Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-12-14 / 50. szám

1595 1596 kély részt meg is fogja fizetni, nem kénytelenségből, hanem örömest, s a főpásztor melegen kér, hogy ^az irántam való szeretetből is ne vonakodjatok a reátok vetett csekély tehernek és pedig szives készséggel való elviselésétől! teljesítsétek be ebben is az én örömömet«. Hogy ne teljesitnők ber! Egyik atyámfiával beszéltem, a ki erős ellenzéki szellemű férfiú, s nem igen enged elveiből semmit se, s az uj püspök megválasztását merőben ellenezte, kérdém tőle: mit szólsz a föpásztori levélhez, azt mondta ^gyönyörű€

; de mit szólsz hozzá, hogy először is pénzt kér? Nem halunk bele, megadjuk. De hiszen az alkotmányos elvvel meg nem egyezik, hogy rád megkérdezésed nélkül adót vessen akárki?! azt felelte ^ott volt az én képviselőm is a gyűlésen, nem szokás ott fejenként kérdezni az egyéneket, hol képviselet utján hoznak határozatokat* ; de hát ha lesz a ki azt tartja, hogy >vitám et sangvinem sed avenam non.<

(

Az ilyen adjon többet önként, mint a mi rá esik s ^megmenti elveit s a közügy se fog többé károsodni*. Habét rectum! Ugy veszem észre, hogy ilyen forma a közhangulat, melyet az első föpásztori levél teremtett; de hát lehetne-e másforma? ime népünk, kivált itt a Baranyaságban szerfelett meg van terhelve, egyházi adója oly súlyos, hogy az országban sehol oly nagy teher nem nyomja a nép vállát, mint Baranyában, egy-egy család fizet terményekben és közszolgálatban 60—70 frt értéket is, és nem zúgolódik, pedig azonkívül még a község fenntartása is olyan forma sulylyal nehezül rá, hát az országos adó, közmunka stb. mennyibe kerül? S mind ennek dacára kivált Felső-Baranyában oly gyönyörű paplakok emelkednek mindenfelé, hogy öröm csak rá nézni is, hát még benne lakni ?! s ezeket a szép templomokat, paplakokat, iskolákat 2 — 3 száz lélekből álló- szegény földmives gyülekezetek építgetik és tartják fenn!—Nagy Pal, mely jelenleg a tolnai egyházmegyébe van beosztva, de Baranyában van, áll 183 lélekből, terméketlen földön, papot és tanítót tart, és most az idén orgonát építtetett!! s határtalan örömmel fel is szenteltette; a papi s tanitói földek után az adókat fizetik legtöbb helyen, s ezekben a maroknyi gyülekezetekben pap és tanitó jólétnek örvend. Bizony Sztáray szelleme leng itt még most is ; s ha ennyit tesz népünk értünk, kell hogy mi is áldozzunk valamit abból, a mit a nép nekünk áldozik ; nem kivánhatjuk, hogy ma már, midőn az iskolai pengőkrajcáros adót, domesticát, egyházmegyei és kerületi administració költségeit is viseli a nép, mi meg maradjunk szűz válluaknak, s ne tegyünk magunk semmi jót, csak másokat biztatgassunk áldozatkészségre s adakozásra. En nem is hiszem, hogy akadjon pap, ki az ellen felszólalni akahia, vagy találkoznék egyházmegye, mely az ilyen netaláni felszólalást tárgyalni óhajtaná. Mi rólunk az elődök gondoskodtak, a mint a nyomasztó időkben tehették, a jelenben élő nemzedéknek kötelessége az utódokról gondoskodni. Az áldozatkészség nem hiányzik, csak azt óhajtjuk, hogy jól képzett tudományos és egynázias szellemű, tősgyökeres kálomista ifjak kerüljenek ki a collegiumokból és a fővárosi miveltségnek, finomságnak erényeit hozzák ki a nép közé, ne pedig a főváros finomított bűneit, a nagyralátást, könyelmü tékozlási hajlamot, léhaságot és határtalan élvvágyat. Nem hallgathatom itt el, hogy én bármelyik főiskola suplicánsát mindig a legszívesebben szoktam látni, s nem csak az egyházam, hanem a saját magam részéről is szoktam adni, sőt még a tanítónk is, mint requirendus szokott adni mind az iskolának, mind a suplicánsnak, és a mult nyáron a pesti suplicáns urnák nem tetszett hozzám eljönni, — a mint később meghallottam azon okból, hogy én e lapok hasábjain valami Aracs nevű káplán ur követelő cikkére felelve a káplánok követelődéseit megróttam; —tehát még afőiskolában benn is uralkodnék az a követelési hajlam és aprehensiv szellem ? Szeretném tudni, hogy az illető suplicáns ur hogy számolt be otthon a mi adományunkkal ? Azt sem hagyhatom itt szó nélkül, hogy nem csak a papok egyedül azok, a kik az oltárról élnek, onnat élnek bizony a Leviták is, t. i. a mi tanítóink. Sorsunknak osztályosai, kenyeres társaink, nem csak, hanem nekik a zsinat ujabb jogokat is osztogatott, s ugy hiszem az ujabb jogokkal ujabb morális kötelességek is járnak, ők se tekintessenek szűz valluaknak, se nebántsd virágoknak — mint egyik tanitónövelde tanárai akarják — hanem mutassák meg a hozzánk tartozandóságot abban is, hogy a főiskolának, hol az ő fiaik is képeztetnek, adjanak legalább felét, mint a pap, ők se halnak bele, s nem is hiszem, hogy rugdalózzanak ellene — mint szoktak mostanában •— ha az e. ker. kimondja. Én a magam részéről a felhívást üdvözlöm, s minthogy I. osztályú egyházba jutottam, szabadválasztás utján első szerencsére, a rém eső 4 frt megfizetésére magamat az egyházkerületi végzés által kötelezettnek ismerem, mig csak hivatalom tart, de hogy szeretett főpásztoromnak ^Beteljesíthessem az ő örömét* (Filipp II : 2.), ezennel a kötelezett négy forint évi járulék mellé még egyet ragasztok önként, s igy évi járulekom legyen 5 = öt frt. Ajánlom jó szívvel, tegye az Isten gyümölcsözővé. Ez legyen a kiáltó szónak első viszhangja s reményiem, hogy Baranyánk'nak bércei, erdei, szőllőhegyei és síkjai mindenhol ilyen formán fog-