Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-05-24 / 21. szám

szeptember hó első felében lesz abban a helyzetben, hogy otthonát, egyházát elhagyhatja, s a költséges utat a fővárosba megteheti. Ragadjuk meg tehát, két kézzel e kínálkozó alkalmat s a fővárosba szándékozó összes prot. lelkészek adjanak e<j)/másnak szeptember első napjainak valamelyikén egi/ nayyszerü találkozót a budapesti ref egyház kálvinié ri templomában. Lélekemelő ünnepe lenne ez az egy célért küzdő szerény, de törhetlen lelkű apostolok testvérisülésének !.. De lehetne más haszna is. . . Egy tanulságos eszmecsere az egyházunkat, a valláserkölcsi életet oly mélyen érdeklő dolgokban, minők: a lelkészi körök, a bel-és külmissió szervezete, vasárnap megszentelése, a közalap, az ors/ágos lelkészi nyugdíjintézet, egy prot. irodalmi tarsulat alakitásanak ügye és más közös megbeszélésre váró fontos ügyek, melyek részben az egyházi hatóságok intézkedési körén kivül esnek, részben egyház társadalmi uton volnának megérlelendők. Ajánlom e szerény indítványt a mélyen tisztelt kartársak nagy becsű figyelmébe Egyszersmind bátorságot veszek magamnak, mint az 1881-ben Debrecenben tartott ref. lelkészi értekezlet igénytelen közjegyzője, szíves tisztelettel felkérni Czelder Márton, kecskeméti ref. lelkész urat, mint amaz érteke/let elnökét, tegye magáévá e felszínre hozott indítványt, sót hogy az eszme testet ölthessen, álljon legott a dolog élére, mindenek előtt érintkezésbe tevén magát egyházkerületünk nagyszerű lelkészével, Szász Károly püspök úrral, kinek hathatós támogatására percig sem kétlem, bizton számíthatunk s kinek, valamint a hazai prot. lelkészi kar egyes tagjainak buzgó közreműködésével az országos lelkészi értekezlet Isten segedelme mellett — ugy hiszem — létre is jön. Sárkeresztur, 1885. május 20. Lévay Lajos. ref. lelkész. Kik tanítsák a vallást a népiskolában? Ez alatt a cím alatt lapunk egyik munkás olvasójától, egy különben ügyes tollal irt cikket kaptunk, mely cikkben elmondat ik, hogy a lelkészek nem taníthatják, mert ezek különben is el vannak halmozva munkával. Próbáljuk meg — mondja cikkíró — csak ugy röviden s felületesen vázolni, mi mindenféle dolga van egy falusi lelkésznek. A rendes lelkészi funkciókat nem is említem, nézzük csak a rendkívülieket. Felvigyáz az egyház anyagi ügyeire, vezt ti a számadásokat, melyeket év végén két, némely helyütt három példányban elkészít, nyilvántartja a munkalajstromot; ellenőrzi s tevekenységre sarkalja a gondnokot, minden felmerülő fontosabb eset alkalmával presbyterialis gyűléseket tart, azok határozatainak végrehajtásáról gondoskodik, az időnként érkező miniszteri rendeleteket jegyzőkönyvezi, a nála jelentkező versengő házasokat békélteti, minden két hétben átir a községi birohoz a hanyag iskolázok érdekében, negyed évenként referál a tanfelügyelőnek a tanügy állapotáról, statisztikai adatokat küld minden hónapban a helybeli jegyzőségnek, minden évben az esperesnek és az országos statisztikai hivatalnak, válaszol a különböző egyházi és világi hatóságoktól érkezett megkeresésekre, vezeti a másoderedeti anyakönyveket, elkészíti az évenkénti költségvetést és leltárt ; felügyel a mindennapi és ismétlő-isko'ákra, oktatásban részesiti a kotifirmandusokat s rajta van, hogy a lelkészi és tanítói konvenciók beszolgáltassanak, mert ha a lelkésznek erre gondja nincs: a hivatalnokoknak felkopik az álluk. Ezen kivül részt kell venni a községi képviselő testületi, a lelkészértekezleti és egyházmegyei gyűléseken. Ha azt akarja, hogy működése sikeres legyen, nem zárkózhatik el az időnként felmerülő társadalmi mozgalmaktól s figyelemmel kell kísérnie a korszerű tudományos és általában az irodalmi mozzanatokat. Mindezeket megkell tenni, mert különben nem lesz jó hivatalnok, nem lesz egyházának hű pásztora. Ezen itt csak vázlatosan elősorolt teendők annyira igénybe veszik a falusi lelkészt, hogy egy olyan ujabb terhet, minő a vallásoktatás a népiskolában, saját szellemi életének s a rábizottak érdekeinek megcsorbulása nélkül nem vállalhat magára. Nem szolgálhatunk két urnák egyszerre. A minden oldalról fokozódó igények ugy is ujabb terheket rónak a lelkészek nyakára, sokszor robotosokká teszik azokat, nem lehet tőlük többet kivánni, mint a mit elviselhetnek. Hát a ki nemcsak pap, hanem lelkésztársai bizalma folytán valamely ingyenes ugyan, de nem teher nélkül való közhivatalt visel p. o. körlelkészség, egyházmegyei jegyzőség, pénztárnokság, számvevőség vagy épen esperességet, mikép érne rá még a vallásoktatásra is. Pedig a jelzett hivatalokat többnyire falusi lelkészek viselik s jobbára rajtuk fordul meg az egyházi közigazgatás munkája. De meg — kérdem — miért tartják fenn egyházkerületeinek a tanitókepezdéket ? Hát még annyi garanciát sem nyújtanak nekünk, hogy a belőlük kikerült tanítókra a vallástanitást rábízhassuk ? A népiskolai vallásos oktatáshoz nem annyira tudományos theologiai készültség, mint inkább vallásos lelkület s ügyes módszer kívántatik. Ha ezek nem találhatók fel a képezdéinkből kikerült ifjakban, akkor: kár értük áldozni az egyházaknak, kár értük buzgólkodni a lelkészeknek, kik a képezde számára szükséges filléreket igen sokszor keserves huzavona után bírják összegyűjteni. Akkor el vele a felekezeti képezdékkel, ad az állam képzett tanítókat, »ott a szegény lelkészi kar, tanítsa a vallást az elemi iskolában is;« eleget áldozik mindenfélekép, miért ne vehetne uiabb terhet a nyakába? Hát biz ez mind igaz ! Mi is ugy tudjuk. Sajnáljuk is egyházunk valódi érdekeire való tekintetből a lelkészeknek oly sok rendbeli, s részben Isten országának munkálásával semmi összefüggésben nem levő elfoglaltatását. Hanem . . . pár sorral később ugyancsak cikkiró igy szól: »Igaz, hogy az ujabb időbeli fiatal tanítói nemzedék tagjai közt sokan vannak saturálva a kórként terjedő álgőgtől, melynél fogva a lelkész felsőbbségét elismerni vonakodnak s az egyházzal nem gondolva, sziv s kedély nélküli, vallástalan embereket akarnak nevelni a rajuk bízott gyermekekből.« Erre azután csak azt mondjuk mi is, a mit az egyszeri kathol. püspök mondott a magát a miatt mentegető kántornak, hogy a püspök elé nem harangoztatott. Száz oka volt ennek — kezdé mentségét a kántor — először is: nincsen harangunk* .. . Ne is folytassa tovább! vágott közbe a püspök, elég ez az egy is. Szerintünk is, ha igaz, hogy vannak tanítók, kik sziv és kedélynélküli vallástalan embereket akarnak a rájuk bízott gyermekekből nevelni, akkor ne érveljünk tovább, elég ok ez az egy arra, hogy bármily nagy elfoglaltatás mellett is szakítson a lelkész időt arra, hogy a reá bizott nyáj ifjabb tagjait ne engedje zsenge korukban megmérgeztetni. Szerk.