Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-06-28 / 26. szám

zsef (1856). Klein Tobias (1856—57.). Kirnbauer Sándor (1857—58). Baltigh Frigyes (1857—58). Katona András (1859). Grosch József (1860-61). Gráf József (1863—64). j Reuss Benjámin (1864—66). Stollmann Gusztáv (1864—66). Antal Károly (1865—66). Posch Frigyes (1866—67). Kühne Márton (1866 — 67). Korén Pál (1866— 67.) Kirn­bauer Gusztáv (1867—68). Konci József (1859—60.) Kund Mátyás (1867—68). Dérer Gusztáv (1868—69). Stollmann Dániel (1868—69). Bújna Márton (1868—70). Unger Ferdinánd (1868—70). Schmidt Károly (1870—71). Mar­hauser Imre (1870—71). Thomai József (1870—71). Brun­ner János (1871-72). Ermel Gyu'a (1871—72). Dérer János (1871 —72). Sokalik András (1871—72). Pieler Mátyás (1872—74). Bansele Kálmán (1872-73). Márk Ferenc (1873 —74). Schönvitzner Károly (1873—75). Lu­dig Emánuel (1874—76). Maliak József (1874—77). Ve­netianer Sándor (1874—75). Boor Lajos (1576—78 )­Masznyik Gyula (1876—78). Mohr Gj ula (1876—78). Csiky Lajos (1877—78). Bethlendi Endre (1878—79). Hütter Lajos (1878 —79). Fa István (1879—80). Kosaczky Mihály (1879—80). Balló Miklós (1880—82). Szabó Lajos (1880—81). Kiss Bertalan (1881 — 82). Benkő István (1882). Berde Sándor (1882—83). Erőss Lajos (1882—83). Medveczky Károly (1882—83). A mint e névsor mutatja aránylag sokkal többen voltak a lutheránusok (németek és tótok) mint a refor­mátus magyarok. Kerekes Endre, ref. lelkészjelölt. XIII. Leo pápának Pitra párisi érsekhez intézett levele.*) Szeretett fiunk, iidvöt és apostoli áldást! Az ön levele, telve fiúi hódolattal és őszinte oda­adással személyünk iránt, édes vigasztalást szerzett lel­künknek, melyet egy ujabb keserűség szomorított meg, On megérti, hogy semmi sem érinthet bennünket fájdal­masabban, mint azon látvány, hogy a katholikusok közt meg van zavarva az egyetértés szelleme, azon nyugalom, azon odaadó és alávető bizalom, a melylyel a fiuk szok­tak viseltetni az őket kormányzó atyai tekintély iránt. Ha tehát csak nyilvánulni látjuk is azt bizonyos jelben, nem nyomhatjuk el nagy megindulásunkat, s hogy ne gondoljunk arra, hogy a veszélyt megelőzzük. Egy oly levél múltkori közzététele, mely legkevésbbé várt ol­dalról jött, mely fölött ön sajnálkozást fejezi ki, az a lárma, melyet ez a levél keltett, a kommentárok, a me­lyekkel kisérték, azt tanácsolják nekünk, hogy ne hall­gassunk el oly érv fölött, mely ha meddő is, azért nem kevésbbé időszerű, ugy Francziaországban mint egyebütt. Bizonyos megfigyelhető jelekből nem nehéz látni, hogy a katholikusok közt vannak olyanok, kik — talán az idők vétke folytán — nem elégedvén meg amaz alatt­valói szereppel, mely rájok az egyházban vár, azt hiszik, hogy némi részök lehet az egyház kormányzatában is ; vagy legalább is ugy vélik, hogy meg van engedve sa­ját módjuk szerint vizsgálni és megitélni a felsőbbség tetteit. Ha ez érvényesülne, ez nagy kárára szolgálna az egyháznak, a melyben, isteni alapitójának kinyilvánított akarata szerint a leghatározottabban két csoport külön­böztetendő meg, a tanulók és tanítók, a nyáj és a pász­*) Kommentált nem adunk hozzá, de ajánljuk melegen becses figyelmükbe e levelet hazánk mindazon katholikusainak, a kik a kathol. autonomia jövőjébe hisznek, és az iránt véres reményeket táplálnak, a kik a valódi katholicismust az uj idők alkotmányos szellemével össze­békéltethetőnek hiszik. Szerk. torok pártja, s a pásztorok közöl egyik valamennyinek a feje és legfőbb pásztora. Egyedül a pásztoroknak ada­tott minden hatalom tanítani, ítélni és kormányozni, a hívőknek pedig kötelességül adatott a tanításokat követni, alávetni magukat az ítéletnek, kormányoztatni, igazgat­tatni s az üdvre vezéreltetni engedni magukat. Föltétlen szükségesség tehát, hogy a közönséges hivők szívvel-lé­lekkel alávessék magukat pásztoraiknak s ezekkel együtt a fejnek és a legfőbb pásztornak : ezen alárendeltségből és függőségbői áll az egyház élete és rendje, ebben van letéteményezve a jó célra vezetés művének és sikerü­lésnek elengedethetetlen föltétele. Ellenkezőleg, ha a hi­vek tekintélyt tulajdonítanak maguknak, ha az alárendel­tek az egyház kormányában oly irányt akarnak megvaló­sítani, mely elüt a legfőbb tekintélyétől, ez a rend meg­rontása, ez a szellemek megzavarása, ez a helyes útról való letérés. Hogy valaki ezen szent kötelességeket megszegje, nem szükség, hogy nyilt ellenkezésben legyen a püs­pökkel, vagy az egyház fejével ; elég erre a közvetlen uton való ellenkezés, mely annál veszedelmesebb, mentől inkább igyekeznek ezt ellenkező látszattal elpalástolni. Ép ugy elhanyagolja szent kötelességét az, ki a jelen időkben, mely féltékeny a római pápa hatalmára és elő­jogaira, nem tiszteli a vele egyesült püspököket, nem adózik a kellő tisztelettel tekintélyűk iránt, vagy tévesen értelmezi tetteiket és szándékait; megelőzvén az apostoli szék ítéletét. Úgyszintén csekély őszinteségű alávetésről tesz tanúságot ama törekvés, hogy mintegy ellenkezésbe igyekeznek hozni a pápát a pápával. Azok, a kik a két irány közt elfordulnak a jelentől, hogy a múlthoz for­duljanak, nem adják bizonyságát az ama tekintély iránt való engedelmességöknek, melynek joga van, és köteles­sége őket vezérelni s bizonyos tekintetben hasonlítanak azokhoz, a kik, miután elitéltettek, egy jövendő zsinat­hoz, vagy egy jobban informált pápához szeretnének felebbezni. Megjegyzendő e tekintetben az, hogy az egy­ház általános kormányzásában, kivéve néhány lényeges kötelességet, mely valamennyi pápára rá van mérve az apostoli hivataltól, mindeki köteles követni azt a maga­tartást, melyet az idők és a körülmények szerint a pápa legjobbnak vél. Egyedül a pápa a biró ; e tekintetben nem csak különösen fel van világosítva, hanem ismeri az egész katholikus világ föltételeit és szükségleteit, a melyekhez szükséges, hogy mérje apostoli gondoskodá­sát. O visel gondot az egyetemes egyház javára, a mely­hez társul a pártok üdve, s valamennyien, kik ezekben részt vesznek, kötelesek a legfőbb intézőnek tetteit tá­mogatni, s szolgálni céljainak megvalósításában. Vala­mint egy az egyház és egy az ő feje, ugy egy az egy­ház kormánya is, a melyhez mindenkinek alkalmaz­kodni kell. Ezen elvek figyelmen kivül hagyásának az a követ­kezménye, hogy a katholikusokban csökken az az iránt való tisztelet és bizalom, ki vezérökiil adatott; hogy meglazul a szeretetnek és odaadás ama köteléke, mely a híveket a pásztorokkal, a pásztorokat a íőpásztorral egybe kell fűznie ; a mely kötelék képezi a közsértetlen­séget és üdvöt. Valamint ha ez elvekből megfeledkeznek a viszálynak és szakadásnak igen széles utja nyílik meg a katholikusok közt, az egység lehető legsúlyosabb ká­rával, mely Jézus Krisztus híveinek jellemző tulajdon­sága ; és mindig, különösen azonban most, az ellenségek tömöritett hatalmával szemben, ennek kellene a legfőbb és egyetemes érdeknek lenni, a melylyel szemben el kellene hallgatni a személyes megelégedés és magánér­dek minden érzelmének.

Next

/
Oldalképek
Tartalom