Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-12-07 / 49. szám

796 Sionegyház környékén sok gyermeket láttam a templomba menni, abba betekintve I ezer gyermeket, 50—60 csoportban láttam a vasárnapi tanitásban részesülni és megtudtam, hogy tanítóik kereskedő ifjak és ifjúsági egyletek tagjai. A Lenz állal nekem megmutatott dolgozó szobában szokott összegyűlni a ledvyegylet, melynek, tagjai fehérruhát és öltönyöket készítenek az óvodák és különösen oly szülők gyermekei számára, kik a városi misszionáriusok közvetítése mellett, vezettettek a keresztséghez. A nőegylet ellenben ruhákat készít azon elbocsátott bűntettesek számára, kiket a városi misszió gondozása alá fogadott és három helyiségében papir-katulya munkával és szivargyártással foglalkoztat. Az elmúlt évben 1648 elbocsátott bűntettesről és bűntettesek 379 családjáról gondoskodott a városi misszió. Mondanom sem kell, hogy milyen fontos ezen munka; mert hiszen nem csak a munkaadásról van itt szó, hanem mindennemű kisértetek kerülgetik ezen volt bűntetteseket, hogy őket ismét a bűn fertőjébe visszacsalogassák és igy a munkán kivül tanácsra, vigasztalásra, bátorításra, szóval tanácsra van szükségük. Ezek körül is az a teendő, a mit az irgalmas szamaritánus végezett, a ki nem csak sebeit kötötte be a latrok közé került embernek, hanem őt a vendéglogadó házba is vitte és ápoltatta. A Lenz nőegyletéből való egyik hölgy, a hires egyházi énekiró Knapp rokona, feladatául tűzte ki magának oly megesett leányok, (ezeknek száma pedig Berlinben 30,000), felkeresését, kik készek bűnös eletöket oda hagyni, a nőegyletnek, e célra elkülönített helyiségeibe menni és ott mind addig megmaradni, mig vagy szüleikhez vissza kísérhetők, vagy Magdolnaintézetbe adhatók lesznek. Meg kell jegyeznem, hogy a berlini városi misszió rendelkezésére állott annyi női önkéntes erő, hogy ezek a fölötte nehéz feladatot vagy egészben vagy részben megoldani képesek és hogy a királyi rendőrség elnöksége oltalma alá veszi ezen munkásságot. Ugyanezen hölgyek már egy női szövetséget alapítottak, mely már Berlin határain tul is el van terjedve és külön közlönynyel is bir. Németország több indóházában láttam falragaszokat, melyek kétségkívül ezen női szövetségtől származnak s melyeken a Berlinben szolgálatot kereső fiatal leányok utasíttatnak, hogy megérkezésükkor semmiféle idegenre ne bízzák magokat, hanem hogy szállás vagy hely nemlétében, bizonyos címekhez forduljanak, hol ingyen kaphatnak tanácsot és oltalmat. Lenz ur elvezetett azután Berlin nyugoti részébe, hol a városi misszió nagy háza, mondhatnám ennek főhadiszállása létezik. A mult év végén a nem épen jó hírnek örvendett, Várieté színház, szép kertjével együtt, melyben éjjeli kerti ünnepélyeket szoktak volt rendezni, lett eladóvá. Stöcker udvari lelkész nem soká fontolgatva, hanem bízva Istenben és a misszió barátjainak áldozatkészségében, megvette azt és ime hitében nem csalatkozott meg, miután egy év leforgása alatt, az átalakításokkal együtt 150,000 forintot kitett vételár ki lett fizetve. Ez tehát a városi misszió fenntnevezett központi nagy háza. A volt színház nézőterében, mely 1400 embert befogad, hetenként Istenitiszteletek és felolvasások tartatnak, a többi helyiségben összegyülekeznek az ifjúsági egyletek és a ház ujon épített toldásában oly könyvkereskedés van elhelyezve, mely csupán keresztyén irányú könyveket elárusít. Ezen könyvkereskedés egy év elmultával már saját bevételeiből tartja fenn magát, miből kitűnik, hogy mily nagy szükség van az egészséges lelki táplálékra. A reformatio vasárnapjának délutánján meg voltam híva a Berlin északi részén fekvő Gesundsbrunnen nevű városrészben épült „Immánuel kápolna® felszentelésére. Ezen 180 embert befogadó, igen ízletes kápolnát, a városi misszió tulajdonát képező háznak udvarára építette egy előkelő hölgy. Bélépti jegyek mellett jelentek meg ott a városi misszió legjelesebb vezérei, köztök a legmagasabb arisztokratia és szerény iparosok is, kik közül akárhány még nem rég vad socialdemokrata és a vallás megvetője volt, de most a városi misszió téritős hatalmánál fogva szorgalmas munkásokká és Krisztus szelid tanítványaivá váltak. Stőcker udvari lelkész szólt ez alkalommal az „Immánuel4

szó jelentőségéről, tekintettel a berlini városi misszióra. Immánuel — Isten velünk — volt Jeruzsálemben, a próféták idejében, az ígéretnek szózata, — Bethlehemben megjelent az, mint teljesedés, — Wittendergben Immánuel lelkesítette Luthernek hitbeli bátorságát és Berlinben Immánuel a mi reménységünk ; mert a városi misszió addig, mig a fél millióval megszaporodott lakosság számára 1872 óta egyetlen egy templomot sem építenek, addig a városi missio egyik kápolnát a másik után emeli a hivek számára. Utána szólt Schlümbach misszionárius, ki amerikai állását elhagyva Berlinben kívánta a népnek hirdetni az evangyeliumot. Beszédét egy New-York utcáiról felszedett és vasárnapi iskolába vitt leánykának beszédéhez fűzte, ki mikor Jézus szeretetéről hallott beszélni, azt kérdezte : kicsoda ez az Ur Jézus és hogyan juthatok ő hozzá ? Kifejtette, hogy a városi misszió is tettekben hirdeti a Jézus szeretetét, hogy sokan ezen Jézusi áldás és maga Jézus után vágyakozzanak. Ezt követte Mirenski missziói felügyelő, ki ennek előtte 20 even át volt Afrikában pogányok hittéritője és ki szintén a belmisszió szolgálatának szentelte magát előadva a Gesundbrunnenben létesített egyleti ház és a jelen kápolna történetét. Beszédében felemiitette azon jókedvű áldozatokat, melyeket szegény emberek is adtak, hogy ezen egyleti házat fel lehessen állítani és hogy egy munkás, ki azelőtt socialdemokrata volt, egy oltári bibliát ajándékozott és kisérő levelében bevallotta, miszerint ezen szent könyv volt az, a mely vele és családjával megtaláltatta a békességet. A királyné viszont egy fehér márványból készült pompás keresztet adományozott. Ezen ünnepély teljesen alkalmas volt arra, hogy mintegy szemmel láthassam a városi misszió nagy áldását és értékét. Még e kérdésre kívánok megfelelni: Mi eredménye van ezen munkáknak ? Elmondtam mar, hogy a házakat látogató városi misszionáriusok gyakran gúnynak és durva sértéseknek voltak kitéve, de a nép, látva hogy az ő gyülölségüket szeretettel viszonozzák ezen emberek, felhagytak miveletlenségükkel és most nem ritka dolog, hogy várva várják és szívesen fogadják a városi misszionáriust. A városi misszionáriusok ilyen módon megtalálták a nép szivéhez vezető ösvényt, ugy hogy a templom megvetése és azon követelés, hogy a papnak helye csak a templomban legyen, mit a rossz sajtó oltott beléjök, most már hanyatlóban vannak és az Isten országának rendtartásaihoz mind inkább ragaszkodni kezd az elámítva volt nép. Az egyházilag megáldott házasságok szaporodnak, a megnem keresztelt gyermekek száma fogy, az Isteni tiszteletek látogatása gyarapszik, a férfi-, nő- és ifjúsági egyletek egymással karöltve járnak a missziói munkálkodásban ; a kik ezelőtt templomról hallani sem akartak, most önként adakoznak a misszióra és szegény kőmivesek, készpénz hiányából önként ajánlották fel in-