Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-12-21 / 51. szám
828 NECROLOG. Qlasz Lajos emlékezete. Folyó hó n-én ment végbe Dunapatajon Olasz Lajos rektor temetése, a város és környéke rendkívüli részvéte mellett. A díszes, bársonynyal bevont koporsó az iskola nagy udvarán volt a ravatalra téve és az épen kedvező időben több ezer ember állta körül. A hátsó rész felől az utcák is tele voltak részvevő hívekkel. Ott voltak az ordasi és hartai egyházak lelkészei és tanitói, a madocsai jegyző, solti, bölcskei, madocsai tanítók stb. Nagyt. Tordai István dunapartaji lelkész megható szép imája után, a boldogult utolsó kívánságához képest, tiszt. Feleld József foktői lelkész mondott gyászbeszédet. Miután a gyászbeszéd Olasz Lajos emlékezetén állította fel necrolog helyen, necrolog gyanánt a következőkben közöljük : j,Dunapataj városának és főképen ebben az evangelium szerint reformált anyaszentegyháznak nagy vesztesége és mély gyásza van Olasz Lajos, a ki Istennek e helyen letelepedett népe között, alig néhény év óta viselte rektor-tanítói hivatalát szent buzgalommal, nemes lelkesedéssel; Olasz Lajos, a ki páratlan szelid és kedves modoráért közszeretetben fenkölt, költői lelkületéért, köztiszteletben részesült ; Olasz Lajos, a végtelen gyöngéd férj és családatya, a munka biró férfi korszak legszebb szakában, 38-ik évében, tíz heti súlyos betegség után meghalt, gyászt borítva az egyházra, mely bizalmával megtisztelte, gyászt borítva tisztelőinek nagy seregére, gyászt örökös soha el nem enyésztő gyászt a szeretett nőre és gyermekre, most már özvegyére és árvájára. Olasz Lajos nincs többé 1 A mi magasztos volt ő benne; a mi rajongó lelkesedéssel csüngött foglalkozásán : a népnevelés szent ügyén ; a mi ihlettel mívelte az egyházi irodalom azon költői ágat, mely neki olyan sokat köszönhet : A nemes, az emelkedett lélek elszállt, elszállt Isten dicsőségébe, hogy elvegye — hitünk szerint — jóságának, hűségének méltó jutalmát; a mi halandó, a mi por volt ő benne : a lélek por sátorát, a testet, a temető csendes birodalma veszi át tőlünk ; nem marad itten semmi egyéb közöttünk, mint emlékezete. Jertek szenteljünk néhány percet az ő emlékezetének; fájó szivvel, megtört lélekkel bár és meggörnyedve a nagy veszteség és a mély gyász súlya alatt, vallásos elmélkedésünkben elevenítjük fel magunk előtt kedves halottnnk emlékezetét, hogy a fájdalom által felszántott sziveinkbe, kitörölhetetlenül bevésődjék!1 Azután az élet és halálról egy két általányabb eszme fejtegetése után, közelebb térve a tárgyhoz igy folytatá : SE nehéz kérdésekre a tudomány és a bölcseség nem tud feleletet adni, sötétben tapogatódzik mindegyik, egyedül a vallás az, mely világosságot vet az emberi lélek tépelődő gondolataira. A vallás azt mondja : »mindezek Isten akaratától lesznek és Isten még a látható rosszból is jót tud kihozni gyermekei számára.4 A vallás azt mondja: s ne tépelődj ember a megfejthetetlen mély kérdésekkel, csak higyj Istenben és bízd rá magadat.® Oh mily szépen énekli Komády Nagy Mihály énekes könyveink egyik legszebb gyöngyében, a 93-ik dicséretben : „Istenre bizom magamat, magamban nem bizhatom l* Ebben van kifejezve az összes keresztyéni kötelességek és erények summája ; az élet és halál rejtélyes alakj ai és jelentkezésüknek megdöbbentő változatosságai ebben a hitben, ebben a bizalomban engesztelődnek ki. A ki ilyen hittel, ilyen bizalommal futja meg pályáját, bármilyen rövid legyen is az — az nyomokat hagy maga után, az egyszerű nemes tettekkel ékeskedik, melyek nem megfejtései, hanem dtértései a lét és a nem lét nagy titkainak, változatos alakjainak. És a mi kedves halottunk, kinek irántam tanúsított önzetlen bizalma és barátsága nekem tette szomorú kötelességemmé e gyász-beszéd tartását, ilyen hittel, ilyen bizodalommal futotta meg életének — fájdalom rövid, de hasznos pályáját 1 Nem lehet célom, élettörténetét sorolni fel előttetek ; hiszen az élettörténetek, kevés kivétellel mind egyformák. Mindnyájunkról elmondható, hogy küzdünk a létért, a mindennapi kenyérért ; a különbség csak az, hogy az egyik több, a másik kevesebb ákadálylyal, hogy az egyik nemes rugóktól űzetve, nemes eszközöket használ, a másik nemtelen utakon nemtelen célokért küzd. Az emlékezetet — kivált az egyszerű egyházi hivatalnoknál nem a külső tények örökítik meg, hanem megörökít a lélek iránya, jellemvonása működésének alapja. E tekintetben könnyű képet adnom a mi halottunkról és felállítanom emlékezetét. Lelkének legfőbb iránya: a tiszta, meleg, hamisítatlan vallásosság volt. Rajongó lélekkel szerette Istennek szent dolgait a gyülekezetben : a templomot és az iskolát. Szivvel, lélekkel minden erejével hivatásának élt. Örömet, boldogságot nem a hivalkodás, tanitói állasa nagyfontosságának emlegetése adott neki, hanem a mély kötelességérzet, tudván, hogy minden állás csak akkor tisztelt a társadalomban, ha betöltői a hozzá kötött kívánalomnak meg is felelnek. Tanítványai az imádásig szerették, értelmes magyarázataiért, szelid bánásmódjáért, atyai bölcsességéért. Mint embert mindenki szerette, becsülte a kí csak érintkezett vele. Családi életében az az igazi gyöngédség jellemezte, mely a nemes lelkek sajátja. Üres idejét a vallásos költészettel töltötte és e téreni alkotásai értékkel birnak és tiszteletet szereztek nevének a hazai tanitói kar és egyházi felsőbbség előtt, úgyszintén mindazon helyeken a hívek előtt, a hol hivataloskodott. Egy szóval: lelkének alapiránya, a vallássosság előnyösen érvényesítette magát szeretett munka körének és társadalmi érintkezésének minden viszonyában. Igaz ember volt és az igaznak emlékezete nemcsak a bölcs szerint áldott, áldott az mindenkor Isten hű népe között is. Oh legyen tehát áldott az övé is közöttünk! Áldott e gyülekezet öregei és kicsinyei előtt, áldott tanitótársai és tanítványai előtt, áldott feljebbvalói és kormányzói előtt, áldott jó barátai és ismerősei előtt, áldott özvegye, árvája és minden rokona előtt 1 Te pedig gyászoló család, melyet Isten oly mélyen lesújtott, jer az ima szárnyaira és kérd Istent, hogy felemeljen.« Dunapaji. Kálmán Dániel. 1813. jun. 11. — 1883. okt. 24. Mielőtt ez évet is eltemetnők, mint eltemettük a másikat s abban egy Isten szive szerint való férfiút : álljunk meg e derék sírja felett s mig áldott emlékezetét a sírig kegyelettel s hálával őrzik az ő kedvesei, s hatása még sok Öltőn át megmarad azon körben, melybe őt a gondviselés allitá, tegyük sírjára itt is a kegyelet örök zöldjét, s hogy ne legyen az hideg, hulljon rá egypár forró könycsepp. Mindig vártam, régóta vártam, hogy Kálmán Dániel kölesdi nyug. helv. hitv. ev. lelkész életrajzát az enyimnél illetékesebb kéz hozzá méltóan fogja megírni:
