Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-04-05 / 14. szám

kintete olyan volt, mint a villámlás és az ő ruhájá fejér, mint a hó (Máté 28, 3—4.) Lélekszakadva fut Péterhez s Jánoshoz s igy szól hozzájok: Elvitték az Urat a sírból s nem tudjuk, hová tették. A két tanitvány oda fut, de Jézus már nem volt a sirban. Mikor elmentek, még nem értették az írást, hogy fel kell neki támadni a halálból (Ján. XX. 9.), csak mikor Péter után János is bement, látta, a mit a másik már előbb is hitt (Ján. XX. 8.) A két tanitvány visszatér, Mária Magdolna letekintett a sirba, mig szemeiből könnyek hullottak. Két angyalt látott. Egyik ott állt, a hol a Jézus feje, a másik, hol lábai nyugodtak. Az egyik az Ur angyala volt, nem mint Krisztus. Istennek megtestesülése, de az Úr nagyobbszerű kijelentéseinek vele egytekintélyű közlője (II. Móz. 3, 2) a másikról a többi evangélisták nem (csak Lukács és János) emlékeznek, mert csak az első angyal beszélhet a sirhoz közeledőkkel. Mária már látott, tehát viradní kezdett s még látott, mert a könnyek nem fogták el egészen szemeit. A síró nőhöz azt a kérdést intézi az angyal s a másik is mintegy szól vele : (Luk. XXIV, 5 ; Ján. XX. 13.) olyképen mint későbben az Emmausból visszatérő tanítványokhoz mondják a többiek, nem mintha mind beszélt volna, hiszen Tamás épen az emmausiak jövetele után hagyta el őket elmélyedve, elgondolkozva: Feltámadott az Úr bizonnyal (Luk. XXIV. 34), Asszony mit sirsz. Azt hiszitek, hogy a ki Idvezitőjét keresi, az megelégedhetik a mennyei angya'okkal ? Szomorúan válaszol nekik Mária : Elvitték az én Uramat és nem tudom hova tették. Azután elfordul tőlök lees k a sir előtt lehajtja fejét és még keservesebben zokog. Mikor először látta akkor is oly nagyon sirt, most azonban már nem lel vigasztalást. Pedig ott áll előtte Jézus, a ki feltámadott s résztvevőleg kérdezi: Asszony, mit sirsz ? Kit keressz ? A szenvedések közt hányszor áll ellőttünk az áldott Megváltó, de a fájdalom nagy kínai között nem értjük meg az ő hangját. Igy vo't Mária is s azt hívén : hogy a kertész szól hozzá, a vágyódó, epedő, szent szeretet s a mély bánat hangján igy kiált: „Uram te vitted őt el, mond meg nekem, hová tetted és én elviszem őt.« Ekkor az Idvezitő határozott, szilárd hangon csak egy szót szól hozzá, mig körülte ünnepélyes csend uralg : Mária 1 Egy szó, de hiszen az Idvezitő egy szava, töb bet ér emberek által megirt sok könyveknél. A Megváltó halálának egész titka, a feltámadásról szóló fenséges jövendölések csodás világosságot nyernek a sokat szenvedett lélekben, a felmagasztalt öröm csak egy szóban talál kifejezést: Rabboni azaz Mester. Miért nem azt mondá ő is: Én uram s én Istenem, miért csak annyit Mester. Miért nem sorolják fel az evangélisták Krisztusnak minden cselekedetét, miért nem ha már azokból János evangelista szerint annyi könyv lehetne, hogy a világ sem foghatná be, legalább minden megjelenését. Azért, mert ezek a tanítványok és tanitványnők nem okoskodva és kiszámitva beszéltek és cselekedtek, hanem a Szent Lélektől inditva, jobban biztak az Isten gondviselő hatalmában, mely majd képes lesz őket, szavaikat s műveiket eszközül felhasználni, minthogy arra gondoltak volna, hogy néhány száz év múlva az ő műveiket is s ezekkel együtt az Isten országát büszke tudósok tönkre akarják tenni, erősebb volt hitök Jézusban, ki Máriához e fenséges dolgokat mondotta : Ne illess engemet, mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; de menj el az én Atyámfiaihoz és mond meg nekik : Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez s a ti Istenetekhez, minthogy a magok bölcsességére akartak volna valamit építeni. Boldog Mária, mily nagy örömre vált búbánata! Mily nagy örömmel hirdeti a tanítványoknak, hogy feltámadott az Úr! És azután már nyugodtan hallgatá, ha elmondák, hogy a feltámadott Idvezitő megjelent a többi ass/.onyoknak (Máté 28, 9.), kik viradatkor jöttek a sirhoz, sőt meglehet ő is csatlakozott hozzájok, azután Péternek (Luk. 24, 12. 34.) majd az emmausi tanítványoknak (Luk. 24, 13 — 33) majd a tizenkettőnek (I. Cor. 15, 5.) a mint Pál oly meglepő összhangzásban a Lukács evangeliomával irja, (mert a tanítványok, ezekkel tizenketten valának) azután az ötszáz atyafiaknak, Jakabnak, az összes Apostoloknak (Ján. 20. 26—30.), a galilaeai tengernél ismét a tanítványoknak, (Ján. 21, 4.), a hegyen, mikor a ker. egyházba felvett sok millió egyén megkeresztelésekor idézett parancsot kiadta (Máté 28.) és nagy gyönyörűségére szolgálhatott, hogy az Úr által neki tett jövendölés (Ján. 10. 17.) Bethaniában oly fenségesen beteljesedett. (Luk. 24. 50). Élete későbbi folyamáról nem szól a Szent írás. De annyi bizonyos, hogy ő az isteni csodálatos bölcsesség fenséges bizonyítéka. A mi nélkül hiábavaló volna a keresztyének prédikálása és hite, azt ő, a bűnök sarából kiszabadult s erős kősziklára állított nő hirdette először a földi teremtmények közül. Bűnös nő volt egy darabig, de megalázta magát az Isten előtt, ki Istene és Atyja lett neki az édes Idvezitő által, ki nagyon szerette őt s vérét ontá érte és a kit oly nagyon szeretett, könnyeit hullatván utána. Sokan kétkednek, küzködnek, de mivel az isteni igazságok előtt meghajolni, bűneiket megbánni nem akarják, voltakép az emberek legnagyobb részével együtt, kik még nem is küzködnek az igazság elérése végett, megelégedéseket földi, mulandó dolgokban találják. Mária Magdaléna nagyon bo'dogtalan volt bűneiben, de megbánta azokat s megtalálta a legbecsesebbet, amit ember megszerezhet, a boldogságot, melynek folytatása az örök üdvösség s a mely a Jézus Krisztusra volt épitve, ki tegnap és ma ugyanazon volt s mindörökké ugyan azon leszen. (Zsid. 13. 8). Szabó Aladár. BELFÖLD. A falusi népbankok. — Különösen a harkányi népbank. — Mottó: >Mondjátok meg Jánosnak, amelyeket hallotok és láttok.* Máté XI: 4. E lapok mult 1884. évi 14-ik számában Komjáti Gedeon ur viszhangot adva Ballagi Gé/a urnák a falusi népbankokról irt 1883. évi 52. számban megjelent cikkére, a falusi népbankok jó oldalának is némi részben elismerése mellett, odanyilatkozik: hogy azok a mi népünk állapotához képeit mégis inkább károsak, mint hasznosak, s egyszersmind azt hangsúlyozza, hogy nem a Harkányban alakított népbank az első hazánkban, mert »Barsban egy egész évtizeddel előbb szerveztek népbankot. * Nehogy Komjáti G. ur és utánna többen azzal a gondolattal legyenek, miszerint az általa elmondottak csakugyan mind igazak és Ámenek — most épen, hivatolt közleményének évfordulóján, népbankunk 1884-ik évi számadásának a közelebbi napokban tartott közgyűlésén lett felülvizsgálása s helybenhagyása alkalmából nem mulaszthatom el Komjáti G. ur cikkére visszatérni, és