Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-03-08 / 10. szám

zolja összegyüjtésöket és kiadásukat ; mert egy j eredeti szellem műveinek nem szabad elveszni, elkallódni, fiókban maradni; az az emberiség szel­lemi kincs-összegének megrövidítése, valódi meg­rablása volna. Más kérdés, vájjon ezen az iro­dalmi értéken kivül, mely Dobos egyházi műveit oly magas érdekűekké teszi s méltó tárgyaivá a tanulmányozásnak, van-e gyakorlati, hogy ugy mondjam kathedrai értékük is, vagy más szóval használhatja-e azokat más is? Azt hiszem igenlőleg felelhetek erre a kér­désre is. Fia, műveinek természetes örököse s most összegyűjtője és kiadója, előfizetési felhívá­sában már igenlőleg felel e kérdésre, mondván: ^e drága kincs, melynek édességét már 25 év óta élvezem, igazán könynyüvé és édessé tette nekem a Krisztus nehéz igáját, midőn ezen kincs­csel megrakodtan léptein és lépek fel a szószékbe, hirdetni az Isten igéjét/ Azonban a fiu bizony­ságtételével nem elégedhetünk meg, ő elfogult is <~> o o o lehet, meg a természeti öröklésnél fogva hasonlóbb egyéniségű is az apával. De én, a ki Dobost sokszor hallottam beszélni — és soha sem a nél­kül, hogy varázsa alatt ne álltam volna — a ki kéziratban is sok művét olvastam és soha sem gyönyör s tanulság nélkül : mondhatom, hogy egyházi beszédei mindenki által és mindenütt használhatók. Mivel a nemes értelemben vett egy­szerűség és népszerűség jellemzi előadását még ott is, a hol eszméi a felhők közt járnak vagy a tenger (az emberi sziv és az élet) mélyeire bo­csátkoznak alá, annálfogva eredetiségök önkény­telenül sajátjává válik mindenkinek a ki hallgatja. Épen abban áll legfőbb ereje, hogy az újat, a sajátost, az eredetit, a mi benne van, oly termé­szetessé tudja tenni, hogy mindenki a magáénak érzi és sajátjának véli. Nem azt mondom, hogy a Dobos beszédeit szórói-szóra betanulva felvihetjük akármelyik egy­házi szószékbe. Ezt nem is óhajtom, sem Dobos­sal sem más még oly jeles egyházi szónokkal is, hogy tegyük; hanem azt, hogy olvasva s ismét olvasva, magunkba szívjuk a bibliai szellemet, mely az ő legkisebb művét is áthatja; elsajátít­suk egyszerűségének és eredetiségének magyaros zamatát s műveit az ő szellemében és az ő mód­ján vigyük a gyülekezet elé. Az ő módján, mon­dom; mert Dobos maga sem mondta el soha egy művét sem ugy, a mint megírta. Azt mondta, de mindig máskép. Az egyházi szónoknak nem szabad betanultnak lenni, sem a maga munkáját, sem a másét nem szabad gépiesen elmondania, kell hogy az egyházi szószék, a gyülekezet jelen­léte s kölcsönhatása, mindenekfelett pedig az Is­tennel való szemben lét, az átgondolt beszéd­hez adja hozzá a perc ihletét is, ezt a valódi ható­erejét minden szónoklatnak, különösen pedig az egyházi szónoklatnak. Minden jó beszéd rögtön­zet bizonyos határig. Nem amit űgy mondanak, hogy ^hasból beszélés^ — hanem szívből, ész­ből — nem könyvből, nem betanulásból. S ilyen használatra alig ismerek a magyarban alkalma­sabbakata Dobos beszédeinél. Piperétlensége, irtó­zása minden frázistól, a szó minden csinált virá­gától: ez a mi az ő beszédeit erre oly igen al­kalmasokká teszi. Még szakadozott, rhapsodistikus modora is előnyére válik e tekintetben: mint ő maga az elmondáskor, ugy mindenki saját egyé­nisége vagy a hely és alkalom szükségei szerint töltheti be — a mintegy vázlatul szolgáló beszéd — hézagait. De megvallom, ennyit sem akartam mondani, mikor leültem, hogy a Dobos beszédeinek előfize­tési felhivását bevezessem. Csak az örömet akar­tam hirdetni, melyről azt hiszem, hogy öröme lesz az egész magyar református népnek: a levi­ták nemzetségének ügy, mint a többinek, a lelki­pásztoroknak és a hallgatóknak. Az iránt semmi kétségem, hogy Dobos László barátom kegyeletes vállalata a közöny és hideg fogadtatás kőszikláján vagy zátonyán hajótörést szenvedni nem fog; ezt a szégyent nem hagy­hatnék magunkon, ezt a felelőséget a jövő nem­zedékek irányában nem vehetnők magunkra. S ezzel a bizonyos hittel üdvözlöm a vállalatot — óhajtva annak először anyagi, de aztán mindenek­fölött szellemi és erkölcsi sikerét. Szász Károly. A protestáns egyház missiói működése.*) 11. Ghina. A mennyei birodalom, mely kiterje­désre nagyobb mint Európa s lakosainak száma felül van a 400 millión, egész e század közepéig zárva volt a prot. hittéritők előtt. Némi művelt­sége e nagy birodalomnak kétségtelenül van; sőt vannak oly tények, melyekre büszkén hivat­koznak, mint péld. hogy papirt már 1 50 ben Krisz­tus előtt csináltak, a könyvnyomtatást már a ti­zedik században ismerték, egy classikus iratuk Wun-Wang császártól még a Dávid előtti korból való, ilyen továbbá óriási kőfaluk, mely 1500 mért­föld hosszú. De nem e nagy kőfal, hanem más körülmények zárták el az utat e birodalomba. Ily körülmények voltak a császár tilalma, a nép gyű­lölete, vallásuk, babonásságuk, mely annyira megy, hogy imádják őseiket, rettegnek a boszorkányok­tól, és anyelvnek nehézsége. A chinainak nincs be­*) Lásd a »Prot. egyh. és isii. lap< S-dik számában az I. részt. Szerli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom