Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-11 / 2. szám

hoztatjuk igen is akkor, a midőn a cultust s papi palástot nemzet- s hazaellenes eszmék terjesztésére használja s ily esetben az autonom protest. e. hatóságtól nagyon is megvárjuk, hogy kellő erélylyel lépjen fel. * A kolozsvári unitárius egyháznak e hó 4 én közgyűlése volt, melyre a tagok számosin jelentek meg, hogy a Ferenczi Mózes halálával megüre edett egyik gondnoki állomásra gondnokot válasszanak. Ferencz Jó- ; zsef püspök, mint a kinek közvetlen felügyelete alatt áll a koloszvári egyház, szép beszéddel nyitotta meg az ülést, azon való örömét fejezve ki, hogy oly szép számmal jelentek meg az ekklézsia tagjai. Megemlékezett az elhunyt gondnok érdemeiről s egy hozzá méltó utód választására hivta fel az ekklézsiát, mire a választás meg j ejtetvén, Fülöp István egyháztanácsos választatott meg, ki az eskiit azonnal le is tette. * A tömjén tisztelete. A „Rassagna* írja: A keresztyén egyház szertartásainak egyik legrégibb tárgya a tömjén, mert egyike volt amaz ajándékoknak, a melyeket a keleti három szent király a kisded Jézusnak vitt Betlehembe. Bartolini bibornok, a kitűnő egyházi archaeologus cs a régi szertartások buzgó tisztelője, XIII. Leo pápát megkérte, hogy a tömjén szertartásos használatát és tiszteletét helyezze vissza régi fényébe. Mert bár a tömjént számos egyházi funkciónál használják, gyakran megtörténik, hogy azzal a papok és világi se- j gédkezők nem bánnak elég tiszteletteljesen. A pápa meghallgatva Bartolini bibornok kérését, elhatározta, hogy a tömjén régi tiszteletének visszaállítása végett a Vatikánban uj kollégiumot állit. E kollégium neve „Collegio dei turiferari és beleléphet mindenki, a ki a többi coliégiumok tagja. Ez fogja ellátni ezentúl a tömjénnel való szolgálatot az összes egyházi méltóságok föladásánál, megáldásoknál stb. A pápa már kinevezte a turiferarikat. — Igy aztán csak felvirágozhatik a kathol. egyház és a xReligío«, mint minden tizedik-huszadik sora után diadalérzettel felkiáltani szokott, felkiá'that most is »Necportae inferi« ! Lapunk szerkesztője pedig malitiosus viszhang gyanánt oda veti szokásos mondását »Ouantum in rebus inane !« * Gyászhirek. Vincze Béla okleveles tanitó s polgári iskolai tanár-növendék f. hó 3-án, élete 21-ik évében Maros-Vásárhelyen elhunyt. A szülők Vincze Mihály és Csernik Ágnes egyetlen fiukat s egyetlen reményüket siratják a boldogultban. Temetése 4-én nagy részvét mellett ment végbe. Béke lengjen porai felett 1 — Vitályos János káinoki ref. lelkész ötvenöt évi egyházi szolgálat után mult évi dec. 21-én elhunyt. A derék lelkipásztor, mint a »Székely NemzetK

irja, 82 évet élt becsületben, tevékenységben, övéitől és híveitől osztatlan szeretetben Két évvel ezelőtt lépett nyugalomra s most elszólította a halál a földről. Temetése általános részvét mellett a helybeli és vidéki közönség nagy számának jelenlétében folyt le decemb. 23-án. A há7nál megható buzgó imát mondott Gsiszér Zsigmond káinoki lelkész és hivatali utódja, a sírnál Szabó Dénes zaláni ref. lelkész igen szép beszédben és imában emlékezett meg az elhunytról, mig a templomban, mely alig volt képes befogadni a nagyszámú gyü'ekezetet, Utó' Dániel unit, lelkész mondott utolsó istenhozzádot az elköltözött agg lelkipásztornak általános meghatottság mellett. Nyugodjanak csendesen a megfáradt porrészek 1 Bede János a u.-borosnyói reform, egyház közszeretetben állott lelkésze élete 45-dilc évében hosszasb betegeskedés után mult hó 24-idén jobb létre költözött. Temetése, nagy részvét mellett karácson más napján ment végbe. Özvegyet s egy árvát hagyott hátra. NECROLOG. Dr. Antal László. A most lefolyt év utolsó napjainak egyikén (dec. 28.) az erdélyi protestáns egyház egyik legkiválóbb fiának élete- világa aludott ki. Az ég kegyelme ugyan, emberileg szólva, eléggé hosszan engedte ezen nemes élet fáklyáját lobogni ; de azért a nemzet és egyház jó és nagy fiainak elveszítése, ha mindjárt az emberi élet legszélső véghatáránál merülnek is alá a mulandóság tengerébe, mindig korán van, mindig mély fájdalmat okoz. A boldogult világi pályán működött ugyan, közönséges nyelven szólva, de az egyházias irányt és szellemet híven megőrizte ő azon is. Vajha az úgynevezett egyházi férfiak mindegyikében volna annyi egyháziasság, mint vala ő benne. Méltó fia és örököse volt ő a szó valódi értelmében Erdély egykori nagy püspökének, Antal Jánosnak. Ha szóval nem prédikálta is, de tetteivel egy hosszú életen át hirdette Krisztus evangéliumát, a valódi humanizmust. Egy atya gyermekei vagyunk mindnyájan, tehát testvérek 1 ezen bibliai gondolat mélyen be volt az ő lelkébe vésve s e gondolat fejlesztette ki benne azon nemes, gyengéd emberszeretetet, azon ritka áldozatkészséget, a szegények, nyomorultak ügyének felkarolásában s gyámolitásában nyilatkozó azon magasztos lélekfenséget, mely Antal László nevét az egész Erdélyben, mindenek felett pedig Maros-Vásárhelyen oly igen tiszteltté tette. De nemcsak általánosságban volt ő a keresztyénségnek és humanismusnak tettekkel prédikáló apostola ; de specificus protestáns jellemét is megőrizte híven mindvégig. Ezen ő külön protest. jelleme eszközölte azt, hogy az iskola, a tanügy, a köz- s magasabb műveltség terjedése iránt oly élénk érdekeltséggel viseltetett és oly tevékenységet fejtett ki élete késő alkonyáig ; hogy a maros vásárhelyi collegium s egyház gondnoki pálcáját csak a halál csavarhatta ki folyvást munkálódó, folyvást áldásokat osztó kezeiből. A sokszorosan kiérdemelt tiszteletet bő mértékben élvezte ő életében is, de meghatóan nyilatkozott az elhunytnak temetése alkalmával. Alig hogy halálának Ilire szétfutott, sietett fájdalmát s tiszteletét külön gyászlap kiadásával is kifejezni a maros vasárhelyi ev. református főtanoda, az ev. reform, egyház, a városi törvényhatóság és tisztikar, — nem is említve a család által kiadottat, melyet lapunk közelebbi számában közö'tünk, — mely gyászlapok fájdalmas hangon sorolják elő azon érdemeket, melyek által ő polgártársainak és hitrokonainak becsülését és tiszteletét, királyának kitüntetését, a szegényeknek, elhagyatottaknak áldását oly igen kiérdemelte. Midőn a mennyezetes ravatalon kiterítve feküdt, ravatala búcsujárási helylyé lett; az egész város közönsége sietett még egyszer látni régi kedves emberét. A koporsót koszorúkkal árasztották el, melyeknek egy részét tisztelgő küldöttségek adták át, mint p. o. a városi tisztikar, a városi törvényhatósági bizottság, a ref. egyház, a ref. collegium, az orvoskar, a casino, az iparos önképző- és betegsegélyző-egylet, a Gecse-emberszereteti intézet által küldött koszorúkat. Az év utolsó napján végbement temetési ünnepély méltó volt az elhunytnak dicső életéhez. Mióta ez az emberöltő Maros-Vásárhelyt él, nem volt hasonló nagyszabású temetés. A temetési szertartás d. e, 10 órától d. u. V, 1

óráig tartott. A hármas koporsót hat fekete