Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-06-14 / 24. szám

niök s ezzel — közbevetőleg — az egész országban a lelkészi és tanítói (legtöbbnyire oly szegényesen dotált) állomások anyagi jobblétre emeléséhez tetemesen hozzájárult. Ugyanazon időből, az ő pénzügyminisztersége első éveiből származik egyházaink államsegélyben részesítése jS

)

— habár nem aránylagos, de legalább méltányos s mindenek felett nagy elvi jelentőségű lépés a vallásegyenlőség nagy igazsága felé. A róm. kath. egyház óriási javadalmaival szemben — melyek szintén állami eredetűek s királyi adományokból származnak — a ref. egyház évenkinti 63 ezer forintnyi államsegélye kétségkívül elenyészően csekély összeg; a mi dunamelléki egyházkerületünknek évi 12,000 frt jut belőle De a Lónyay Menyhért bölcs előrelátása s az általa kiszabott uton következetes kitartása, lehetővé tette azt, hogy ez aránylag csekély összegből nemcsak theológiai intézetünket évenkint állandó s. megfelelő összeggel gyámolithatjuk, missziói célokra bár csekély, de rendes összeget fordíthatunk, szegény egyházainkat, lelkészeinket s előkönyörgőinket legalább a nyomortól és e'veszéstől megóvhatjuk, építkező egyházainkat olcsó és részletenként törleszthető kölcsönökkel céljokhoz segíthetjük, de épen e kölcsönök rendes visszatérítése s újból kiadása által évrőlévre több egyházat részesíthetünk ebben az anyagi támogatásban. S én, aki az egész idő alatt az állami segélyosztó bizottság tagja voltam, legjobban tudom s bátran ki merem mondani, hogy az eredményt egyedül és kizárólag Lónyay gondoskodásának s szívós kitartásának köszönhetjük. Az ő terve volt az, s ő hajtotta végre is ; ránk csak az maradt, hogy az á'tala k'jrlö'.t uton haladjunk tovább is s gyarap tsulc azt, a minek ő ily bölcs eljárással már is oly szép alapot vetett. Még sokkal nagyobb, legalább messzebb kiható Lónyay érdeme az egyetemes ref. egyházi közalap létrehozásában — és általában a debreceni zsinat összes munkálataiban. A közalap az ő eszméje szerint szerveztetett. s ha kerekei egyszerre nem vágnak is egészen jól össze, ha a kezdet nehézségei között egyideig még csikorognak is : életrevalóságát s vele áldásos voltát már is megmutatta. Magában a zsinati törvényhozásban minden lépten nyomon tündöklött a gróf Lónyay leleményes, magát mindenben feltalálni tudó s mindenek fölött gyakorlatias szelleme. S mit tett ő, a nyilvános tárgyalásokon kivül, melyeknek egyik vezérlője vala — úgyszólván a színfalak mögött, mikép közvetítette a kormánynyal való tárgyalásokat, a nehézségeket okozott pontok végső és megnyugtató szövegezése körül, arról én -— a ki zsinaton ugyan nem voltam jelen, de akkori állásomban annál közelebb voltam az úgynevezett döntő körökhöz s alkalmam volt az ő nemes intencióit támogatni — legtöbbet mondhatnék. Hogy élete utolsó napjait, azok megfeszített tevé kenységét is egyházának, az egyházkerületnek s az egyetemességnek szentelte, emlegessük örök és benső hálával. A mult évi október hó 26-án kezdődött őszi közgyűlésünket még ő vezette Először s — fájdalom utoljára — ültem vele elnöki széket s részesültem szives és őszinte támogatásában, elnézésében a kezdő gyöngesége iránt, biztatásában jó igyekezeteimnek.. . . S ez utolsó gyülésünkön még egy hasznos és üdvös intézkedést vitt keresztül, egyházkerületi és főiskolai összes pénztárainknak az akkor az ő vezetése alatt állott magy. földhitelintézet kezelése alá adását. A határozat, melyet — a hitelesítés előtt — november i-ső napján még ő javított ki, már csak halála után foganatosíttathatott ugyan ; de az is az ő műve. S november i-én már együtt ült és dolgozott a közalap végrehajtó bizottsága, az ő elnöklete alatt. Mint az uj gazda első aratásának, ugy örült ő az általa elvetett mag megeredése után az e'ső kalászoknak ; de mint a bölcs gazda, nem bizakodva el a jó ter mésben, ő abban is gazdálkodni, takarékoskodni akart. Egyes tételeinél a segély kiosztásának vitatkoznunk is kellett vele, de nagyban s egészben meghajoltunk az ő bölcsessége előtt. November 3-án összege/.tük határozatainkat. O még egy ív papirt vett maga elé s a legutóbb megállapított tételeket rájegyezve, a végösszegeket hozta ki belőlük. zek voltak keze utolsó vonásai — számok, de ékesen szóló számok, mert az ő buzgóságban és munkában ki nem fáradó lelke által sugalt számok; az ő egyháza javáért lángoló lelke leheli életet e hideg számokba ; drága ereklyeként őrzöm e papírlapot, a melyen utoljára nyugodott Lónyay Menyhért keze. Mert még olt, abban az ülőhelyében, a munkának épen befejeztével, az utolsó határozatok kimondása közben — ugy érte a halál utolsó sebes nyila, (mondám koporsója fölött s csak azt ismételhetem), mint a vezért a hadimezőn, a diadal zászlójával kezében, a győzelem napján, a siker pillanatában ! Mily dicső halál; mily megérdemelt jutalom, isten kedvező kegyelméből, egy munkás élet fáradalmaiért, önfeláldozásért. — S én, a ki ez uto'só órában mellette állottam, a ki az összerogyót karjaimba felfogtam: hálát adok a gondviselésnek, hogy ha már ennek kellett történni: igy.történt s épen ott történt, hol az ő gondjának, munkájának, buzgó és áldásos működésének annyi emléke lebegett halálveritékben izzó homloka körül s megtörő szemei fölött, hogy nekem, az ő szegény munkatársának, kit barátságára méltatott s szeretetében részesített, engedte meg a kegyelem istene, hogy az elaléltat az első ápolásban részesítsem, mielőtt övei megérkeztek, hogy az utolsót megtegyék körülötte s hogy a pesti paplak egyszerű födele őrzi azt a zugot, melyben ő, egyházáért lángoló lelkét kilehelte. ,A te házad iránt való buzgó szerelem megemészt engemet! ezt a sóhajt senki igazabban nem bocsáthatta az egek urához, mint ő !« S midőn igy élete munkáját befeje/te, mit kíván most tőlünk az ő emléke ? Koszorúinkat letettük az ő koporsójára, s a tuzséri családi sirba imáink és áldásaink kisérték el ; könyeinket elsírtuk fölötte; helyét érdemes és méltó utóddal igyekeztünk betölteni. . . Megtettiik-e ezzel mindazt, a mivel neki tartozunk? Nem, tisztelt gyülekezet; nem főtiszt, egyházkerület! Emlékét igazán azzal becsüljük meg, ha követjük őt egyházunk iránti buzgóságában, kötelességeink hű teljesítésében, a munkában, a bölcsességben s az áldozatban. Mert csak mig oly hű fiai, jogainak és törvényeinek oly erős és bátor védői, érdekeinek oly bölcs és tapintatos előmozdítói s felvirágoztatásának oly lelkes és fáradhatatlan munkásai lesznek, mint volt gr. Lónyay Menyhért, csak addig áll biztos alapon, csak addig él és virágzik magyar reformált egyházunk, pedig mindnyájunk forró óhaja, mindennapi buzgó imája, hogy éljen és virágozzék! S ha közülünk mindenki, nagy és kicsiny, vezér és közember, megteszi a magáét, akkor állítottunk méltó emléket neki, a kit haló porában is hálás tisztelettel s kegyelettel emlegetünk : gr. Lónyay Menyhértnek! ISKOLAÜGY. Az olvasókönyvekről terjedelmes felolvasást tartott Eötvös Károly Lajos a tolnamegyei tanitóegylet nagy gyűlésén, mely alkalommal az országos tanitógyülés elé terjesztendő e javaslatot tette : Az elemi iskolai ol-