Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-05-24 / 21. szám

KÖNYVISMERTETÉS. »Krisztus személyisége az az emberiségénele tökéletes volta istensége kezességeid tekintve.« Irta Sch a ff Fülöp new-yorki theol. tanár. Fordította Kecskeméti Ferenc volt new-yorki reform, missionárius lelkész. I-so kötet 204 lap. 188Ő. A vallásos iratokat terjesztő társulat kiadása. »Mint értetek ti az embernek fia felől?« Ez korunk vallási kérdése, mondja a fentebbi címe i megjelent mű szerzője az előszóban. Es teljesen igaza van. Korunk a kutatásnak, a kísérletezésnek, a vizsgálódásnak s tegyük hozzá a kételkedésnek kora ; hiszen ha nem ezé volna, akkor hiányzanék is a rúgó a vizsgálódáshoz, tapogatódzáshoz. Egy csomó mindenféle tudományos, tapasztalati, erkölcsi és vallási igazság szállott reánk a múltból, a melyekben a szélesebb látkörrel, terjedtebb világnézettel bíró mai nemzedék legelőször is el kezd kételkedni s azokat, a miket a mult igazságokként fogadott el, ilyenekiil csak akkor hajdandó elismerni, ha őket előbb át — meg átvizsgálta, ha fejlettebb öntudatába egészen bele tudta illeszteni, ha alkatelemeire felboncolva és újra öszszerakva, valóban igaznak találta és a tűzpróbát is mindenkép kiállotta. Ugy tetszik, mintha korunk evett volna legtöbbet a tudás fájának gyümölcséből — Nem hiába vagyunk hát oly messze a paradicsomtól! A kor a maga szellemét a vallás terén sem tudja megtagadni. Es ez egészen természetes is, mert az emberi lélek egy egységes, élő organismus és nem egy külön részekre feltaglalt valami, a melyben élesen volnának egymástól elválaszthatók a különböző tehetékek, az ész, az érzelem, az akarat és ezek nyilvánulása. A kutató lélek érvényesitni akarja hát magát a hit dolgaiban is s ezekben is szeretné a Sai-i fátylat fellebbentem, hogy láthassa a dolgokat, »a melyeket a szem addig nem látott, sem fül nem hallott, az embernek is gondolatjába i em mentek, a melyeket csak az Isten készített az őtet szeretőknek« (I. Kor. II. 9 ). Különösen pedig annak az Istenfiának, a Jézus Krisztusnak szeretné k kutatni személyiségét. Működését érzi hatásaiban, gondolatait látja »rész szerint« megvalósulva az egyes egyházakban, szeretetének munkáit a jótékonyságban és minden tagadása dacára is annyit mégis kénytelen elismerni, hogy ama názárethi férfiú eszméi bizony nagyon megváltoztatták az egész világ ábrázatát és az ő szelleme elől nem tud még vegykonyhája vagy búvári kamrája falai között sem elzárkózni. De hát miért éppen a Jézus személyére oly kíváncsi ?! Miért épen őt akarja megvizsgálni ? 1 Hiszen ha ugy sem akar benne hinni, akkor van a vizsgálódásnak más, tal an érdekesebb tárgya is és bi/onyára azzal hamarabb is célt ér! Miért?! Ázért, mert mikor még végig kutatta is az eget és seholsem találta is meg Istent és annak hajlékait, akkor is érez lelkében egy szent ösztönt, melj' felfelé vonja, mely más, égi hazáról suttog neki, mely mennyet tár eléje. Most már a Krisztus személyiségét azért akarja ily mohón kifürkészni, hogy hát ha őt megismerhetve, abból a mennyből és azokból a meni ismert tartomány béli« dolgokból tudhatna meg valamit, a miről és a mikről lelke beszél, hisz a menny a Jézusban jött le egés en közel a földre. Ezt pedig még a legnagyobb kétkedők is elismerték, a mennyiben azt mondják, hogy volt benne valami magasabb, valami nem emberi, valami égi: »Isten van benne, a ki érzi, hogy Istennel van és szivéből meríti, amit Atyjáról mond « (Renan.) Nézzünk csak végig az utóbbi ötven évnek theologiai irodalmán, — igazolva találjuk szerzőnknek fentebb idézett szavait sez irodalom, a maga gazdagságával, arra a kérdésre akart feleletet adni. Nyelvünkön a Renan és a Vogelin-féle »Jézus életén« kivíi', az előttünk levő munka a negyedik, mely kizárólag e kérdéssel foglalkozik. Az első nagy port vert fel ; a második kevésbbé ismert, pedig a nép számára akart olvasókönyv lenni. Jó, hogy nem lett az ! A harmadik a mult év folyamán jelent meg a vallásos könyveket terjesztő társulat kiadásában »Jézus élete. Segédkönyvül az evangéliumok célja, összhangzása és chtonologiájának tanulmányozásához« cím alatt, melynek irója Enstace 1\. Conder, M. A. s fordítója Fa István, a pancsovai ref. egyház mostani h. lelkésze volt. A negyedik mű a kezünknél levő, a melyről eleve is azt mondhatjuk, hogy valamennyi között ez a legsikerültebb. Ennek lefordítása valóban nyereség egyházi irodalmunkra s a társulat ezt a biblia mellett áruitathatná. Kedves, meleg, vonzó előadásu szép munka, és eltudva egy-két helyütt a tudós professornak elvont elmélkedéseit, népies is, könnyen megérthető és nem képzelek oly érzéketlen embert, ki e művet elolvasva, ne borulna le az előtt az Alak előtt, a kiben előbb, talán őt a maga egész fenségében nem ismerve, kétkedett és ne tenné róla Tamással azt a vallomást: »En Uram ! és én Istenem !« Az a tavaly megjelent munka egy egészen célját tévesztett valami; azaz, bocsánat! annyit az is megtanit, hogy az elfogultság a tudományos kutatások terén mi mindenre nem képes. Összhangba akarja hozni a négy evangéliumnak egymástól eltérő tudósításait s a helyett hogy tudományos, igazi kritikai kutatásokkal, bizonyításokkal igyekeznék csakugyan kimutatni az összhangzást, a helyett mozaikszerüleg állítja össze Jézus életét, ugy, a mint az a kis iskolai bibliai történetekben össze szokott állítva lenni, és a hol a tudósítások valóban eltérnek, ott a két elbeszélést egyszeuíen összeolvasztja és azt mondja, hogy „csak az elfogultság tagadhatja meg itt az összhangzást!® Hát tudományos eljárás ez?! Áz a munka sem a tudományos szükségnek nem felel meg, mert kritikátlan, sem nem népszerű, mert hiszen a nagy közönséget azok a kérdések, hogy vájjon van-e, nincs-e eltérés az evangéliumoknak Jézus életéről szóló tudósításai között; hogy minő természetűek ezek; összeegyeztethetők-e, avagy nem ? nem érdeklik, legalább a mienket nem. És szerintem e kérdések fes/egetése nem is a hitben gyengék elé tartozik. Az egész miiben legbecsesebbek azok a magyarázó megjegyzések, a melyeket a forditó egyes helyekre beszúrt és a legszebb a fordítás szépsége, a mi mellett legalább élvezhetővé lesz a mű. Annál becsesebb s valóban hiányt pótló munka ez az előttünk levő. Az előszóban maga a szerző ekként jelöli ki műve célját, hogy: »e könyv célja népszerű módon kimutatni, hogy Krisztus személye a történelem központját tevő nagy csoda és a keresztyénség legerősebb biztositéka.« És e céljához képest Kr'sztusnak in| kább jellem-, mint életrajzát adja. A Krisztus istenségét I az ő emberi volta különös tökélyének szemlélete által kívánja bebizonyítani ; de nem a régi dogmatikai alapon, bár annak is jogosultságát feltét'eniil elismeri. Nem azon az alapon, a mely a megváltó istenségét az általa tett csodákból, a benne beteljesedett profetiákból és typusokból ; az isteni nevekből, melyeket visel; az isteni tulajdonságokból, melyekkel felruháztatott ; az isteni cselekedetekből, miket teljesített és az isteni tiszteletből, melyet magának igényel s a melyet megadnak neki mind apostolai, mind az egész keresztyén egyház mind a mai