Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-01-06 / 1. szám

11 vet tartott 1 2 j. S ott, a hol — mint a százesz­tendőben egyszer nyiló áloé kocsánya, hirtelen hajt magasra — a régi Pestből az uj Pest tün­dérálma rohamosan fejlődött: ő egy templomot épített, melyen mindenek csudálkozának. A negye­dik ellentéte emennek. Nagy teste méltóságos al­katán nyugalom ömlött el, arca pedig a szelídség és szeretet nyájas kinyomatát viselte 1 3 ) A har­madik és negyedik közt pedig, hosszabb szünet volt, s ez alatt nagy viaskodás ; mert az orosz­lányfejű bárány után, soknak nem tetszett a bá- j rányfejü oroszlány; de végre mindenek megnyu­godtak benne. S ez a két utolsó — mert nem jött utánok több — különös figyelemmel nézett a ledőlt oszlopra s amannak lángoló és szikrázó, emennek szelid s mosolygó tüzii szemeiben nagy megelégedés kifejezése tündöklött s áldólag ter­jesztették kezeiket az oszlop felé. Es a mint sze­meik delejes sugára ráesett s kezeik mint a szel­lemidézőé feléje nyúltak; a ledőlt oszlop emel­kedni kezdett, és emelkedtében emberi alakot öltött s ugy emelkedett föl mint egy élő szobor, magas talapzaton, melynek alján — dombor műben — a reá em'ékeztető alkotások vol­tak kivésve. 1 4 ). S megállva, fájdalmasan hor­dozta körül szemeit a szobortalapzat körül to­longó sokaságon, mintha kérdezné: Ki jő utánam? Ki érez magában elég erőt, hogy ezt az oszlo­pot s mindazt, a mi rajta van, fönntartsa és ösz­szedülni ne engedje? És mindenek elhallgattak és senki sem mert felelni. Az alak pedig még egy fájdalmas tekinte­tet vetve a hallgató és bátortalan sokaságra, O ö ) • lassan és méltóságosan tova lépdelt arra felé, a hol amazok ketten még mindig áldólag és hivo­gatólag terjesztették kezeiket. És a mikor hoz­zájok ért, azok őt magokhoz ölelték és a hár­mas ölelkezésben eltűntek szemeim elől, mint a többiek is, a kik előbb jöttek és mentek volt el. És erre nagy csöndesség lett s mindenek mély bánatba merültek. Az angyal pedig elkezdé mozgatni szárnyait, sokkal erősebben mint előbb ; mintha az azok ál­tal támasztott széllel össze akarná kavarni az egész sokaságot, hogy némelyeket kiválaszszon közülök és elkülönítsen a többitől. Némelyeknek szemei erre fordultak, a másokéi amarra — és mindenki keresni látszék azt, a kit az angyal a többi közül kiválaszt magának. S erre nagy zavar és keve­redés lett az egész gyülekezetben. Ketten vagy hárman voltak, a kikre sokak­nak szemei fordultak, de a kik tiltó mozdulatot 12) Bátliori Gábor, pesti lelkész s a pesti egyház alapitója és a mai templom épitÖje. (1814—1842.) 13) Polgár Mihály, kecskeméti lelkész (1S4O—1855,) 14) Török Pál (1860—1883) s az ő nagy alkotásai. tettek, öregség miatt gyöngének érezték mago­kat arra, hogy az oszlopot és mind azt, a mi rajta van, vállaikkal fenntarthassák. És azután, szelíden körül tekintve, éveik és érdemeik súlya alatt meggörnyedve, ismét elvegyültek a sokaság között. Az angyal pedig nem szűnt meg, egyre se­besebben mozgatni szárnyait s a keveredést és zavart egyre nagyobbá tenni annak szele által. Végre azonban három alak mégis kiválni látszék a többiek közül. Kettejét is jól ismertem ugyan ; szentes, ihle­tes és sima képével az egyiket, s büszkén fölve­tett arcával és vállalkozó bátor homlokával a másikat; de bár kedvesek és tiszteletesek valá­nalc előttem, tekintetem nem időzhetett rajtok hosszasabban, mert — óh iszony ! — a harma­dikban saját magamra ismertem, mint egy máso­dik látás*) tünt föl előttem s önkénytelenül meg­rettentem tőle, hogy árnyul kell látnom önma­gamat. Az alak, a melyben magamra ismerék, félen állt a többitől s az egész sokaságtól, mintha nem volna közéje tartozó s mintha maga sem tudná hogy került ide. Sokkal nagyobb árnyban volt mint a más kettő, a melyek erősen fénylettek hozzá képest, s erősen veritékezett, mintha nagy szorongattatásban volna, kezeit tördelte, és ajkai mozogtak, hangtalanul, de tekintetéből olvasható volt imája, — mintha mondaná : „Atyám, ha le­hetséges, múljék el tőlem e pohár. Az angyal pedig megverte őt szárnyaival s azt mondá neki : „Mit remegsz, kicsiny hitű ?" Azután elfordult tőle s úgy fordult, hogy egy­szerre mind a háromnak szemébe nézett (pedig azok három különböző irányban voltak fordulva tekintetükkel, de az angyal egy tekintettel mind a hármat szembe tudta nézni) — s azt kérdé tőlük harsány hangon (mely úgy szólott mint a trombita) : ,,Melyitek tartja fenn ez oszlopot mind a rajta levőkkel ? Melyiknek a válla a legerősebb?" S azok mind a hárman elhallgattak és egyik sem mert felelni. Akkor az angyal elfordult tőlük és a soka­ság felé fordult — meghordozta tekintetét a so­kaságon, mintha azt kérdezné tőlük : „Ti mint Ítéltek ?" És erre még háromszorta sebesebben kezdette mozgatni szárnyait, mint előbb valami­kor tevé, úgy hogy a sokaságot — mint a hir­telen jött forgószél a szérűt — egészen összeza­varta és szétszórta. Es némelyek a három közül erre tekintettek, mások arra, ismét mások a har­madikra ; és lőn nagy zsibaj és nevek kiáltása, *) Második látásnak (secondsight) neveztetik, mikor valaki, ébren, saját hasonmását, második magát (alter-egóját) véli látni. A történelem — bár apokryph — ismer s emlit ily jelenségre példákat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom