Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-04-26 / 17. szám

bői mélyebb bölcsesség nélkül is mindenki megértheti, ! hogy mennyi értékkel bir a forma. Az erdők százados tölgye hasábokba vágva csak tüzelő anyag, s ezen használhatósága szolgál értékének mértékül; mig ha ugyanazon tölgy műértő asztalos kezéből mint bútor kerül ki, a formák szépsége szerint értéke ötvenszeres, sőt százszoros lesz, ugy hogy a nyers anyag értéke, az emberi kézalkotta formák értéke mellett egészen elenyészik. Naponkint tapasztaljuk, hogy az ékszereken az arany értéke rendszerint egy negyedit, akárhányszor egy tizedét, sőt ennél is kisebb hányadát teszi az ékszer árának. Például egy 20 frtos ékszeren az arany 5 forint, a munka pedig 15 írt, tehát az emberi kéz alkotta forma az anyagnak értékét négyszeresen fokozta. Mig a legközönségesebb olajfestésű képen is az anyagnak, t. i. a festéknek és a vászonnak értéke egészen elenyészik a formai alkotás értéke mellett. Az igazi művész pedig, a ki ecsetjével remekművet varázsol a vászonra, bár anyaggal dolgozik, még is attól egészen független gazdasági értéket teremt. Gondoljuk meg, hogy az anyag mindig megfizethető, a forma pedig sokszor a tökély oly fokát éri el, hogy megfizethetetlen. Midőn tehát a művészeti ismereteket, a szép formák iránti érzéket terjesztjük, akkor előmozdítjuk a gazdasági fejlődést, amire Magyarországnak ez idő szerint legnagyobb szüksége van. E téren azonban eddig oly kevés történt, hogy még mindig a kezdet legelső nehézségeivel kell küzdenünk. Hogy a művészet ugy általános műveltségi, mint tudományos és gazdasági tekintetben nálunk mennyire elhanyagoltatott, arra helyes mértékül szolgálhat az a körülmény, mely szerint a középiskola, a honnét a nemzet művelt osztálya kerül ki, a művészetet egészen figyelmen kivül hagyá. Ifjuságunk a középiskolából a művészet iránti legelemibb érzéket sem hozza magával az életbe. Innét van az a tény, melyet eddig még nem igen akarnak észre sem venni, hogy bármely művelt társaságban beszélhetünk a politikáról, történelemről, irodalomról, physikáról, chemiáról, astronomiáról, sőt a felsőbb mennyiségtanról is, mert bizonyosak vagyunk benne, hogy a társaság tagjai valaha hallották említeni az egyenleteket és logarithmusokat, legalább sejtik, hogy az micsoda, s az ismeretek világának melyik országába tartoznak. A művészetről azonban nem beszélhetünk, mert bizonyos, hogy bármely művelt társaság tiz tagja közül kilenc sohasem hallotta meg Phidías, vagy Michel Angelo és Ráfáel nevét sem, annál kevésbbé van sejtelme a művészet mivoltáról. Aki ilyen ismeretlen dolgokat emleget, az vagy unalmassá, vagy nevetségessé válik. Szeretünk a művelt Nyugatról beszélni, s szeretjük magunkat a művelt nemzetek közé sorozni. A művészeti ismeretek és a művészet iránti érzék tekintetében azonban művelt osztályunkat azon nemzetek művelt osztályaitól igen nagy iir választja el. Azon nemzeteknek a helyzete is más. Ott a művészeteknek többé kevésbbé fényes multjok van, s megmaradt emlékeik a művészeti ismeretek bizonyos összegét szinte önkénytelenül közlik, hatásuk belevegyül a köznapi élet hatásainak tarkaságába. De azonkívül irodalmilag is mindenütt terjesztik a művészeti ismereteket. Szóval a nyugati nemzeteknél a művelt társaságokban mindenütt megtaláljuk a művészetek körüli tájékozottságot, mindenütt van érzék, van ízlés. Hazánk építészeti emlékei számuk csekélységénél fogva sem gyakorolhatnak általánosabb hatást, eddigi gyűjteményeink még kevésbbé. Nálunk ezen az uton-módon a művészet nem hatolhat be a köznapi élethez. Ennélfogva egyelőre sokkal inkább arra vagyunk utalva, hogy az irodalom és iskolai tanítás utján terjeszszük és fejleszszük a művészetet. Különösen a középiskola, melyből a művelt osztály kerül ki, van erre hivatva. Nem ugy értjük, hogy a művészetek története, mint tantárgy rendszeresen tanittassék. Elég ha a tanár a latin és görög szerzők taglalásánál, vagy irodalmi és történeti magyarázatainál kínálkozó számos alkalom néhányát fölhasználva, méltánylólag utal a művészetre, vagy annak egyik másik alkotására. Midőn például a költészettanban a rhytmust, az ütemet ismerteti, önként kínálkozik a párhuzam az építészet alkotásaival, a mennyiben az épület beosztásának alapját is a rhytmus képezi. A középiskola felső osztályaiba járó ifjú lelke legkönnyebben megközelíthető, engedékenyen befogadja a benyomásokat, ha a művészetről néhány megkapó példát és néhány lelkes szót hallott, azt magával viszi az életbe, s ismereteit a művészetről önszorgalmából ki fogja bővíteni. Szerény nézetünk szerint a művészettörténeti oktatás a középiskolában csak erre szoritkozhatik, de ez olyan föladat, mely elől kitérnie nem szabad és nem lehet. Eddig irodalmunk régészeti értekezésekben és műbírálatokban nem volt épen szegény, hiányzott azonban olyan könyv, mely a művészetek történetét tárgyalva, annak fejlődéséről és mivoltáról összefüggő egész képet nyújtott volna. Pasteiner könyve e hiányon segit. Középiskolai tanárainknak e munka minden tekintetben hasznos kézikönyvül kínálkozik. A könyvet magát részletesen ismertetni nem akarjuk, de fölösleges is, csak annyit mondunk róla, hogy világos nyelven, tiszta magyarsággal van irva; így csak az irhát, a ki tárgyával évek hosszú során át foglalkozva, azt nemcsak egyszerűen elsajátította, hanem ideje volt fölötte ismételve gondolkodni. A ki e könyvet olvasva figyelmet fordit az előadásra és a nyelvezetre, az igazat fog adni ezen állításunknak. Ajánljuk e könyvet oly melegen, a mennyire megvagyunk győződve arról, hogy a művészeti ismeretek minél szélesebb körű terjesztése elodázhatatlan szükségesség, ugy közműveltségünk, mint közgazdaságunk érdekében.

Batai Gdhor. BELFÖLD. A pápai ref. főiskola theologiai ifjúságának helyzete. A prot. egyházi és iskolai lap ez évi egypár számában említés tétetett, ugy mellesleg, a pápai ref. főiskola theologius ifjúságának helyzetéről. Mivel azok a jóakaratú s igen tisztelt irók, a kik erről emlitést tettek, nem látszanak egészen tájékozottaknak azon helyzetről, melyben theologus ifjaink Pápán vannak: a taníttató szülék, a tanulók és főiskolánk jóakaróinak tájékozása tekintetéből szükségesnek látom közölni e következőket: A theologiai ifjúság Pápán kénytelen a városban magán családoknál szállásolni el magát, minthogy benlakásra nincs helyiség, elfoglalván az ó-iskolai épületet a gimnázium hat alsó osztályának és a tanítóképezde növendékeinek tantermei, egy kisebb muzeum, zene, testgyakordai és tanácsterem és az iskalaszolga lakása, — az uj iskolai épületet pedig a gimnázium két felső osztálya, a jog- és theologia tantermei, a muzeumok, a főiskolai könyvtár, tanácsterem, a köztartási étterem, és az iskolaszolga lakása. A szállásdíj egy iskolai évre mosással és fűtéssel 25—40 frt ; a nagyobb kosztdij a főiskolai köztartásban