Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1885-06-14 / 24. szám
könyvekből is, melyek élete hű társai s barátai maradtak. Annyi elfoglaltatás — a kormányzás annyi gondjai — annyi nehéz küzdelem közt, ő soha sem volt rendes olvasmány nélkül Mindig rá ért, valasztott szaktudománya könyvirodalmával is lépést tartani, sőt éjjeli szekrényén rendesen valamely könnyebb — történeti, politikai, néha szépirodalmi — olvasmánya is volt, melyből lefekvés után, mielőtt alom száll szemére, bármily késő órán is, pár lapot olvasott. Szaktudományául a politikai tudományok nemzetgazdasági ágát választotta magának kora ifjúságában és választásához hű maradt mindvégig. Általában jellemének kiváló sajátja volt az a szívósság, melylyel választottjaihoz — személyekhez ugy, mint tárgyakhoz — kitartóan ragaszkodott ; Ízlését, kedvteléseit, passzióit nem változtatta. Semmi sem volt benne a sziv ama röpködéséből, — a lélek ama délibábszerű — ingadozásából, mely annyiak sajátja, akiket a társaságban igen kedves és szeretetreméltó embereknek tartanak, mert kedélyök mint a kaleidoskop, mindegyre uj meg uj csoportosításával gyöngyszemeinek lepi meg a világot. A gyakorlati élet embere, még természetadta kedvességét, modora megnyerő s szeretetreméltó nyájasságát is arra haszná'ta fel, nemhogy magának, hanem hogy eszméinek törekvéseinek s választott irányának hódítson minél többet. A gr. Széchenyi István iskolájaban növekedvén, kinek nagyszerű reformmuködése e század negyedik tizedére s a Lónyay ifjúságára esett épen, az ifju nem frázisokért, hanem az anyagi érdekekért tanult lelkesedni, mint a haza szellemi s nemzeti fölvirágzásának alapjaiért, szközeiéit. Csak vagyonos nép lehet erős és virágzó, csak erős nép vívhatja ki s tarthatja fenn jogait, szabadsagát, közjogi és nemzetközi állását, csak virágzó nép haladhat a közművelődés utain és lehet végre bo'dog. Ime a Széchenyi-politikájának alaptételei ; s a fiatal Lónyay Menyhért ezeket tette magáévá s mellettök mindvégig megmaradt. Hazánk anyagi jóléte s felvirágoztatása eszközeit pedig egyrészt pénz- és hitelügyeink rendezésében, másrészt közlekedési eszközeink javításában kert ste. Magyarország földmivelő ország levén, pénzre és hitelre, vasutakra és folyamszabál) ozásra volt szüksége mindenekelőtt. Igy Lónyay Menyhért a Széchenyi tanítványa, a bank- és hitelügyet s a közlekedési ügyet tette kiváló tanulmányai tárgyává; idevágó dolgozatai hosszú sorának előszámlálása, annál inkább érdemleges méltatása nem feladatom. De meg kellett jelölnöm az álláspontot, hogy Lónyaynak egyházi körünkben való szereplését is méltathassam. Mert ha volt tér, a hol a földhöz ragadt szegénységen segiteni kellett, épen a legmagasabb szellemi célok érdekeben; ha voltak elhagyott, miveletlen, parlagmezők, melyeket be kellett vetni s termésre hozni, parlagok a vetőmag s mive'ési eszközök hiánya miatt, bizonyára magyar protestáns egyházunk terén voltak ilyenek. Autonómiánkat mi mindig meg tudtuk védelmezni mint erős várfalat, mTynek bá-tyáira folyvást fel voltak vonva ágyúink s lőréseiben apró puskával mindig résen allt legkisebb katonánk is, mint egy kerítés, mely védje lelkünket. De hogy a vár belsejében jó karban vannak e épületeink s a telket, melyet jól körülkerítve tartunk, nem borítja e gyom, arra nem mindig fordítottunk elég gondot. Nem vádkép mondom, őseink s apáink s önmagunk ellen, mert s/ázadokon át, valóban, az önvédedelem volt az első, csaknem az egyetlen szükséges dolog. De Lónyay azok közé tartozott, a kik az egyház belső építésének szükségét s ideje eljöttét korán belátták s azok közé, a kik, ha valaminek a szükségét belátták, nem soká merengenek a kegyes óhajtások ködvilágában, hanem azonnal kezet vetnek a munkára s hozzá látnak a dologhoz. Mint Beregmegye egyik legtehetségesebb birtokosa, a nagy-lónyai és náményi uradalom területén levő ref. egyházakat, papjaikat s tanítóikat, a tiszaháti egyházat s egyházi szolgákat hagyományos szegénységükből kiemelni óhajtván, hozzá kezdett anyagi ügyeik rendezéséhez, kieszközölte dotációik emelését, földbirtok által biztosítását és sikerült a körébe eső egyházak majd mindenikét — legalább az előbbihez képest — virágzó állapotra emelni. S anyagi jobblét mellett, annál még tán becsesebb erkölcsi támogatásban részesítette. Maga állt a presbyteriumok élére, mint patrónus, gondnoka lett, a lelkészeknek pedig barátja, hogy megmutassa a népnek mikép kell tisztelni a papot s megbecsülni az iskolamestert. Nem leereszkedést éreztetett velők, hanem igazi protestáns szellemben beállt a »szent papság s választott nemzetiség közé«, hogy mint az »Isten mellett munkálkodó szolgák« egyike, segítse építeni, gyarap: tani Istennek anyaszentegyházát, mely a hivek lelki közösségében áll. A tiszántúli egyházkerület kebelében kezdette meg nagyobbkörü nyilvános egyházi működését is. 1855-től 1860-ig, részint a beregi egyházmegye, részint a debreceni egyház képviseletében jelent meg, annak közgyűlésein ; míg a békés bánáti egyházmegye 1860-ban segéd-gondnokává valasztván, azzal a nemes buzgósággal vezette annak ügyeit s viselte annak kormányzása terheit, mely minden téren oly fáradhatatlan tevékenységétől várható volt. De messzebb nézvén egy egyházmegye szűk határainál, az e'sők egyike volt, a kik egy egyetemes ref. egyházi köz-alap létesítését megpendítették és kezdeményezték, elvetve magvát annak a magasztos eszmének, melynek valósításában az 1882. évi debreceni zsinaton neki jutott a főérdem, s melynek első aratását is megérni megengedte a kegyelmes gondviselés. A békés bánáti egyházmegye gondnokságáról csak 1877-ben mondott le, ámbár már 1869-ben dunamellcki egyházkerületünk főgondnokává választatván, itt elfoglalta azt a széket, melyen mint elnök s mint kerületünk egyik kormányosa majdnem tizenöt éven át oly áldásosán működött. Egyházkerületünk szellemi — egyházi és iskolai — ügyei élén oly férfi állván, mint Török Pal, a kinek célzataival Lónyay Menyhért mindenben egyetértett, s a kinek örök időkre szóló nagy alkotásait ő egész lelkével támogathatta s fejlesztésökben elnöktársának őszinte segitője lehetett, ő egyszerre megtalálta saját szerepkörét az egyházi kormányzásban. S ez, az ő nagy tehetségeinél élete tanu'mányainál s tapasztalásainál fogva nem lehetett más, mint rendezni az egyházkerület anyagi ügyeit s biztos alapra fektetni amaz intézményeket, melyeknek létrehozásában van Török Pálnak elévülhetetlen érdeme. Azon időben — alkotmányunk helyreállításának reményteljes és termékeny évében — Lónyay a magyar minisztériumban előbb a pénzügyek, később mint miniszterelnök, a kormány élén állván, helyzete előnyeit, s hatalma súlyát a nemzet egy tekintélyes részét tevő protestáns egyháza javára is fel tudta használni, a nélkül, hogy kizárólagosságot gyakorolt volna egyháza érdekében. De örök hálával kell emlegetnünk pénzügyminisztersége idejéből ama rendeletét, melyben a lelkészi és tanítói földek ideiglenesen haszonélvezetét azok örök tulajdonjogától megkülönböztetve, kimondotta, hogy ama földek állami adóterhét nem a haszonélvező egyházi szolgáknak, hanem a tulajdonos egyházaknak kell visel-