Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-11 / 2. szám

16 vonta a díszes halotti kocsin, mely előtt a koszorút vivő kocsi keltette fel a közfigyelmet, 2 fehér ló által vonatva. E nagyvárosias fény egészen szokatlan volt ez ideig Maros-Vásárhelytt. A kocsik mellett a fáklyavivők kettős sora követelt tért magának az ezerekre felgyűlt közönség sorfalai között, míg a koporsó után a magán-és bérfogatok egész hosszú vonala következett. Még el sem indult volt a gyászkocsi a nagyszentkirály-utcai ha­lottas háztól s a közönség egy része már a vár előtt haladott fel az ev. ref. temető-kert felé. Társulatok, egyletek gyászlobogók alatt testületi­leg .jelentek meg a nagy halott temetésére, kinek ko­porsoia felett a háznál Vass Tamás ev. ref. lelkész, a sírkert";* ín pedig Szósz Domokos egyházkerületi püspök­helyette; végezték az egyházi szertartást igen megható könyöi.. és és emelkedett szellemű halotti beszéd által. Ugyarisak a sirnál a református tanoda nevében Léndrt József tőísk. s. tanár mondott csinosan kidolgozott emlék­beszédet. Az elmondott, remek beszédek után átadták a ki­hűlt porokat az anyaföldnek s az egyház annyi jelesei között most már örökre pihen dr. Antal László, kinek legyen emlékezete áldott 1 ADAKOZÁSOK. A prot. orsz. árvaházra : Miklovicz Bálint h.-m.­vásárhelyi ref. leik. egyháza részéről 1884-ik évi ado­mányképen 10 frt. Még egyszer 11 frt 80 kr. — Nagy Sándor ágyai ref. lelkész perselypénz 4 frt. — Szilágyi Gábor ötvös-kónyi ref. leik. 50 kr. — Kulcsár Sándor újvidéki ref. leik. perselypénz 2 frt 90 kr. — Sipos Imre belényesi ref. lelkész egyháza részéről 1 irt. — Maté József mohácsi ref. lelkész újévi persely 2 frt 12., maga részéről 38 kr. Szerk. A pesti theologusok convictusa számára : Hor­váth József szabási ref. leik. 4 frt. Szerk. Az 1686-ban megszüntetett budapest-budai ev. református anyaegyház újrafelállítására folytatólag ada­koztak : R. Klusatsek 1 frt, Alo's Brunner I frt, Hasel­berger G. I frt, Werker F. I frt, Steiner I frt, Prier Lipót 1 forint, N. N. 40 kr., Fischer Béla 50 kr., Neu­mann Farkas I frt, Jakovits József 1 frt, Wirker 50 kr., Gruber Gyula 50 kr., Sam 50 kr., Spuller Károly 1 frt, GamaufKároly 1 frt, Domonkos 50 kr., Arnold Róbert 50 kr., özv. Koller Ferencné 1 frt, Frum 1 frt, Szabó Sándor 2 frt, Freyberger Pál ifrt, Lenz Lambert 50 kr., Bleier test­vérek 40 kr., Fretlinkó Károly 50 kr., Bartl Tivadar 50 kr., Benis L. 50 kr. Összesen 20frt 80 kr. Az első köz­leményben kimutatott összeggel együtt 1214 frt 80 kr. (Folytatjuk.) Legyen szabad még egyszer kijelenteni, hogy bár­kitől, bármily összeget hálás köszönettel fogadunk, róla nyilvánosan is számot adunk és »aranykönyv «-ünkbe örök emlékül és példaadásul följegyezzük. A befizetett adományokat pedig azonnal takarékpénztárba helyezzük kamatozásra, hogy az alaptőkét igy is gyarapithassuk. 1885. január l én. — Dr. Hamary Dániel, pénztárnok. (Budapest II. kerület, lánchid-utca 19.) HPáliyáiza/tl tiird_etés. Az eperjesi evang. főgymnasium részéről pályázat hirdettetik f. é. febr. i-én elfoglalandó ideiglenes pótta­nári állomásra, melylyel a term. rajz (IV V. VI osztály) s alsóbb osztályokban a magyar nyelv tanítása van egybe­: kötve heti maxim. 18 órában a f. isk. év febr. — jun. hó­napjaiban. Törvényes tanképe^itéssel bíró egyének java­dalma a mondott 5 hóra 400 frt, különben 350 frt. Csak protestáns pályázók vétethetnek tekintetbe. A kellően felszerelt folyamodványok f. é jan. 20-ig küldendők a collegium igazgatóságához Eperjesre. 1—2 pAltásat. A tiszán inneni ev ref. egyházkerülethez tartozó felső-zempléni egyházmegyébe keblezett ladmóci ref. egy­ház lelkészi állomására pályázat hirdettetik. A lelkészi fizetés 602 frtra számitható, és igy a 4-dik osztályba sorozott egyház. A jövedelem föld, rét, szőllő s életneműekből, tűzi fából, készpénz és palástdijból áll. A pályázati kérvények február 10-ik napjáig, a felső-zempléni esperesi hivatalhoz beadandók Legenye-Mihályiban, (postahely). iKInn Bertalan, ev. ref püspök. csépi a tatai ev. reform, egyházmegyében megüresedett 3-ad osztályú lelkészi állomásra. Pályázati kérvények február hó 15-éig Páli Lajos esperes úrhoz küldendők Étére (Komárommegye). Rév-Komárom, január 7. 1885. ZPap <3-á,"toor, püspök. PÁ L YÁ Z A T a magyarhoni ág. hitv. ev. egyetemes egyház theologiai akadémiáján Pozsonyban egy magán tanári állomásra. Kívántatik : ujtestámentomi magyarázat és a latin nyelvnek előadása. Jövedelem : évi 600 frt, havonként előleges rész­letekben. A kellően felszerelt folyamodványok 1885. évi feb­ruár l-ig főtisztelendő dr. Gedidy Lajos dunáninneni püs­pök s akadémiai kisbizottsági elnök úrhoz küldendők. Bővebb felvilágosítással szolgál a theol. akadémia igazgatója. 3 — 3 BIBLIAI MAMA ötödik (1885.) évfolyamára, az előfizetés 4 írt o. é. A kik belépnek a rendes előfizetők közé, azok az előző évi folyamok árát (14 forint) utólag és tetszésszerinti részletekben törleszthetik egy év alatt. Gyoma, (postahely) 1885. A „Gy. B." kiadó-hivatala. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos: JDx. -Ba.lla.g~i !£v£ór. DEUTSCH M.-féle művészeti intézet Budapesten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom