Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-05-31 / 22. szám

Egyetemes lelkészi értekezlet. Lévay Lajos barátom egy felhívást intézett hozzám az egyetemes lelkészi értekezlet tartása érdekében, a »Protestáns egyház és iskolai lap« pünkösti számában. Mintán én e nagyfontosságú tárgyban az első egyetemes értekezlet elnökével nt. Ozsváth Imre sarkadi és Garzó Gyula gyomai társaimmal mái* a mult évben több levelet váltottam, ez évben pedig abban állapodtunk meg, hogy a szükséges értekezlet eszméjét valósitandjuk, de előbb irodalmi uton hivjuk fel reá lelkésztársaink figyelmét: az állalam szerkesztett »Magyar prot. egyh. és iskolai Figyelői márc-áprilisi füzetében a felhívást közzé is teltük. Sajnos, hogy e felhívást a hazai prot. közlönyök nem közölték s igy a lelkésztársak figyelme e szükséges dologra már elébb nem irányulhatott. Közöljük alább a felhívást azon hozzáadással, miszerint mi örömmel teszsziik meg már a dunamelléki egyházkerületi gyűlés alkalmával mindazon intézkedéseket, melyek Lévai barátunkat és mindnyájunkat kell hogy közelebbről és melegen érdekeljenek s bennünket ez év szeptember havában Budapesten összehozhassanak. Azon felhívásunkban ez idő szerint csak a helv. hitv. ev. ref. lelkésztársak összegyűlése van jelezve ; de jó lesz, ha előbb részenként majd közösen is értekezünk, a magyar prot. lelkészi kar közös teendői s egymás irányában való magatartása stb. felől. Azon tárgyak, melyeket Lévai barátunk felhoz, mind szükség lesz hogy megbeszéltessenek, s a mennyiben kell és lehet valósittassanak. Csak Isten segedelmével, mely nélkül minden emberi törekvés hiábavaló, akarjuk: erősek leszünk s megkezdhetjük valósítását mindazon szükségeseknek, melyekről a protestáns szellem élő működése és haladása érdekében gondolkoztunk s ha élni akarunk kell, hogy gondolkozzunk, s e gondolatban és tettben szorosabban testvériesüljűnk. Az Ur kegyelme legyen velünk. Kecskemét, május 28. 1885. Czelder Márton. Még a mult évben megjelent néhányunk közt azon gondolat, hogy ismét tartanánk egy egyetemes lelkészi értekezletet. El is készítettük az alábbi felhívást, azonban némely társaink tanácsára abban állapodtunk meg, hogy először egy szűkebb körű bizottságot hivunk össze ; ott egyes tárgyak előkészítésére előadókat bízunk meg és mintegy elkészülve megyünk az értekezletbe. Továbbá, hogy addig is minél erősebb közvélemény alakulhasson, irodalmi vitatás tárgyává teszszük a lelkészi értekezlet szükségét vagy nem szükségét. Ily szempontból közöljük az alábbi felhívást, kijelentvén, hogy folyóiratunkat, melyet az első lelkészi értekezletben a szerintünk üdvös célra felajánlottunk, bármely ez irányú részletes cikkek közlésére szívesen felajánljuk, de hadd szóljon a következő felhívás. * * * 188i-ben, októb. 30. stb. napján, a zsinatra esett összesereglés alkalmából tartottuk meg Debrecenben, első egyetemes lelkészi értekezletünket; s most Isten segedelmével folytatni kívánjuk megkezdett munkánkat, a jogfolytonosság alapján, mely nemcsak felbátorít bennünket a további közreműködésre, de egyszersmind parancsolja, hogy keressük azt, hogy a kor őrlő férge ellen életünket, szent érdekeinket megóvhassuk, — s ezért áron is megvegyük a jó alkalmatosságot. Senki sem vitathatja el, hogy első értekezletünk — noha pedig nagy nehézségekkel kellett megküzdenünk, — ért el bizonyos eredményeket ; az egyházi közpénztár létesítése, mely a zsinati tárgyak közé felvéve sem volt, a mi összejövetelünk következtében vétetett fel és nyert megoldást; s még azok részéről is alkalmul szolgált fontos ügyek feletti beható gondolkodásra, a kik, — előre legalább, — tartózkodó állást foglaltak az üdvös mozgalommal szemben. Az eszme tehát többé már nem uj, s az alakulás ideje óta lefolyt negyedfél év is elegendő volt arra nézve, hogy több előkészülettel menjünk a második értekezletre, melynek most már a teljes és rendszeres szervezkedés volna első és mindenek felett való teendője. Ha elgondolkodunk dolgaink felett, s a jelen társadalmi helyzet alapján, mind azt szívből életre kelteni kívánjuk, a melyek csak anyaszentegyházunk valódi ereje és nagyságának alapfeltételét képezik, lehetetlen át nem látnunk, hogy egy országos közvélemény megindítása, mindenek felett első és elutasithatatlan kötelességünk. Mily nagy áldás lett volna, ha p. o. a zsinati előmunkálatok nehéz munkájában fáradozók, már a múltban is, egy ily országos közvéleményre támaszkodhattak volna, s mily nagy áldás lenne a jövőben, ha egy ily egészséges országos közvélemény a kiegyengetés fontos munkáját végezhetné. Igaz ugyan, hogy irodalmi téren is meg lehet az uj eszmék útját egyengetni, s e tekintetben nem is volt köztünk soha fogyatkozás; de másrészről aztán igaz az is, hogy mig irodalmi téren csak egyes írásra hivatottak szólnak az ügyhöz : addig egy országos lelkészi értekezlet testvéries szervezetében, megszólalhat minden ügybarát, s oly gyakorlati férfiak nézetei válhatnak egyházunk közkincsévé, a melyek ellenkező esetben, sokszor csakis a gondolkodó lelki világában születnek s halnak el. Első meghívónk a magyar hazában levő minden prot. felekezet lelkészeit meghívta, s ez alapon kívánta az értekezletet országossá tenni. De ez nem vezetett célhoz s már első egybegyiilésünk alkalmával meg kellett győződnünk a felől is, hogy vannak nekünk olynemű külön érdekeink és dolgaink, a melyeket csakis saját kerítéseinken belől valósithatunk meg és végezhetünk el kívánt eredménynyel. Ez okból tehát ma már nem azt kívánjuk többé, hogy minden prot. felekezet képviselve legyen értekezletünkön, hanem azt, hogy felekezetünk minden lelkésze lépjen amaz eszmék tisztázásának soromjába, a melyeknek tisztázása első sorban csakis a mi különleges érdekünk. Ezzel nem zárjuk ki a reményt hogy később, midőn már megoldottuk különleges kérdéseinket, majd rá ne gondoljunk egy az egész magyar prot. egyházat is részint érdeklő, tehát magasabb értelemben vett protestáns lelkészi értekezlet szervezésének megkísérlésére ; ma azonban még, figyelembe véve a mult idevágó tapasztalatait, s a minden ilynemű mozgalom szerencsés fejlődésének saját kárunk nélkül el nem mellőzhető alaptörvényeit, ily kiszélesített alapra semmi esetben sem léphetünk. E helyett arra kell fordítanunk inkább figyelmünket, a mit az apostol igy mond : »Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nép vagytok és oly nép, melyet Isten sajátjának tart, hogy annak hatalmas dolgait hirdessétek, a ki titeket a setétségtől az ő csodálatos világosságára hívott.* (Pét. 2: 9.) Ez ma e mi országos lelkészi értekezletünk igazi programmja, ha a helyes elvek szerint kiszélesített alapon akarunk értekezni és munkálkodni anyaszentegyházunk javára és Isten dicsőségére. Be kell tehát vonnunk a »királyi papságot* s ennek úgynevezett világi részét is, tehát mindazokat, akik csak »Isten hatalmas dolgainak hirdetésére* velünk együtt munkálkodni óhajtanak.