Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-03-22 / 12. szám

Tudós a lelki Tanítókban kívánja, hanem annyi féléket produkált, amennyi Kathedrákba felment; melyekben — mint a Napról mondja a Poéta, mindenütt alius et idem volt (Itt elbeszéli, hogy a templomból kijőve, a sokaság mily tiszteletet tanúsított, hogy az édes anyákmiként vivék hozzá karjaikon kisdedeiket megáldás végett, majd hogy a parochián a visitatio miként ment végbe, 's igy folytatja :) Gondolhatná itt valaki, hogy már mindent megtett a mi Püspökünk, és semmi nem maradt el a canonica visitatio kötelességeiből: de valóban a mint figyelmetessége mindenekre szélesen kiterjedett, ugy cselekedte is mindazt, valami vagy egyenesen a Püspöki Functiot, vagy az Ekklésiai igazgatásnak dohait közönségesen illetik. Elsőben is tudniillik egy Szabadszállási születésű Candidátust, név szerint Pál Istvánt, ki a mult Generális gyűlés alkalmatosságával a közönséges Censurán általment, most pedig a Baranyai Tractusban káplánságra való hivatalt kapott, mivel a dolognak illő Publicitása minden kétség nélkül megvolt, Izsákon Jun. 28-ikán felszentelte. Ezentúl a Tractus tisztviselőinek számokban a Halál által okoztatott fogyatkozást jól tudván, a kerületbeli Pre dikátorokat is egytől egyik esmervén: magát pedig a jelenvolt Tractuális Elöljáróknak, egyszersmind Superintendentiális Tagoknak együtt létekben, méltán ugy gondolván, mint egy mindenütt vele együtt járó Consistoriumnak Praesesét: ennélfogva a Tractus jussainak minden megsértések nélkül, a Tisztségbeli fogyatkozás kipótolására, méltó jussal projectálta, közelebb a Bácskasági utazásban is alkalmatos pennájáról megtapaszta't Pataji Prédikátort Tiszt. Dobos József urat Traktualis Vice Nótáriusnak; Tek. Tek. Alszolga Biró Pap László és Ordasi Prédikátor Szalós Mihály urakat pedig Assessoroknak. Mely Projectumában a ft. Püspök urnák a Tractualis Elöljárók is minden kifogás nélkül megegyeztek. Továbbá a Can. Visitatio törvényes határit szorosan megtartván, valamint az ügyes bajos dolgoknak megitélésekbe s eldöntésekbe bírói módon sehol sem ereszkedett a ft. úr; úgy más részről a mellyeket a jó rendre s ékességre tartozónak lenni látott, azokat vagy mindenestől fogva helybenhagyta vagy sine forensi strepitu jobbította, vagy megigazíttatni javallotta. Monitoris semper, non judicis officio functus. Helybenhagyta és dicsérte a jó szokásokat, az Ekklésiáknak s Prédikátoroknak egymás közt való jó rendtartásokat. . . Ajánlotta az Ekklésiáknak mindennemű vagyonai körül való hívséges gondoskodását; jövedelmeinek lehető szaporitáso kat; az Alamisnáknak bátorságos kezek által való administráltatásokat; az Oskoláknak szorgalmatos Inspectio alatt való tartásokat, gyakori látogatásokat; a cégéres bűnben élőknek megszólításokat, feddéseket és jobb útra való térítéseket. Meghagyta különösen a Felséges Királyi Parantsolatoknak megtartásokat, és az azoknak mindenkori teljesítések körül való szorgalmatos vigyázatot gondoskodást az Elöljáróknak szoros kötelességekké tévén; egyszersmind, ha kik valamiben ellentjárnának, azok ellen nem csak kemény megintést, hanem Cívilis Assistentia által való szorittatást is rendelt. Végre mind az egész Kerületbeli minden Ekklésiákat s oskolákat, mind különösen a Kis Kun Sz. Miklósi Oskolát, mint Superintendentialis Inspectio alá tartozó Gymnasiuraot a Tractus Elöljáróinak közelebbről való gondjok, szemmeltartások alá ajánlván, a mint ezen Solti Egyházi Kerületnek jeles tiszteletet adó s szép rendet tartó népes ekklésiájit buzgó szívvel áldotta a ft. ur, ugy áldásban hagyta közöttük a maga becses emlékezetét. Mellyeket ekképen jegyezvén meg, ezt az egész Can. Visitatio Munkájának megírását helyesen rekeszthetjük be Cicerónak ezen mondásával: Vos, qui estis, eritisque Antistites Ceremoniarum et Sacrorum, auctorem habetis et magistrum administrandae publicae Religionis. Pro Domo 39. Mentibus haec rursum memoravit in ordine Paulus Arator. BELFÖLD. Egy kis reflexió, egy „magyar missionárius" véleményéből. E becses lapok 9-ik számában Celder Márton atyánkfia egy elhunyt barátjának necrologját közölvén, indignálódik azon, hogy a mária-nosztrai pápista pap amaz elhunyt társunkra — a ki vele egy intézetben szolgált — nem harangoztatott 1 Igaz, hogy az ily eljárás, az ily keresztyénség »a 19-ik század keresztyénségének gyalázatfoltja,« de mind emellett én őszintén megvallom, hogy én nem a katholikus pap szívtelen eljárásán — mert hiszen ez az ő dogmájok s moráljuk alapján egészen rendin van — hanem azon csudálkozom, hogy egy oly nagy tapasztalású atyánkfia, mint Celder Márton ur, kinek mint egykori missionáriusnak bizonyosan elég alkalma lehetett a »pápista ker. szeretettel« megismerkedni, hogy tud még csak feltenni is olyasmit egy kath. papról, hogy a ref. paptársa temetésére — ha ugyan elöljárói kegyét elveszteni nem akarja — a kath. templom harangjait meghúzassa?! Nem mondom én hogy imitt-amott nincsenek tiszteletreméltó kivételek, s az ilyenek előtt mindenkor őszinte tisztelettel emelek kalapot, de azt teljes határozottsággal merem állítani, hogy a fennforgó körülmények közt 100 kathol. pap közül 99 épen ugy cselekedett volna, mint a mária-nosztrai plébánus !*) Azért bizony kár volt őt ugy tüntetni fel, mint valami ritkaságot, s még a nevét is megemlíteni. Ezzel a kitüntetéssel Celder atyánkfia csak azon meg nem érdemlett szolgálatot tette neki, hogy hágcsót tett elibe a feljebb lépésre; mert meglehet győződve, hogy ebből a plébánusból most már bizonyosan sokkal hamarább lesz kanonok mint különben lett volna 1 No de ha kanonok vagy akár püspök lesz is belőle, a mai időben már — hála legyen érte a jó istennek — szívtelenségét, lelketlenségét irányunkban c«ak negatív módon gyakorolhatja, s igy nincs tőle mit félnünk 1 De ugyan az Istenért, gyógyuljunk már ki egyszer mi is az illusiókból,* S ama felekezet papjai részéről, ne számítsunk oly általánosságban azon ker. szeretetre és részvétre, melyet ők a jámborok nem ismernek, s papisticus dogmáik megcsontosodott szivtelensége mellett nem is ismerhetnek 1 Legyünk irántok, mint minden embertársaink iránt jó indulattal, imádkozzunk értök, de ne alázzuk meg magunkat soha annyira, hogy nálok, pláne az ő »egyházi kegyeszközeikért * vagy hát akár egyébb requisitumaikért kunyoráljunk; mert bizony még azt találják hinni, hogy mi az ő , kegy öle« nélkül talán el se tudnánk jutni az üdvösségre. Nem lett volna-e célszerűbb azt a kolompo . . . akarom mondani harangozást nem is kérni, mint lealázólag elutasittatni ?! *) Mi is ismerünk vakbuzgó, az előmozdittatás érdekéből a valódi keresztyénség parancsát s a 19-ik század szellemét megvető katliol. lelkészeket, de korántsem oly nagy számmal, mint cikkiró állitja. Hazánkban, hála Istennek, a keresztyéni türelem szelleme egyre erősbödik. Szerk.