Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-03-08 / 10. szám

zolja összegyüjtésöket és kiadásukat ; mert egy j eredeti szellem műveinek nem szabad elveszni, elkallódni, fiókban maradni; az az emberiség szellemi kincs-összegének megrövidítése, valódi megrablása volna. Más kérdés, vájjon ezen az irodalmi értéken kivül, mely Dobos egyházi műveit oly magas érdekűekké teszi s méltó tárgyaivá a tanulmányozásnak, van-e gyakorlati, hogy ugy mondjam kathedrai értékük is, vagy más szóval használhatja-e azokat más is? Azt hiszem igenlőleg felelhetek erre a kérdésre is. Fia, műveinek természetes örököse s most összegyűjtője és kiadója, előfizetési felhívásában már igenlőleg felel e kérdésre, mondván: ^e drága kincs, melynek édességét már 25 év óta élvezem, igazán könynyüvé és édessé tette nekem a Krisztus nehéz igáját, midőn ezen kincscsel megrakodtan léptein és lépek fel a szószékbe, hirdetni az Isten igéjét/ Azonban a fiu bizonyságtételével nem elégedhetünk meg, ő elfogult is <~> o o o lehet, meg a természeti öröklésnél fogva hasonlóbb egyéniségű is az apával. De én, a ki Dobost sokszor hallottam beszélni — és soha sem a nélkül, hogy varázsa alatt ne álltam volna — a ki kéziratban is sok művét olvastam és soha sem gyönyör s tanulság nélkül : mondhatom, hogy egyházi beszédei mindenki által és mindenütt használhatók. Mivel a nemes értelemben vett egyszerűség és népszerűség jellemzi előadását még ott is, a hol eszméi a felhők közt járnak vagy a tenger (az emberi sziv és az élet) mélyeire bocsátkoznak alá, annálfogva eredetiségök önkénytelenül sajátjává válik mindenkinek a ki hallgatja. Épen abban áll legfőbb ereje, hogy az újat, a sajátost, az eredetit, a mi benne van, oly természetessé tudja tenni, hogy mindenki a magáénak érzi és sajátjának véli. Nem azt mondom, hogy a Dobos beszédeit szórói-szóra betanulva felvihetjük akármelyik egyházi szószékbe. Ezt nem is óhajtom, sem Dobossal sem más még oly jeles egyházi szónokkal is, hogy tegyük; hanem azt, hogy olvasva s ismét olvasva, magunkba szívjuk a bibliai szellemet, mely az ő legkisebb művét is áthatja; elsajátítsuk egyszerűségének és eredetiségének magyaros zamatát s műveit az ő szellemében és az ő módján vigyük a gyülekezet elé. Az ő módján, mondom; mert Dobos maga sem mondta el soha egy művét sem ugy, a mint megírta. Azt mondta, de mindig máskép. Az egyházi szónoknak nem szabad betanultnak lenni, sem a maga munkáját, sem a másét nem szabad gépiesen elmondania, kell hogy az egyházi szószék, a gyülekezet jelenléte s kölcsönhatása, mindenekfelett pedig az Istennel való szemben lét, az átgondolt beszédhez adja hozzá a perc ihletét is, ezt a valódi hatóerejét minden szónoklatnak, különösen pedig az egyházi szónoklatnak. Minden jó beszéd rögtönzet bizonyos határig. Nem amit űgy mondanak, hogy ^hasból beszélés^ — hanem szívből, észből — nem könyvből, nem betanulásból. S ilyen használatra alig ismerek a magyarban alkalmasabbakata Dobos beszédeinél. Piperétlensége, irtózása minden frázistól, a szó minden csinált virágától: ez a mi az ő beszédeit erre oly igen alkalmasokká teszi. Még szakadozott, rhapsodistikus modora is előnyére válik e tekintetben: mint ő maga az elmondáskor, ugy mindenki saját egyénisége vagy a hely és alkalom szükségei szerint töltheti be — a mintegy vázlatul szolgáló beszéd — hézagait. De megvallom, ennyit sem akartam mondani, mikor leültem, hogy a Dobos beszédeinek előfizetési felhivását bevezessem. Csak az örömet akartam hirdetni, melyről azt hiszem, hogy öröme lesz az egész magyar református népnek: a leviták nemzetségének ügy, mint a többinek, a lelkipásztoroknak és a hallgatóknak. Az iránt semmi kétségem, hogy Dobos László barátom kegyeletes vállalata a közöny és hideg fogadtatás kőszikláján vagy zátonyán hajótörést szenvedni nem fog; ezt a szégyent nem hagyhatnék magunkon, ezt a felelőséget a jövő nemzedékek irányában nem vehetnők magunkra. S ezzel a bizonyos hittel üdvözlöm a vállalatot — óhajtva annak először anyagi, de aztán mindenekfölött szellemi és erkölcsi sikerét. Szász Károly. A protestáns egyház missiói működése.*) 11. Ghina. A mennyei birodalom, mely kiterjedésre nagyobb mint Európa s lakosainak száma felül van a 400 millión, egész e század közepéig zárva volt a prot. hittéritők előtt. Némi műveltsége e nagy birodalomnak kétségtelenül van; sőt vannak oly tények, melyekre büszkén hivatkoznak, mint péld. hogy papirt már 1 50 ben Krisztus előtt csináltak, a könyvnyomtatást már a tizedik században ismerték, egy classikus iratuk Wun-Wang császártól még a Dávid előtti korból való, ilyen továbbá óriási kőfaluk, mely 1500 mértföld hosszú. De nem e nagy kőfal, hanem más körülmények zárták el az utat e birodalomba. Ily körülmények voltak a császár tilalma, a nép gyűlölete, vallásuk, babonásságuk, mely annyira megy, hogy imádják őseiket, rettegnek a boszorkányoktól, és anyelvnek nehézsége. A chinainak nincs be*) Lásd a »Prot. egyh. és isii. lap< S-dik számában az I. részt. Szerli.