Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-04-26 / 17. szám

retes imakönyve, uj testamentomi fordítása, Krisztus és az írás, egy apostol az ujabb korból, és utolsó műve, Luther kátéjának magyarázata; ismeretes az is, hogy őt számtalan egyházirodalmi vállalat vallotta magáénak s igy jogosan el lehet róla mondani, hogy öt az Isten házához való buzgó szerelme megemésztette. Igen őt az isten házához, de másodszor hazájához való buzgó szerelme megemésztette. A ki ezen fővárosi virágzó magyar egyházgyülekezetünk lelkészi teendőit kellően ismeri, be fogja látni, hogy azoknak pontos és hű teljesítése egy férfiú erejét idejét egészen igénybe veszi, és hogy annak lelkésze, a mint áldott Győrynk is, ha hivatala körén kivlil eső teendőkkel is akar foglalkozni, ezt csak a legnagyobb erő megfeszítése mellett, pihenésre és uj erők gyűjtésére szánt idejének feláldozásával teheti. És ő igy tevé. Szerette, buzgón szerette egyházát és hűn szolgálta őt, de szerette, buzgón szerette hazáját, nemzetét és népét, és ezeket is kiválóan szolgálni kivánta. Nem szóval, de tettel szerette hazáját, nem beszélt róla fellengző szavakat; de hazájához való buzgó szerelméről beszéltek művei tettei. Iljukori éveit a többi közt, idegen nyelvek megtanulására is felhasználta, s mint a magyar irodalom kiváló munkása, az európai művelt nemzetek remek műveit ültette át remekül a magyar irodalomba. Es ezzel mily nagy, mily kitűnő szolgálatot tett hazájának és nemzetének, azt csekélységemnél hivatottabbak és avatottabbak becsüljék meg, a mint meg is tették és számtalanszor a jövőben is megfogják tenni; nekem elég az e téren szerzett kiváló érdemére is csak röviden rámutatni. Es még csak kettő legyen felemlítve, melyből drága halottunk hazája, nemzete és népéhez való buzgó, őt megemésztő szerelme kitűnik. Győrynk lángolón szerette a haza jövő nemzedékét, szerette az ifjúságot, szerette a gyermekeket. Mennyi sok szép művet nem irt és fordított számára, az iparosképző protestáns egylet elnöke és tanítója vala mind haláláig. Győrynk szerette a gyermekeket. Nemesen érző szive teljesen átérezte volt az Úrnak ama mondását: >

a ki egy gyermeknek gondját felveszi az én nevemben, nékem veszi föl gondomatŐ a gyermekvilág lelki gondját fölvette az egyház, fölvette az irodalom terén is. Ugy mint már azelőtt is folytonosan, ugy kivált gödöllői Bethániájában gyermekek számára való kedves könyvecskék írásával foglalkozott; de szerették is a kedves Vilmos bácsit a kicsinyek ! És hogy ne szerették, hogy ne imádták volna őt, a ki az ő nyelvükön oly gyönyörűen tudott szólani, a ki újból meg újból, oly szép könyvecskékkel ajándékozta meg őket, a melyekben feltalálhattak : »Minden napra egy versecskét S minden vershez egy képecskét!* Győry buzgón szerette népét, a magyar népet is. Ennek lelki gondját is fölvette. Ismerte életét, szokásait, szükségeit mint kevés más. És irt az ő számára való műveket is. Nemes szándéka és törekvése az volt, eredeti egészséges lelki tápot nyújtani a népnek és megóvni őt az idegen befolyástól, a jó Ízlését rontó irodalmi termékektől. A költészetnek egy faját is művelte ő nagy előszeretettel, nem dicsvágyból, óh nem! inkább azon dicsérendő szándékból, hogy a szeretett népe számára irott és előadott termékeknél is helyes és józan irányát meghonosíthassa. Némelyek talán nem is tartották ebbeli buzgó működését magasztos állásával egészen összeférhetőnek. De ő ez által sem vált hűtelen tanítványává szent mesterének! Ne akarjuk a názárethbeli Jézust tanaival csak iskoláink és templomaink szűk falai közzé szoritani, hiszen róla megvagyon irva, hogy szerte járt, mindenütt, bármily nyilvános helyen is tanított és jót tett, s azzal sem igen törődött, a midőn rásütötték ama nagy vádat, hogy: >a bűnösökkel társalog és eszik Kell e tehát még bizonyítanom, hogy Győry Vilmosunk oly odaadón, oly buzgón szerette hazáját, nemzetét és népét, hogy ezekhez való buzgó szerelme megemésztette őt r Egy pillanat gyászravatalára, egy pillanat a túlfeszített munka által megtört hatalmas szervezetére, s ettől hazája, nemzete és népe érdekében létrehozott műveire, folytonos és szakadatlan ténykedésére untig elégséges ezen állitásnak bebizonyítására. Ti pedig honfitársai, irodalmi barátai! gyászravatalanála költővel méltán sóhajtotok fel ma: »Halnak, halnak, Egyre halnak, Színe, lángja a magyarnak. Itt is egy név, Ott is egy név, Hányat elvisz minden egy év. S a ki még él, Minden névnél Összerezzen, búsan, árván: Mint a néma Lomblevél, ha Egy-egy társa hull le sárgán!« (Arany.) De bár ily búsan sóhajtotok isíel, bár ragyogó soraitokból ily nemesek hullnak is el, mint a megboldogult; ti bár sohajok és könnyek közt is, vigasztalólag szólhattok ugyan azon költővel: »Bízvást! . . . mi benn vagyunk a fő sodorban; Veszhet közülünk még talán nem egy: De szállva, ím, elsők között a sorban, Vásznunk dagad, hajónk előre megy!« (Arany.)