Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1885 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1885-03-01 / 9. szám

ország hány községében fordulhatott meg, belátjuk, hogy majdnem a lehetetlenséggel határos, — ha nem emiitjük is a bélyegek, s postai díjak igen terhes kiadásait, — minden helyről községi és lelkészi bizonyítványt szerezni be. A nagyobb városok lelkészei tehát, alig tehetnének a szegény házasulónak érdekében jobbat, mint hogy a hivatolt jegyzet értelme szerint eskületételére a polgári hatósághoz utasítsák őket, a melyhez, különösen Budapesten, oly tömegesen tódulnának az esküt tenni kívánók, hogy a hatóságnak e célra külön hivatalt kellene berendeznie. Ilyen pedig nincsen, és alig hiszem, hogy valaha legyen. Mit tesznek hát a lelkészek ? Alkalmazkodnak a törvény által szabott hat heti tartózkodási időhöz, s bíznak a tanúknak és a házasulandóknak becsületességében. Hogy ez mennyire ingatag alap, mutatja azon erkölcsi korrupció, a melynek, fájdalom, igen sok példáit látjuk. A legerősebb biztositékért tehát, ismét csak az anyakönyvekhez kell fordulnunk. Ezek meg is adják azt, ha a rovatoktól nem irtózunk. Igaz, hogy a lelkészek dolga szaporodik, de önnön lelkünk nyugalmáért ezt is megtehetjük. E célra szükséges volna mindhárom anyakönyvet még legalább egy, vagy két rovattal szaporítani, oly módon, hogy mindenik anyakönyv a másik kettőnek legfontosabb tételét magában foglalná. A születési anyakönyv egy rovata szólana az illetőnek házasságkötése idejéről is, megnevezve a személyt, kivel a házasság köttetett. Ugyanoda jegyeztetnék egyik vagy a másik házastárs esetleges elhalálozásának, vagy a házasság törvényes felbontásának esete; az esketési anyakönyvbe viszont a születés és halálozás; a halálozási anyakönyvbe pedig az esketés és születés ideje. Önként értetik, hogy a második, harmadik stb, házasság kötések is bevezetendők lennének. Ezek a bejegyzések helyet foglalhatnának a jegyzet rovatban is, s a kivonatokban csak szükség esetén foglalna helyet a jegyzet rovat tartalma. Ennek foganatosítására azonban megkívántatnék, hogy az esketési és halálozási eseteket azon lelkészi hivatal, mely ezeknél fungált, néhány, a legszükségesebb adatok rövid leijegyzésévei közölné az illetőknek születési anyakönyvét vezető lelkészekkel, a halálozási eseteket pedig mind a születési mind az esketési anyakönyvek vezetőivel, ha ezek különböző helyen anyakönyveztettek. Ily módon az eskető lelkész mindkét házasulandó fél számára különkülön kiállított egy-egy anyakönyvi kivonatból megyőződhetnék, kötöttek-e már házasságot, áll-e még az, vagy felbontatott? Van még a mi társadalmunknak egy sebe a melynek behegesztésére a polgári hatóságnak nagyobb figyelmet kellene forditania, vagy legalább az e tárgyban kiadott rendeleteinek végrehajtását nagyobb szigorral ellenőriznie, Ez, a törvénytelen gyermekeknek aránytalanul nagy halandósága. Sokat beszéltek már e tárgyról, s tétettek is különbféle intézkedések, de itt is, mint sok másban nem tagadjuk meg a mi magyar természetünket, mely valamely lelkesültsége, vagy indignaciója pillanatában, meghozza az üdvös, vagy szigorú határozatokat, azután lecsillapszik, s mire tenni kellene valamit, nincs a ki a határozatokat végrehajtaná, vagy végrehajtását eszközölné. El van rendelve, hogy a dajkaság, vagy táplálás végett falura adott gyermekeket a községi elöljáróság számon vegye, az orvos azoknak tartását, dajkálását, helyzetét figyelemmel kisérje. Szeretném tudni, hányszor számoltatták meg a községi elöljárókat és orvosokat az igy kiadott gyermekek állapota felől? Hány olyan dajkát tiltott el az orvos újszülött gyermek szoptatásától, a ki 5 — 6 év óta szoptat. Hány olyat jelentett fel, a ki a gyermeket keresztlevél nélkül fogadta el, hány olyat, a kinél a gyermek éhen halt meg ? Pedig épen az ilyen dajkák a legkeresettebbek ; mert sok nyomorgó cselédanya örül, ha a bűnbeni tettleges részvéte nélkül megszabadulhat attól a nyűgtől, melyet kénytelen gyermekének nevezni. Nem csuda hát, ha a törvénytelen gyermekek halandósága aránytalanul nagy. Ki tudná csak hozzávetőleg is meghatározni, mennyi lehet azon csecsemők száma, kiket maguk az anyák születés előtt és után megfosztanak életöktől. Senkisem tagadhatja, bár fájdalmasan kell beismernünk, hogy a közerkölcsnek legerősebb támasza a társadalom nagy többségére nézve nem a lélek és sziv erkölcsi érzelme, hanem a világ ítélete. Sokaknak egész életvilága azon társadalmi körben határozódik, a melyben él. Ennek a körnek megvetése, kitagadása rájuk nézve a valódi kárhozat, melynél nagyobb büntetést nem ismernek. Ha valamely nőnek erkölcsi tisztasága felől kételyek támadtak, s a gyanúsító célzások kézről-kézre adják nevét, ha a gyanú valónak bizonyult, a társaságra nézve elveszett; ha pedig simán eloszlik, mint a régi veretű arany megkopott ugyan s értékében is csökkent, de azért forgalomban marad. Hogyne igyekeznék hát megóvni jó hírét ? Ha megbotlott, elesett, első gondolata, hogyha már erkölcsbirája előtt veszve van, megmentse magát a világ előtt. Nem képes megszabadulni azon ösztönszerű gondolattól, melyet a bűn sugallani szokott, hogy az elkövetett bűnt egy másik bűnnel fedezze el, botlásának tanújelét tüntesse el. Ha ezt nem teszi, még ha talán vagyoni helyzete megengedi is, hogy elrejtse magát a világ szemei elől, a mig botlásának jelei szemmel láthatók, mégis szünte-