Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-04-05 / 14. szám

a népbankokról s különösen a harkányi népbankról kimutatni : hogy lehet pénzintézet, melynél nem az önérdek s nyereségvágy az irányadó, hanem igenis humanistikus intézmény, melynek célja kölcsönös segítség, továbbá nyilvánítani, hogy a milyen távol az ég a földtől, oly távol volt és van alólirottól azon igény, mint ha a népbank es/méjét én ta'áltam volna ki, vagy hogy csak első is volnék a hazában az eszmének megvalósításában, amit különben Ba'lagi Géza se mondott, csak nem kell szavait félreérteni. Komjáti G. ur előtt egészen az üzleti speculatíóva! alakított pénzintézetek lebegnek, melyeknek felállításánál és fenntartásánál az a célja A. és B.-nek hogy pénzöket minél nagyobb haszonnal elhelyezhessék s forgathassák ; így aztán legkevésbé se csudálom, hogy elnevezi »bor-nyuzó-intézetneks

, hol »lehúzzák az embereknek bőrüket, elveszik még szemfedőjüket is, ha déli 12 órán innen be nem fizetnek.« És azt én is aláírom, hogy egy ily intézetnek lelke — a lelkipásztor nem lehet — önmagának és hivatásának feláldozása nélkül. De hogy lehet alakítani pénzintézetet más szempontból s pénzes emberek nélkül is : tényleges bizonyságai a hazában a nagyobb községekben fennálló segélyegyletek, hol a részvényesek heti befizetései képe/.ik a forgalmi tőkét, épen ön maguk előnyére, hogy az uzsora átkától megmeneküljenek. És egy ilyennek már — nemcsak hogy illik, hanem kell hogy legyen lellce a lelkipásztor. Es én épen ezt teszem kisebb körben. Erre nézve, nehogy azt gondolja valaki, hogy egy évi vajúdás után utólag gondoltam ki ezen állításomat magamnak és a harkányi népbanknak kedvezőbb színben feltüntetése céljából — ideigtatom azon indokolásomat, melyet még 1883. évi junius 18-án írtam, felhívására az országos gazdasági egyesület egy tagjának, ki népbankunk működését itt a helyszínén észlelte s a melyet ugyanaz az országos gazdasági egyesület szakosztályának bemutatott 1883, december 15-én, és ennek folytán közlött a »Nemzet* 1883. december 16-iki száma is, ahol, aki akarja megtalálhatja, következőleg : »A lelkészképző tudományok, az u. n. theologiának egyik ága a »cura pastoralis« a szó egyenes jelentése szerint a / á<ztori gondozást tévén a lelkészek kötelmévé : midőn ennek teljesítésére előttem is megnyílt a tér, csakhamar észlelém, hogy népünknek arra valóban nagy szüksége van. »Azonban midőn a »cura pastoralis« a lelkész elé szabályul csak azt tűzi ki, hogy az egy vagy más oknál fogva szenvedőket, szerencsétleneket felkeresve vigasztalja, a legtöbb szerencsétlenséget és amiatti erkölcsi sülyedést az anyagi viszonyok megromlásában látva — a mit, ha egyrészről a könnyelműség és tudatlanság is nem kis mértekben okozott, de másrészről épen a könnyelműséget és tudatlanságot kizsákmányoló önzés s uzsoráskodás mozdított elő a legnagyobb mértékben a hitelre szorult embereknél: azon gondolat támadt bennem, ideje volna az ilyen szerencsétlenségbe jutottaknak az isteni bizodalommal és jobb jövő reményével vigasztalása mellett — az ily szerencsétlenségeknek tényleg elejét venni, legalább azokra nézve, akikre még nem késő, mert az uzsora — »mint ordító oroszlán folyvást szélyeljár, keresvén a kit benyelhessen.* És e gondolat a segély-egy-1 eteket juttatta eszembe, és csak az maradt fenn kérdésül: hogy lehet-e ezt ily kis körben, egészen földműves emberekkel létesíteni ? »Eszembe véve Jézus eme mondását : ha hiszitek, elveszitek*, meggyőződtem arról, hogy csak erős akarat és elszántság; lankadatlan kitartás legyen bennünk, ha nem is mindent, de sokat tehetünk. E meggyőződés folytán uton-utfélen, amint találkoztam egyik másik lakostárssal, mindenkor odatereltem a beszélgetést: hogy magjait hintegessem annak a módnak, miképen lehetne a kölcsönt igénylők szükségén ugy segíteni, hogy általa tönkre ne jussanak, hogy a pénzbirtokos zsidók- vagy ezekhez hasonló más emberekre ne szoruljanak. A mint példával megvilágítottam, hogy ha csak 100 betét után is hetenként iokrt rakunk össze — a mire 40—50 ember is képes — abból hetenként is 10 írt egy év alatt 520 frt, három év alatt 1560 frt lesz, melylyel már nagy segítségül lehetünk megszorult lakostársainknak, azonnal belátták lehetőségét az önerővel való tőkegyűjtésnek. »Az éveken át folytatott eszme-mag hintegetésének meglett óhajtott sikere, 1881. február 15-én 186 tiz krajcáros betét-részvény aláíratott: melynek folytán tényleg megkezdettem a heti befizetések eszközlését. És miután a próba-időül kitűzött két hó alatt fennakadás nélkül ment az egész: elkészítettem az alapszabályokat és 1881. április 17-én megalakultunk »népbank« cím alatt. »A z-idók is hozzájárultak felhívásomra, miu'án világosan megmondottam nekik : hogyha a vagyonosok nem segítik elő a szegényeket szorult helyzetök javításában, akkor egyenesen a socialismust communismust stb. mozdítják elő, és megérdemlik az azok által bekövetkező sorsukat, melyet ekképen készítettek magoknak. »És ezen kis pénzintézetnek hatása szembetünőleg nyilvánul lakostársaink erkölcsiebb egész irányzatában. Szives készséggel meghozzák heti betéteiket. Sőt szegény napszámos, ki előbb 10 frt kölcsön után havonként 1 frt kamatot fizetett, a mi rendes szokásban van a vidéken — örömtől sugárzó arccal beszél velünk: hogy e súlyos terhet válláról lerázhatta, mert előbb elég volt neki hónaponként csupán a kamatot megtakarítani, a tőke pedig folyvást fennmaradt. Általában azt tapasztalom, hogy ez az intézet felébresztette a népben a gondolkodást, mely által érzi, hogy sorsa jobbrafordulásának önmaga lehet igazi munkálója. »El kell ismerni, hogy egy kis községben, hol csaknem maga a lelkész képviseli az értelmiséget, nagy terhet ró vállaira egy ily intézetnek vezetése és kezelése, mert kell, hogy ő legyen minden mindenben. A mint hogy én is nem csupán elnök vagyok, a mire választattam, hanem az egésznek gondja és dolga rajtam fordul meg. De szívesen teszem népem jobblétre emeltetéseért: mert a »mens sana in corpore sano« latin közmondásban rejlő elv alapján úgy vagyok meggyőződve, hogy nekünk lelkészeknek az igehirdetéssel egyenlő rangú kötelességünk népünk anyagi jólétének előmozdítása, miután anyagilag tönkre ment népben a valláserkö'csi életet fenntartani lehetetlen. Nekünk fel kell használnunk minden lehető törvényes utat és módot népünk romlásának és pusztulásának elhárítására: csak ekkor töltjük be igazán hivatásunkat és érdemeljük meg, hogy a nép »atyjánaki tekintsen és nevezzen bennünket, ugy mint a viharos múltban köztük forgolódott elődeinket.« íme tehát én is elismertem és bevallottam e tárgyban tett első nyilatkozatommal, hogy a népbank vezetése bizony teherrel jár együtt: de ezen elismerés és bevallásból én nem azt a következtetést vontam le, a mit Komjáti G. ur hirdet az általa rajzolt népbankok kezelőiről t. i. »örültek, hogy az azzal járó nyűgtől megszabadulhattak,* amint az alakulásra kitűzött évek elmultak. És mondhatom azt is Komjáti G. urnák, hogy az én harkányi népem, a népbank részvényesek, a népbank fennállása által szerzett tapasztalataik után — látva, hogy abban nyerészkedő cél legkisebb sincs; hogy az előbbi