Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-05-17 / 20. szám

annyian sírtunk, ebben a beszédben maga magát fölül haladni látszott, szárnya'ni láttuk a magasságban, hol fényesen villogott és dörgött, de beszédét oakugyan ugy nyelte mindenki, mint a szomjúhozó föld az áldott esőt, mely odakint szép csendesen hullott. A bátor feddőzés, dorgálózás, intés a történeti nagy múltra, s visszaemlékezés arra, hogy 24 évvel ezelőtt itt járt mint békitő a zavargó gyülekezetben, hol akkor békét eszközölni nem sikerült, nagyszerű hatást idézett: elő; ő maga is beszédét végezve, könnyes szemekkel borult le a Mózes székére. Iskola'átogatás után következett az egyházvizsgálat a templomban, hol az elöljárók megígérték hogy jövőre uj paplakot fognak építeni, és azt is megígérték, hogy a lelkésznek a közlegelőben levő harminc holdnyi földét, ha az csakugyan ki van adva, s be lesz bizonyítva hogy jár, hat kiadják. Adná isten, hogy igaz lenne ! A pompás ebéden — mely Ách Zsigmond lelkész úrnak névnapi ebédje is vo't — a püspök köszöntötte fel a házi gazdát, mint egykori nagy-kőrösi tanártársát és barátját, ebéd után útra indultunk, s a hosszú falu élő fái is tele voltak aggatva szalagokkal, kendőkkel, s a nép jó része kocsikra kapott, sokan a nők is, még az uri renden levők is, átkísértek Darócra oly hosszú sorban, hogy a menet eleje már Darócba éit, a vége még akkor jött ki Laskóból. Darócon is rögtön a temp'omba mentünk, ismét olyan beszédet tartott rögtön, minha egy hét óta készült volna rá. Itt is megnézve az iskolát, kezdette a visitatiót, két vonakodó előljáró is megidéztetett, a kik közül az egyik rögtön le is tette az esküt, a másik pedig, valami Kurucz nevű, veszekedést szító atyafi ingerlése folytán, megtagadta azt mégapüi^pök kértére is. Ezek előbb már vonakodásuk miatt pénzbirságra is voltak büntetve, az eskületevőnek pénzét a pü pök visszaadatni parancsolta, az eskü megtagadóra nézve pe dig azt hagyta meg, hogy cselekedjék vele az e'őljáró- j ság érdeme szerint, mindamellett tanácsolta, hogy adják vissza annak a pénzét is, ne fertőztesse az egyház ládáját. Kurucz és egy társa pedig tlőbb megválasztattak elöljáróknak, akkor megtagadtak az eskü letételt, nvután mást választottak helyettük, most meg követelik az eskü felvételét s pert indítottak miatta, az atyafi most is betolakodott nagy hívatlanul a templomba a visitatióra, s megakarta mutatni a püspök előtt ékes szólási képességét, de miután az ügy törvényszéken van, a püspök elnémította a bölcs népvezért. Itt is van föld-kérdés, melyet egyszer Kurucz az egész nép nevében elvett a paptól, de a püspök ur a törvényes járandóságot ki- és viszszaadatni parancsolta. Innét, dacára a lelkészi család igen szíves marasztásának, még az este átvonultunk Kopácsra, ide is elkísért az egész gyülekezet kocsikon és lóháton, a határszélen a káplán várt az egész elöljárósággal s nagyszámú bandériummal. Miután az estét Kopácson töltöttük, hol szintén Téby Zsigmond lelkész ur névnapját ültük, vasárnap reggel mozsárdörgés riasztott fel édes álmunkból, s a mozsarak meg-meg szólaltak egész a harangozásig. Midőn kérdeztem egy elöljárót, hogy minek durrogatnak minduntalan, azt mondta *van Kopácson puskapor eléq«. A nép apraja nagyja felgyűlt a templomba, a káplán esi nos alkalmi beszéde után, a püspök az asztalhoz lépett, megint meglepően szép beszédet tartott az élő-halottakról, szinte megdöbbentően merész hasonlatot használva, ostorozta itt is a vallásos közönyt, a fényűzést, könnyű erkölcsöket, világiak után kapkodást, a községben, egyházban sőt a családokbani békétlenséget, és szaporátlanságot. Azok az agyaras elöljárók, a kik örökké veszekedni szoktak egymással és a tractussal is, Öreg könycseppeket morzsolgattak szét szemeikben. Templom után az iskolákat néztük meg, hol a növendékek értelmes felelete, különösen pedig villámgyors fejbeli számadásuk lepett meg mindnyájunkat. A visitatión itt az a kérdés merült föl, hogy a kopácsiak 800 frt tökével akarták örökre megváltani a domestica adót, melyet a convent el nem fogadott. Ez a kérdés is megoldatott békességesen. Megható jelenet volt, midőn a templomból kijőve, a fiatal menyecskék és leányok megállottak, sorfalat képezve mind talpig selyembe bársonyba öltözve. A püspök közéjük lépett s egészen patriarchaliter beszé'getni kezdett velük, elmondta, hogy hajadon leánynak nem jár selyem ruha, ha bármilyen módja van is ben >e, nekem is vannak úgymond ép ilyen kedves leányaim, de soha egy se viselt selymet leánykorában, pedig talán neki is lett volna módjában, hogy vegyen n kik, azután intette a szüléket isrnét, hogy ne viseltessenek leányaikkal reá juk n m illő ruhát, s a leányoknak azt mondot'a, hogy ha ti a legjobb módúak, vagy tizen fogadast tennétek, hogy selymet nem vesztek magatokra, kimenne a d;

vatból ez a nem tireátok illő fényűzés, fogadták is sokan különösen az asszonyok, adná Isten hogy be ne teljesednék rajtuk a közmondás »ember teszi a fogadást. . .* Május 3-án, vasárnap délután indultunk át Béllyére. Ide meg a kopácsiak jöttek velünk tömegesen, itt ismét rögtön a templomba mentünk, mely zsúfolásig tele volt néppel, sokan vo'tak mis felekezetbeliek is, s ámosan uri nők. A beszéd itt is uj és uj meglepően szép volt. Iskolai és egyházi vizsgálat után Vinczy Gyula lelkésznél kedélyes vacsorát költöttünk el, hol az egyházmegye világi jegyzője, és a püspök mellett egyik képviselő kísérője mondott meleg hangú pohárköszöntőt, melyben csodálatát fejezte ki a nagy lélek írant, kinek törhetlen munkásságát, gyönyörű és kimeríthetetlen ékesszóllását már egy hét óta élvezzük stb. A püspök is emelt búcsúpoharat Baranya végpontján, hol köszöni a szíves fogadtatást, melyben részesült az egész Baranyában s kijelentette, hogy szerencsés gondolatnak tartja azt az első melyben elhatározta, hogy itt a reformátió bölcsőjében kezdje látogatását. E sorok írója is mondott kos öntőt a Jordánon átköltöző prófétára, kitől az ő szolgája el nem akart maradni, hanem mindig csak azt mondta »él az Ur és a te lelked, hogy el nem hagylak tégedet!« s kérte, hogy Ilyési lelkét ha nemis hét mértékben, de mégis hagyja ránk legalább »egyszer töltve*. Szilády Áron ur szinte mondott jó ízű humorral példabeszédet a beduinról, a ki leesett a Jordán mellett a lováról, s midőn a vele együtt utazott egy pár magyar menekült nevette, a beduin is magyarul felelt, hogy könnyen nevet kendtek, de ha kendteknek is elszakadt volna a terhelője, kendtek se maradtak volna meg a nyeregben. S oda sütötte ki a végét, hogy szorítsuk meg a terhelőt és menjünk át a Jordánon. a mit itt Drávának neveznek. Könnyű volt Katót a tancba vinni. Másnap imposáns lovas csapattal, sok lobogóval és még több kocsival, mik közt számosan voltak daróciak és kopácsiak is — elindultunk Eszék felé. A főszolgabíró rna^a vezette a menetet, a bakon fegyveres huszárjával s kivont kardos banderisták a püspök hintója mellett, a drávasarki magyar falvak szinte tüntetni akartak vele, hogy meghordozzák a magyar lobogót Eszékén, hol azt épen nem látják szívesen. A Dráván átjőve, a hídfőnél várta már a slavóniai küldöttség, élén Kelecsényi Mihály alesperes úrral és a rétfalusi lelkészszel, s feles számú