Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-04-12 / 15. szám

Szivébe nem láthatok. Cikkeiből azonban ennek valódisága nem látható. Én legalább ilyen célt abból nem tudtam következtetni. Nekem pedig hogy ilyen célom nem volt, azt jó lélekkel mondhatom. S valóban nem kis meglepetés volt rám nézve : Kiss János ur türelmének gyümölcse. Azt szokják mondani: »a ki az ördögtől fél, azt fa'ra festve látja.« Hogy ő miért fél ugy a pápai theologia megszűnésétől; éjjel és nappal miért van e gondolat elméjében; mi adja neki erre az alapot, nem tudom? Én nem félek ettől semmit. Ilyesmi egy könnyen nem történhetik. Régebben voltak vezérférfiak a kerületben, kik Pesttel óhajtottak egyesülni és ezáltal papnövendékeik számára könnyebb és előnyösebb tanulást reményltek anyagi- szellemi- és társadalmi műveltség tekintetében. Vájjon igazuk volt-e nekik ? Meglehet. De én azért nem akartam most cikkemmel ez eszmét felújítani. Legkevésbé sem akarom, hogy a pápai theologia megszűnjék. Szűnjék a jog és a képezde is inkább, de ne a theologia. A mi alma materünk maradjon és terjeszsze Krisztus dicsőségét. Igaz hogy a pápai theologusok legmostohább gyermekei ref. egyházunknak, mint Komjáti Gedeon mondja, mert ők valóban az egy legátión kivül semmiféle jótéteményben nem részesülnek. Azelőtt igen. Azelőtt volt ott is bennt-lakás. De a bennt-lakás Pápán, ha nem csalódom, épen Kiss János ur indítványára célszerűtlennek bizonyult. A többi ref. theologiáinknál a benntlakás nem célszerűtlen. A róm. kath. semminariumokban bennt lakhatik 2000 kispap, nem célszerűtlen a bennt-lakás. Csak egyedül Pápán az. De mindezek dacára is mi örömmel mentünk Pápára, és a kinek csak ajánlhatjuk, édes örömmel ajánljuk. Hogy akarnánk megszüntetni azt, a mely az evangéliom mennyei italával táplálta lelkünket ; hálátlanok az anyához, mely keblén nevelt, nem leszünk. Ifiukori édes emlékeink szorosan öszszekapcsolnak vele. Nem szakadunk el tőle, csak hibáira gyengeségeire figyelmeztetjük. A jó gyermeknek pedig ezt tenni: kötelessége. Mondhatom tehát, hogy Kiss János ur most az egyszer rosszul következtetett. Cikkünknek nem korollariuma: hogy a pápai theologia megszűnjék. Csak azt akarjuk: hogy ne maradjon el a többi intézetektől; csak azt akarjuk : hogy a mi szép és hasznos intézkedés meg van a többi intézeteknél, az Pápán is mind meg legyen; csak azt akarjuk : hogy ne aludjék, de adjon magáról életjelt ; csak azt akarjuk, hogy ne csak mi tudjuk, hogy létezik, hanem mindenki; csak azt akarjuk: hogy ha nem tud legelői menni, de ne legyen a leghátulsó. Kiss János ur maga is elismeri, hogy egyliázi lap szerkesztése mily sokat érne ; de a tanórák nagyszáma miatt tartja azt lehetetlennek. S miután azt mondja, hogy én nem reflectáltam az A. G. által közlött tanóra számára, engedje meg, hogy utólagosan reflectálhassak. Én elismerem, hogy 13 óra hetenként egy kissé sok ; csakhogy ezelőtt egy pár évvel, ha jól tudom 1879-ben maga Kiss János ur nem ismerte el soknak. Akkor történt ugyanis, hogy a senioroktól — kik a gymnasiumban tanították a vallást — a vallástanítás elvétetett s azt önkéntesen a theologiai tanár urak vállalták magukra. Akkor miért vállalták el, ha sok volt a tanóra? Én azt gondolom, ha ehelyett egy lapot indítottak volna meg, több hasznot tettek volna a pápai iskola érdekében.*) Épen Kiss János ur indítványozta, hogy ők szívesen fogják theologiai tanóráik mellett a vallást a gymnasiumban tanítani. Ha akkor nem volt sok a tanóra, *) } ? Szerk. most sem lehet az. Mondjanak le erről a tanár urak és tanítsa a vallást a senior. Nagy szegénység lenne, ha egy senior a ki az elsők közé tartozik, vagy képzettség vagy erkölcs hiányában nem volna képes a vallástanitásra. Mint a régi praeceptorok, ugy ők is betöltik állásukat. Legalább discit docens lesz az eredmény. A tanórák felemlítése A. G. ur által nem lehetett egyéb, mint egy kibúvó luk. Es sajnálom, hogy a múltkor elfelejtettem rá felelni. A kerület nem követeli ugy hiszem, hogy a gymnasiumban is tanítsanak. Tarthatatlan tehát az ezzel való védekezés. Ezeket akartam csak megjegyezni. Most pedig még egyszer megemlítem, hogy én csak Pápa híre és dicsősége érdekében szólaltam fel. Én jobbakarómnak tartom azt, a ki figyelmeztet hibáimra, mert akkor ama hibákat iparkodom leküzdeni; mint a ki azoknak hízeleg, és velük más által kinevettet. A biblia ezt mondja: >,a ki kíméli vesszejét, gyűlöli fiát; szereti ellenben, a ki előveszi a fegyelmet.« (Péld. 13. 24). Pápát megszüntetni tehát, nem a mi jellemünk. Jellemünkről Kiss János ur nem épen dicsérőleg nyilatkozott. De megbocsátjuk neki már ezen elvnél fogva: »szólj igazat, betörik a fejed.« De nekünk már fel kellett szólani, mert már tovább várni-türní nem tudunk. Vajha nálunk most már ne a türelem, de felszólalásunk gyümölcse hullana ölünkbe. Bohodi Vince. A budaiak húsvétja. Régen nem volt már ilyen se, közel két száz éve. Az az hogy a kalendáriumban meg volt ott is, még fényes processiokat is láthattak, de szívok buját és örömét egy húsvéti énekben ki nem önthették, csüggedő lelküket a feltámadás örök élet predikáltatásával meg nem erősíthették a ref. hívek. Miért? Mert 1686 óta nem volt egyházuk. Ekkor jött a szövetséges hatalom a magyar segítségére, kiűzte Budáról a törököt, utána a magyart és mert a ref. egyház magyar volt, megsemmisítette azt is. Először eljárogattak Ó-Budára a pestiekkel együtt; a pesti egyház megalakulása után jöhettek ide is ; de hát az a Duna nagy választék, Ó-Buda messze volt, s a kinek szivében erős buzgóság nem volt, többnyire otthon maradt. Két anyaegyháznak volt Buda szegény leányegyháza s mindenik anya a másikról tételezte fel, hogy őtet táplálja. Hogy igy a hívekből kihal a buzgóság s a nagy rész megszűnik református és magyar lenni : érezték a túlsó oldal jobbjai. Csak az utóbbi időkben is három ref. halottat temetett el a róm. kath. pap, és kitudja hány gyermeket keresztelt ? 1 Mikor meg belép az ember egy ős magyar nevű kálvinista házába s látja, hogy a család nyelve német, a magyart törni is alig tudják : össze szorul a szív, könybe lábbad a szem. Ezért hangoztatják a budaiak: »ha megakarjuk tartani híveinket reformátusoknak és magyaroknak, állítsuk fel az egyházat, támaszszuk fel azt két százados halottaiból.« De hát nagy kő van az ő koporsója előtt, egy kis fö'dindulás el nem mozdíthatja. Próbálták a budaiak ezt tova gördíteni, neki dőltek egész erejűkből, de mikor már reménykedni kezdtek, a kő megint csak visszagördült, mig nem jött nékiek ideje korán való segítségük Szász Károly püspök úrban. Bármily erős támadásoknak volt is ő kitéve a pesti egyház-tanács ülésein, mégis kivitte, hogy Budán lelkészi hivatal állittassék fel egy 25 tagu bízottsággal, melybe 30 tagot a budai ref. hivek közgyűlése választ, ötöt pe-