Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-04-26 / 17. szám

KÖNYVISMERTETÉS. A művészetek története a legrégibb időktől )iaj>jainkig. Irta JPasteiner Gyula. Budapest, Franklintársulat, 1885. XIII. 763 oldal. 352 ábra a szövegben. Ara fűzve 6 frt, félbör díszkötésben 8 frt. A könyv, melyiől e sorokban tudomást veszünk, kétségtelenül egyik legérdekesebb tüneménye az idei téli magyar könyvpiacnak. Mint a címe is mutatja, hasonló munka magyar nyelven eddig nem jelent meg ; tehát nem csupán ritka, hanem páratlan a maga nemében, s a szó legigazibb értelmében hézagpótló műnek mondhatjuk, mert páratlansága mellett nem fölösleges, hanem általánosan és élénken érzett szükségnek tesz eleget. Szerző e munkája előszavában fölemlíti, hogy a migyar tud. Akadémia már 186i-ben pályadijat tűzött ki a festészet egyetemes történetére, de a pályázat eredménytelen maradt. Azóta 23 év mult el és művelt közönségünkben, mely nem idegenkedik ugyan a külföldi irodalomtól, de szereti ismereteinek, hogy ugymondjuk házi szükségletét, magyar nyelven megszerezni, mind sűrűbbé vált a panasz, hogy a művészetek történetéi e nézve magyar könyv híján, kizárólag idegen nyelven, idegen gondolkodással irt munkákra van utalva. A Franklin-társulat által nagy anyagi áldozatokkal kiadott e könyv megjelenésével az általános panasz tárgytalanná vált. A művészet, a mi alatt az előttünk fekvő könyv különösen az építést, szobrászatot és a képírást érti, egyik vele született nyilatkozási módja az ember szellemi tevékenységének. Ennélfogva fölösleges bizonyítani azt, hogy a műveltség fejlődésének, általán az emberiség történetének okmányait bírjuk a művészeti alkotásokban, a történelem számos tényét helyesen csak is a művészeti emlékek világításában ismerhetjük fel. Épen ugy nem szorul bizonyításra az sem, hogy a művészetek mivoltának és történetének ismerete egyik lényeges kiegészítő részét teszi az általános műveltségnek. Ez a tudományos tekintet, mely a múltra, annak helyes megismerésére vonatkozik. Hozzácsatlakozik, vele azonosul azon másik tény, hogy a művészeti alkotások a kedélyben nemesebb érzelmeket támasztanak, kellemes hatást gyakorolnak a lélekre, fölébresztik, táplálják a szépérzetet és ezáltal az erkölcsöket művelik, szelídítik, az izlést finomítják. Van azonban ezen kivül egy másik álláspont is, mely nem tudományos, nem is erkölcsi, hanem egészen gyakorlati, a szó szoros értelmében gazdasági jelentőségű, s nem a múltra, hanem a jelenre és a jövőre vonatkozik. Amerre csak tekintünk, a mindennapi élet ezer és ezer ténye bizonyítja, hogy a művészetben a gazdagság egyik forrása kínálkozik, s a me'y nemzet ezt mellőzi, önmagának kiszámíthatatlan nagy kárt okoz, a fönnmaradásért vívott nagy küzdelemben egyik leghathatósabb fegyvertől fosztja meg magát. Igy vagy uoy, akár közvetve, akár közvetlenül, anyagilag is mindenütt hasznosnak bizonyult a művészet. Más szóval mindig és mindenütt kifizette magát az embernek azon tevékenysége, mely szerint a nyers, formátlan anyagot a kezébe veszi, azt megműveli, annak formát ad, belőle valamit alkot, legyen az akár használati tárgy, mint az eszközök, vagy az épület, akár faragott vagy festett kép. A történelem e részben egész sorát nyújtja a legtanulságosabb példáknak. Voltak ugyan mindig, kik elfogultan fényűzéskint elitélték a tevékenységet, mely az anyagból formát alkot, de a tények ezen egy oldalú 'bírákat mindig megcáfolták. Thukydides heves támadásokat intézett Perikies ellen, hogy ezer talentumos templomokat épittet, pedig Perikies a művészetek által hazájának gazdagságot szerzett, a művészek Athenaeben csoportosultak és a terméketlen Attikának a művészet képezte legfőbb jövedelmi forrását. A formai'ag tetszetőstárgyak mint mindig, ugy akkor is nagy vonzerővel birtak, a művészet valóságos hódító volt és az ó-korban a népeket századokon át Görögország adófizetőivé tette. A görögöket megelőzőleg Phoenicia vo't, mely részint: saját művészeti termékeivel, részint más népek termékeinek közvetítésével ezt az adót beszedte. A 15-ik és 16-ik században egész Európa adófizetője volt az olasz városoknak; művészet volt a neve az egyik főforrásnak, melyből Flórenc roppant gazdagságát merítette. Ma napság az alig 5 millió lakossal biró kis Belgiumban ezeret meghaladja a művészek száma, s azok majdnem 6 millió frank évi jövedelmet képviselnek. Ezt az összeget olyan népek fizetik adó fejében, melyeknek magoknak nincsen művészetök, de annak mégis szükségét érzik. De itt van a legfényesebb példa : Franciaország és annak dúsgazdag fővárosa Párh. Vegyük el a művészetet és Páris koldussá lesz. Az 1870—71-iki háború után a győzelmes Németország a legyőzött Franciaországra öt milliárd hadi sarcot vetett. S mi volt az eredmény ? Az, hogy Franciaország a roppant összeget a határidő előtt lefizette s midőn az utolsó részletet Berlinbe szállították, akkor már Németország az öt milliárdot a művészet, a szép formák adója fejében visszafizette Franciaországnak. Tehát a harctéren legyőzött nemzet, iszonyú veszteségei után is gyors elegtételt vett legyőzőjén. Ezen és ezekhez hasonló tények hosszú sorából kivilágló tanulsággal tökéletes összhangban Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter, a nemzet kulturai érdekeinek leglelkesebb harcosa, a közvagyonosodást akarván előmozdítani, e céljának eszközét a hazai iparművészet előmozdításában kereste, s ennek érdekében társulatot alapított. A Magyarországon megjelenő lapokhoz legközelebb intézett fölhívásában igy szól: »Egy bajunk van azonban nagyobb mérvben, mint másutt, közgazdasági viszonyaink rosszabbak, szegényebbek vagyunk s bármit teszünk, mindig ez akadályhoz érkezünk.« És tovább: »Ismétlem, mit számtalanszor mondottam: intelligentia, vagyon és egészség, az kell első sorban Magyarországnak. Most azonban csak a közgazdaságról és vagyonosodásról akarok szólani, oly tér, melyen a társadalomnak nagyobb mérvben kell, s lehet működni, mint az államnak. É féle indokok bírtak rá, hogy néhány barátommal kezet fogva, a művészeti ipartársulatot indítványozzam^ Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a szép formák iránti érzéket terjeszteni kell, hogy minél általánosabbá és életerősebbé kell tenni a formák értékéről való meggyőződést. Ha ezt elértük, s ha ennek folytán a nyers anyag, melyben Magyarország oly dúsgazdag, a fém, a kő, a fa, a len, a gyapjú, a csont stb. itt a hazában járatos kezekre talál, megmunkáltatik, szép formát nyer, akkor annak értéke is megsokszorozódik és enyészik a szegénység, összes nemzeti törekvéseinknek ezen legnagyobb akadálya. Mig az időjárás esélyeinek alávetett terméstől és az anyaföldtől vett nyers anyagtól várjuk boldogulásunkat, addig tehetetlenek, nyomorultak vagyunk, homokra építünk, egy vihar mindent elsöpörhet; mig ha kezünk ügyességében és a szép formák iránti jó Ízlésben bírjuk megélhetésünk egyik tényezőjét, akkor sokkal biztosabb jólét, tartósabb gazdagság utja nyilik meg előttünk. A köznapi életben akárhány példa találkozik, mely-