Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-03-01 / 9. szám

hóban, a csillagok világánál, férfiak a gyermekeket vállaikra ültetve, asszonyok haldokló csecsemőkkel a bölcsőkben, a sziklák árnyékában kúszva, az üldözők golyóinak fütyje közben, mig lent a völgyben égre meredtek lángban álló házaik, és hörögtek lemészárolt testvéreik. Emitt, ez ösvényeken, a két folyam mentén, haladtak el a nagy üldözés emlékezetes napjain, a sikság irányában, hogy zárdákba és gályákra hányattassanak, vagy csapatonként gyilkoltassanak, összekötözve vágómarhaként, éhség és tetvek által emésztessenek a várak piszkos árkaiban s börtöneiben, haladtak végtelen sorokban, százanként, ezrenként, a férjek elválasztva nejeiktől, szülők külön gyermekeiktől, szegények s urak, vének, nők, betegek, sebesültek, kettenként kötözve s pár párhoz fűzve végnélküli kötélen, oldalt kisérve a propaganda fide tagjai által, kik folyton kisérlék elragadni a gyerkőcöket anyáiktól, kik előre hajtattak puskatusák- s korbácscsal, szidattak s gj'aláztattak s köpdöstettek, mintha vadak circusaba szánt alávaló rabszolgák csürhéje lettek volna. S végre, amott épen azon domb tetejéről, adatott a jel ama húsvéti mészárlásokra, a Valdézek Szentbertalanjára, melyre feljajdult az egész világ s Milton iszonyatos verseit szülte ; s melynek utána a becsületes tisztek utálattal dobták kardjokat hadvezérök lábaihoz. Itt, e völgy hosszában s az egész térségen, melyet a szem itt felülről átölel, egész családok, rejtek fészkeikből kihurcolva, ahol elérettek, utakon s a réteken körülvétettek s labdaként a kardok s alabárdok hegyére dobattak ; százai vesztek el ama szerencsétleneknek hallatlan kínzások folytán, melyeket őrült és ittas hóhérok feltaláltak oly gyötrelmek okozására, melyeknek elképzelé-e is elsötétíti az értelmet; minden korú férfiak és asszonyok, legkedvesebbjeik szeme láttára, lelökettek a meredek sziklákról, leszurattak, megnyúzattak, darabokra szakittattak, alaktalan hustömbbé változtattak, mely épen csak még hörgött ; s a sziklákon összezúzattak kisdedek, megcsonkított anyáik láttára, kiknek szemébe föcscsent az agyvelől. . . Oh ! átok 1 kín ! örökkévaló gyalázat 1 Átkozott em ékek, melyek elvadítják a szivet, melyek a bosszú képzeletével fölkeltik a szelídek lelkében is a vérszomjat, mely a hóhérok lelkét eltölté ! . . . De egymás érzelem követi közvetlen e méltatlankodást: egy szomorú bágyadtság, határtalan utálása az emberi vadnak, mely képes vala az időben elkövetni ez iszonytetteket a vallás nevében, mely később elkövette azokat a szabadság nevében, s holnap talán elköveti az egyenlőség nevében ; mely még ma is századok után, képes mardosás és pirulás nélkül megemlékezni rólok, sőt azokat mentegetni, s igazolni s dicsőíteni. Nincs itten másban vigasz, csak e gondolatban, hogy ama kárho- ! zatos kegyetlenségek nem használtak annak, ki elkövette, s megkettőzék annak erejét ki elszenvedte. És ha hitök gyökérszálai nem nyúltak volna is le különben oly mélyen a sziv legbensőbb rétegébe: elég lett volna az iszony, a gyűlölet, melyet érezniök kellett a mézsárosok ellen, hogy a valdézek hősiesen, tántoritlanul megálljanak hitökben. Testök s velejök, nem csupán a lelkiismeretök, kellett hogy irtózzék a színlett megtérésnek csak puszta eszméjétől is. E halálra űzöttek unokáinak ugy kellett születniök, hogy a kétségbeesett ellentállás ösztöne vérökben legyen. S mily óriási büszkeség töltötte el leiköket, szemben ellenségeikkel! S érthető, mily kétségbeesetten szerethették hazájukat, s szerethették ők egymást, egymáshoz fűzve ama borzasztó emlékek által, az őket környező szörnyű gyűlölet által, s a közös balsors keltette végtelen kegyelet által!4

(Alle porté d'J. 185 s. k.) E vértanúk utódai előtt megnyílt Olaszország. Alig van ma a félszigeten nagyobb község, hol evangélistáik hajthatatlan buzgósága nem folytatna sikeres harcot a pápai őserdő vadai : a babona és erkölcstelenség ellen. Irtó munkát végez, de nem mulasztja el, a hol csak teheti, élő vizek forrását nyitni gyülekezetek alapítása, vasárnapi iskolák s keresztyén ifjak társulatainak létesítése által. A »Völgyek evangelikus gyülekezeteidből Olaszország evangelikus egyháza lett, mióta Róma az ország fővárosa s az evangéliumnak itt is vannak hirdetői s követői. Igaz, nem csupán aWa'd P. nevének kegyeletes őrizői lépték át az örök város küszöbét, hanem vei ik együtt jöttek methodisták, többféle baptisták s a hány missió társulat létezik, mindannyian küldték igehirdetőiket s munkásaikat. Hát jól volt ez igy ! Áldott minden missio, mely egyedül az evangeliom nevében jelentkezik ! S miután az egész keresztyén világ hosszú időn át romanizáltatott, helyes és illő, hogy az egész világ igyekezzék Rómát evangelizálni! Az evangelium vallása sokkal régibb jognál fogva tart igényt Rómára mint a pápa vallása. ,A katakombák kövei fölléphetnek Sz. Péter kupolája ellen, szólva : előtted voltunk mi itten ! Téged villámcsapás érhet, minket nem ! Te romba dőlhetsz, de mi sohasem!« S hányan vannak inindössze ? Harminc ezren. Közöttük huszonkét ezer urvacsorával élő, kik közül 12,000 valdéz, 4000 a valdézekhez újonnan áttért, 3000 tartozik a Szabad Egyházhoz, 1500 wesleyi methodista, 1000 püspöki methodista s 500 a baptisták különböző osztályaihoz. Kevesen vannak s ezek is oldott kévéhez hasonlítanak. Egy éve mozgalom támadt a hivek között s oly mérveket öltött, hogy a lelkészeket is mozgásba hozta egy zászló köré csoportosítani a küzdőket. Nem sikerült teljesen, bár a valdézek, kiknek különben ősi jogaik vannak, nagylelkűen feláldozni készek nevöket, de a többi társulatok, kik csak nevök révén nyernek az oceánon túlról segélyt, bizony minden egyéb mint a hagyományos név iránti kegyelet által indíttatva, nem hajlandók szűk keretűket tágítani, csak a „Szabad Egyház* egyesült, ugyan nem név szerint, de tényleg, külön igazgatva ügyeit, de egy lélekkel egy házban vallva hitet, urvacsorai közösségbe lépvén a valdézekkel. Kevesen vannak a völgyek gyülekezetei örökségének méltó kezelői ; alig tesznek számot! s van m'ssiójuk Afrikában; Olaszországot elárasztják a hit hírnökeivel s ápolóival, a belmissió szívok kedvence ; népiskolái az ország díszére válnak; florenci theologiai intézetéből a a svájci egyházak is hivnak lelkészeket; kiilön nyomdája van, melyből évenként eredeti s fordított evangel umi szellemű munkák s röpiratok származnak ; a tudományokat hőn pártolja, a »Rivista Cristiana« és az »Italia evangelica« az első tudományos havi, a másik népszerű heti közlöny által összes rétegeit értesiti az egyházi életről és szellemi működéséről, külön »egyházi értesitője« az evangelium terjedését tartja szemmel, s az ifjúság számára vasárnapi iskolai lapot s a »Gyermekbarátot« nyomtatja. Evenként naptárt ad népe kezébe, mely polemikus tartalma dacára igen kedveltetik a más felekezetűek által is. De mindez másodrendűnek mondható szemben azon vállalattal, mely vajha a mi figyelmünket is felkeltené. A „Biblioteca della Riforma Italiana« raccolta di scritti evangelici del secolo XVI. »Az olasz reformáció könyvtára, a XVI. századbeli evangelikus iratok gyűjteménye. « Eddig öt kötet jelent meg a következő tartalommal : I. k. Vergerio Péter Pál, (a hires Capodistriai püspök, ki magas állásától megvált, hogy hite szerint tá-