Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-18 / 3. szám

egy szóval, hogy bennök az igazság lelke éljen. Azután pedig hivatásunknak megfelelőleg arra kell törekednünk, hogy egyengessük az utat az emberek szivéhez, hogy minden hivő beteljesedjék szent lélekkel, hogy mindenki az igazság lelke által vezéreltessék s igy a Krisztus egyházának egysége nyilvánvaló legyen. Attól nem kell félnünk hogy fáradozásunk sikertelen leend. A váltság szükségérzete még nem veszett ki az emberi szivből, az istennel való kiengesztelődés utáni vágy most is megvan és meg is marad mindörökké. A kérdés: >mit tegyek, hogy az örök életet elnyerjem ?* felmerül még némely szorongó szivben, némely bűnbánó kebelben, s gyakran épen ott, hol legkevésbé gyanítanánk. Tanulmányozzuk tehát az emberi szivet, hogy kipuhatolhassuk, hol ébred fel a váltság, a kiengesztelődés utáni vágy s igyekezzünk összegyűjteni magunk körül mindazokat, kik istenhez vágyakoznak. Egyesíteni mindazokat, kik még istenről s a vallás igazságairól hallani akarnak; egy nagy társasággá alakitni mind azokat, kiket Krisztus szelleme áthatott s kik a Krisztus evangéliuma és az ő egyháza érdekében hajlandók a vallástalanság ellen küzdeni: ez minden lelkipásztornak a hivatása, feladata és kötelessége s ebben kell feltalálnunk a mi teendőnket is. Már itt ezen intézet falai közt, de mée in' o kább majd az életben meg kell ragadnunk azt a fáklyát, melyet Jézus meggyújtott s eltávozása után az apostolok oly lelkesedéssel, oly nagy odaadással lobogtattak. Kezünkbe kell ragadnunk, az evangelium világosító fáklyáját, hogy megvilágosítsuk azzal az emberi életet. Azon kell lennünk, hogy az egyház a hit védbástyája, a vallás-erkölcsi élet ápolója és fejlesztője legyen. Oltsuk be a mi vallásos hitünket az emberi szivbe, hogy az ezen földi életnek minden szenvedése és ellenmondása közt szilárdul megálljon egy erkölcsi világrendbe, egy mindenható istenben vetett hitben, ki mindent javunkra fordit s a jónak és igaznak győzelmet ad. Azon kell lennünk, hogy kiragadjuk az embert az önzésből, a bűnös tétlenségből, hogy szent tűzzé éleszszük keblében az isteni szellem szikráját, hogy megtanulja az ő erkölcsi élet-feladatát betölteni s minden földi dolog felett az örökkévalót keresni. Arra kell törekednünk, hogy az egyház hit és bűnbánat által létrehozza minden emberi szivben a lélek üdvét, hogy az ember a világ zajában el ne vesszen, hanem mint a Krisztus egyházának tagja boldog legyen. De midőn ily nemes cél érdekében működünk, nem szabad elfelednünk, hogy a viszonyok lényegesen megváltoztak; más eszmék más érdekek vezérlik ma már az embereket s azon eszközök, melyek eddig alkalmasok voltak az evangelium terjesztésére, a vallásos élet ápolására, most már nem mindig biztosan célravezetők. Az egyházi beszédek bár fontosságuk kétségbevonhatatlan, ma már még sem oly nagy hatásúak, mint a század elején is voltak s pusztán beszéddel az akaratot jóra indítani alig lehet. Nem szabad tehát az evangelium predikálásával, a vallásos élet ápolásával a templomban maradni, hanem be kell hatolni a nép életébe, fel kell használni a társadalmi viszonyok által nyújtott minden eszközt, mert a kitűzött célt csak igy valósithatjuk meg. Ne gondolják önök, hogy az istenitisztelet pontos megtartásával Krisztus egyháza iránti kötelességüknek eleget tettek, hanem ki kell menni az életbe, élére kell állani minden közhasznú törekvésnek, hogy igy az evangelium szava behatoljon a társadalomba s annak fejlődésében vallásos irányt adjon. Nem itt a helye utasítást adni, hogy miként járjanak el önök a nemes cél érdekében az isteni gondviselés által számukra kimutatandó helyen, de nem is lehet egy az élet minden viszonyaira alkalmazható szabályt e tekintetben felállítani. Az élet oly változatos, a viszonyok és a helyzet annyira különbözők, hogy a mi egy helyen talán alkalmas és a célnak megfelelő, az más helyen épen ellenkező hatással bir. Az élet tapasztalatai kifogják jelölni az utat, melyen haladniok kell, s mindenek felett az istennek lelke, az igazságnak lelke elvezérli önöket minden igazságra és megtanítja mindarra, amit tenni kell. Nem akarom azonban önöket tévedésbe ejteni, sőt meg kell vallanom, hogy bármily szent elhatározással, bármily odaadó munkássággal lássunk is feladatunk megoldásához, nem remélhetjük, hogy mi az egész világot meghódíthatjuk és visszaterelhetjük a világosságra; nem biztathatjuk magunkat azzal, hogy megsemmisíthetjük a setétség országát s megtörhetjük a bűn hatalmát. De állást foglalhatunk és irányt adhatunk. És azután dolgozni kell mindenkinek a maga helyén, dolgozni egész csendben a családban és iskolában, az adott viszonyok között a különböző egyházi és polgári körökben, lassan és csendesen, de híven és fáradhatlanul. Igy lassanként a közös munka megtermi közös gyümölcsét, a keresztyén hitnek és szeretetnek hatalma által a világ erkölcsi fogyatkozásai lassanként elenyésznek, az erkölcsiségnek és tiszta vallásos érzületnek uj folyamai támadnak s megfogják termékenyíteni az egész életet. Az egyház eszerint csak akkor tölti be igazán feladatát az emberi társadalomban, ha a társadalmi életet a keresztyénség alapelvei szerint átalakítani igyekszik, ha minden valláserkölcsi törekvést összefoglal istenországának erősbitésére. Es mi is tiszt, ifjúság! csak akkor leszünk valódi lelkipásztorok, Krisztus egyházának igaz sáfárai,