12 éven át viselte — lemondott) — nem volt alkalmam sok magyarral érintkezni Alumneumunkban, hanem az elődeim által vezetett jegyzeteket figyelemmel vizsgálva ugy találtam, hogy ők ugy magaviseletben mint szorgalomban mindig jó és követendő példát adtak fiatalabb svájci társaiknak s nem egy eltávozása után is megtartotta a jó viszonyt ugy társai, mint a Hausvater családjával szemben.« É beszéd bevégzése után egy choral eléneklése s az épületnek hivatalos átadása és megtekintése következett. Este 8 órakor a feldiszitett étteremben vacsorához ültünk s ott a következők által volt képviselve Basel szellemi aristocratiája : Eduárd Burchard polgármester, dr. Stockmeyer gen. superintendens, Hawlet a misszió ház elnöke, dr. Kiggenbach, dr. Orelli, dr. Schmidt, dr. Stehelin, dr. Heman theol. professorok, dr. Feuchmann rector az universitáson, Mirill, Bőhringer, Barth, Ecklin lelkészek, Jonelli a volt alumneumi Hausvater stb. stb. Az első hivatalos felköszöntőt a polgármester mondta éltetve a bizottságot; azután megeredtek a felköszöntések az ifjúság és a vendégek közt s csaknem mindegyik toasztozó megemlékezett az idegenekről (csehek és magyarok) s a ki közelebbről — bennünket nem is ismert — mégis tudott valami hízelgőt mondani az ifjúságokból reánk nézve. Ezekre egy cseh collegám felelt elmésen hangsúlyozván : »hogy a magyarok dicsőségében a cheheknek is joguk van részt venni, mert egy államnak vagyunk gyermekei s végül köszönetet mond a chehek nevében.« Legutoljára az ősz dr. Kiggenbach a theol. íacultas nestora állott fel s beszédjében tisztán velünk foglalkozott, ime röviden: »01y páratlan autonomiát a prot. egyház kebelében sehol sem találunk, mint a magyaroknál. Nem tudom nemesi sajátságuk-e az, hogy oly nagy energiával rendelkeznek — hogy minden szépért és nemesért oly erősen tudnak lelkesedni s azt ki is vinni. Volt alkalmam már mint tanulónak a jenai s göttingai egyetemeken a magyar theologusokkal érintkezni, s már itt mint fiatal ember tisztelni és szeretni tanultam őket, mint oly nemzetnek képviselőit kik sokat tenni vannak hivatva. Nem mondom s nem is akarom magunknak vindikálni, hogy a magyarok a mit eddig a kül- és bel-misszió tekintetében tettek azt mind tőlünk tanulták, de engedjék meg szerénytelenség nélkül kimondanom, hogy az első impulsust mi adtuk a külföldön künn járt ifju papnövendékeiknek. (Igaz!) Örömmel értesültem, hogy több helyen vasárnapi iskolák alakultak, s az ifjúsági egyesületekkel is tétettek kísérletek s a kül-misszió terén is meglehetősen haladtak. Végül kívánja, hogy az ifju papi nemzedék kezet fogva egyesitett erővel munkálkodjék Isten országa érdekében, s ne feledjék el azt a mit tőlünk tanultak — ugy a mint az nekünk is adatott.« Nem levén más magyar jelenleg az alumneumban én köszöntem meg az irántunk tanúsított figyelmet és jóakaratot, biztosítván őket, hogy ugy az universitáshoz mint az alumneumhoz a legnagyobb hála és szeretet fűzi mindazokat, kik ez intézetnek tagjai voltak. Igy végződött a szép ünnepély; mely, tekintve nemzetünk s valamint egyházunk iránt tanusitott tömeges jóindulatot és rokonszenvet reánk nézve nagyon is hízelgő. Az alumneumban van jelenleg 25 theologus, kik közül nemzetiség szerint: 16 svájci, 4 cseh, 3 német, 1 magyar és I francia. íme egy névsora azoknak, kik Magyarországból ez intézetnek tagjai voltak : Polster Gottlib (1846-tól 1851-ig). Rúcz János (1852—54). Schrauz János (1852 — 54). Sas Lajos (1854—56). Gamauf Sámuel (1854—57). Peti Jó-