Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-05-10 / 19. szám

5. Népiskolai statisztika. 6. Óvodák. 7. Ismétlő, vasárnapi iskolák. 8. Felső népiskolák és leánynevelő intézetek 9. Tanítóképző intézetek. III. Keresztyén felebaráti nevelő intézetek, árvahá­zak, szeretet-házak. IV. Gymnásiumok. (Általában, a kebelbeli gymna­s; umok az egyházközség neve alatt.) V. Főiskolák, debreceni főiskola és értesítői. VI. Egyébb iskolai értesítők. VII. Akadémizálás. VIII. Elegyesek. M. Elegyesek. I. Egyháztörténeti s krónikái feljegyzések, ide vo­natkozó kéziratí művek. II. Hivatalt kérők steff. III. Uralkodó házat, nemzelségeket illetők. IV. Polg. igazságszolgáltatásiak, rendőriek. V. Egészség ügyiek, himlő stb. VI. Közlekedés ügyiek, posta, vasút stb. VII. Földművelés, ipar, kereskedelmiek. VIII. Pénzügyiek, adók, bélyeg illeték stb. IX. Hadügyiek, honvédelmiek. X. Irodalmi művek, könyvek, hírlapok, címeik szerint betűsorba rakva. XI. Különfélék. Szeremlei Sámuel. egyházmegyei levéltárnok. Válasz Aracs Gy. urnák. A protestáns egyházi és isko'ai lap 1885. ápril 19-iki számában, Aracs Gyula segédlelkész ur, »A mi sérelmeink« című cikkében, a zsinat által alkotott pap­vá'asztási törvények cé'szerűségét magasztalja, s azok­nak a gyülekezetek szabad papvá'asztási joga feletti elő­nyeit fejtegeti. Végül azonban feljajdul: az a felelősség nélküli átkos kijelölő bizottság ne volna! s biztatja ma­gát : hogy a legközelebbi zsinat majd eltörli azt s meg­szünteti a mi sérelmeinket Nem vagyok egy értelemb n Aracs úrral- En prot. gyülekezeteink autonomicus jogainak ti ztelője vagyok, s annak adnék — ha ugyan reám biznák — mindenekfe­lett előnyt. S félek hogy a gyülekezetek autonomicus jogait —- ha ugyan nem is egészen megszüntető, de — igen szuk korlátok közé szorító papválasztási törvénye­ink hozatala által, megtettük az ehő lépést vissza, a családi po itika űzése által ezerszeresen megátkozott s örökre eltemetettnek vélt, s a papok és tanítók jövője felett hajdan szabadon rendelkezett Consistorialis rend­szer felé. De sem Aracs ur, sem én, nem azért fogtunk tol­lat : hogy a papválasztási törvényeket ostromoljuk vagy véde'mezzük. Hanem : Történt, hogy a látrányí lelkészí hivatalra pá'yá­?at hirdettetett, s Aracs ur 18-ad magával pályázott. Az az átkos, felelőség nélküli kijelölő bizottság pedig nem tekintve Arac; ur nagy érdemeit, — nem jelölte ki a választandók közé. Ez törvénytelenség ! igazságtalanság! Ez bosszűért kiált az égre! Gondolá A. ur s tollat ragadva kezébe megirá »A mi sérelmeink«-et. Nagyon természetes, hogy Aracs ur, nem állha­tott az olvasó közönség elé azon kijelentéssel : én most a mellőztetésért dühömben toporzékolok : azért kellett a hosszú bevezetés zsinati törvényekről, választási jogról s több e félékről, míg valódi céljára áttérhetett. De hát kin töltse Aracs ur bosszúját? kinek hátán pattogtassa haragjának vesszejét? Ott az esperesi az mindenben a bűnbak, rajta tehát. Mit is mond Aracs ur! »Megkaptam okmányaimat egy rongyos papírba ta­karva, törött pecséttel.* »a várva várt válasz ez volt* »nem jelöltetett ki választásra« s alatta kétgarasos nagy­ságú hely, be olajosfestékezve. »Már bocsásson meg az is­meretlen esperes ur, a XIX. század utófelében, egy egy­ház kormányától másforma választ vár a nem gólya köl­tött káplán« íme igy ír A. ur, ellenem az ismeretlen esperes ellen. Miért! nem tudom. Szavainak ha nem is oly virágos, de világos ér­telme ez. Azaz ismeretlen esperes oly együgyű, hogy még levert sem tud csomagolni, oly miveletlen, hogy még a XIX. század utó felében legszokásosabb udvarias­sági szabályokat sem ismeri s gyakorolja. Legyen Aracs urnák hite szerint. Hát én Aracs urnák okmányait oly papirba s oly módon csomagoltam : mint általában levelezéseimnél szoktam. Ha A. ur jövőben is fog még pályázatával meg­megtisztelni, mellékeljen 20 kros levélbélyeget, s okmá­nyait ajánlva küldendem vissza. Az a kétgarasos nagyságú olajos festékes mázo'ás, a külső-somogyi egyházmegye esperesi hivatalának szo­kott pecsétje. Ha a kijelölést s megválasztatást közöl­hettem volna A. úrral: reménylem, sem a tudósitás rö­vidsége, sem a pecsét alaktalansága ellen nem lett volna kifogása. De igy : az már más. Biztosithatom A. urat, hogy minden pályázó társi, hasonló módon értesíttetett az eredményről, s jövőben is csak olyat várhat tőlem bárki is : ha mindjárt miveletlennek, a XIX. századba be nem illőnek neveztetem is miatta. ^Ismeretlen e-peres« csudálom. Február 22-én vett levelén Aracs urnák, nevem, hivatalos címem, lakásom hibátlan tisztasággal vo't olvasható, ma nem ismer. Ha ez a mivelt XIX. század szokásaihoz tartozik ; e művelt­séget elsajátítani nem szándékozom. Ha Aracs ur kezébe a bosszú adott tollat: hát az enyimbe mi? Talán az a szándék, hogy A. úr kezéből kivéve a bosszú fegyverét, vissza sújtsak vele ? Isten ment­sen 1 Verekedni sem szóval, sem tollal, sem doronggal nem szoktam. A. ur méltatlankodá«ait, mint minden köz­hivatalt viselő emberrel közös sorsot, keresztyéni türe­lemmel elhordozom. Sőt A. urna.k, mint lelkésztársam­nak s szeretett testvéremnek az Úrban meg nem érde­melt sértegetéséért tiszta szivből megbocsátok; célom egyedül az, hogy miután A. ur, nem tudom mi okból, nevemet elhallgatta, nehogy a prot. egyházi és iskolai lap nagyon tisztelt olvasó közönsége más valakit gyanú­sítson, megnevezem magamat. Tehát az az ismeretlen esperes kit az olvasó közönség előtt A. ur oly éppen nem kellemes színben feltüntetett, senki más, mint a külső­somogyi ref. egyházmegye ez idő szerinti esp res?. Szalai Ferenc. * Mi is abban a nézetben vagyunk, hogy ha a válasz kedvezőbb lett volna A. úrra nézve, a válasz külcsinjá­nak hiánya kevéssé ötlött volna szemébe. De mikor az illető még a kijelöltek közé sem vétetett fel, érthető, ha a felhozott kü'sőségek bántották s ha azokban mint segédlelkész iiányában a lenézés jeleit látta, s ha e miatt feljajdult. Mi részünkről az elbizakodást, hetyke­séget, mely a mai kor fiataljainál gyakran előforduló jel­lem- onás, éppen nem kívánjuk legyezni és mások által

Next

/
Oldalképek
Tartalom