Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-11-30 / 48. szám

I PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 1550 Iqifekezvén megtartani a léleknek egységét a békességnek kötele által« (Efez. IV. 1—3.) Ezen testvéries üdvözletre Czelder meghatva s meghatóan válaszolt. Eddigi papi működése maradandó bizonysága annak, hogy ő az Úr evangyeliomának szolgálatában eddig is mindenütt s mindeneknek, kiválóképen pedig a testvér evangélikusoknak közös sz. ügyét lelkén hordozta, munkálta, és munkálni fogja ezutánra is! Megpecsételendők ezen lelki egységet, a két testvérpap egybeölelkezett és testvércsókot váltott. A mily magasztos és jótékonyan megható volt a beiktató és beköszönő templomi ünnepély, nemkevésbé méltóságteljes és lélekemelő volt az új lelkész tiszteletére rendezett közebéd is, melyen részt vettek az itteni összes hitfelekezetek lelkészei és gondnokai, a tanintézeteknek, a kir. törvényszéknek, a városi hatósgának, az értelmiségnek és a közrendű polgárságnak képviselői, összesen mintegy 120 egyén. A pohárköszöntések hosszú sorát a ref. egyház nagyérdemű főgondnoka Mádi János kezdette meg, poharat emelvén az új lelkészre. Elmondotta, hogy „az az egyház, melyre néhány hónappal ezelőtt sötét gyász borult, midőn lelkipásztorát öröknyugalomra kisérte, ez alkalommal új lelkipásztorának szentel ünnepet. Még él lelkünkben a bánat, még sajog a seb, melyet a dicsőült elköltözése ejtett s még fogva tartja egész valónkat az aggodalom : vájjon ki lép elköltözött helyére, ki lesz az, a ki a hivatott apostol helyét igazan és egészen betölti ? S ime már mosolyog felénk a remény sugára, mintegy biztatva emlékeztet arra, hogy az Ur, a ki a pásztoroknak is pásztora, nem hagyja el az övéit soha ! Nem a feledés fátyola borul ma a múltra, nem — hanem a remény hajnala derül " Jelezte, hogy „szép és magasztos a lelkész hivatása Nagy hatalom a szószék! Ez az egyetlen hely még, a melyet a kor jelszava az anyagiság mázával be nem vonhatott" . . . kifejezte : „én megvagyok győződve, hogy egyházunk új lelkipásztora hivatásának magaslatán áll. A ki annyi keserűség árán szerezte tapasztalatait, a ki megjárta a hittérítő tövises utait, a ki annyiszor kezdte a semminél és alkotott, szervezett egyházközségeket, annak birni kell lelkében ama tűzből egy szikrát, a melylyel az apostolok felmelegítették és meghódították az embereket ! Ez a szikra s mind az a sok drága tapasztalat most vele együtt a miénk 1 Ezért nézek én bátran és bizlommal a jövendő elé. . . . Mi pedig, kik az ő munkájában mellé rendelve vagyunk, biztosítjuk őt a felől, hogy a szent ügy körüli munkájában egész odaadással, teljes erőnkből támogatni fogjuk!....4 Ezen lélekből mondott s nagy lelkesedést keltett gyönyörű pohárköszöntőre az új lelkész hasonlóval s ugyan oly hatást keltve válaszolt. Méltó folytatása volt ezeknek a róm. kath., az evang. lelkészeknek, a derék zsidó rabbinak és többeknek beszéde, a kik mindannyian a testvéries egyetértésért, a közös jó munkáért, a vallasos erkölcsi életnek nemes tejlődeseért, a családi és társadalmi jóllét felvirágzásaéri, az oktatás és nevelésügynek emelkedéseért ürítettek poharat. Igy folyt és nyúlt be a késő éjig e ritka kedélyes összhangzatos és mindvégig az ünepélyhez méltó magaslaton maradott banquet, melyről mindnyáján azon édes remény nyel, hittel távozánk, hogy e nap a kecskeméti ref. egyház jövendőjére nagy kihatású s egy ujabb, áldásos eredményeket szülő korszaknak kezdő napja lett, Ugy légyen ! ! Laukó Károly, ev. pap. A magyarországi ref. egyház egyetemes konventje. (Vége.) November 21-iki ülés. A jegyzőkönyv hitelesítése után Kiss Aron benyújtotta a középiskolai bizottság jelentését, Ritoók Zsigmond jegyző felolvasta a tiszántúli egyházkerületnek a lelkészek megleleteztetésére vonatkozólag a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez intézett beadványát, a vallás- és közoktatásügyi és a pénzügyminisztérium válaszátiratát és az egyházkerületnek a konventhez intézett felterjesztését, mely orvoslást kér a minisztérium eljárása ellen. Miután még több beadvány olvastatott, a konvent áttért a főrendiházi képviseltetés kérdésének tárgyalására. Tóth Sámuel jegyző felolvassa a jogügyi és közigazgatási biz. többsége altal elfogadott a mult számban közlött határozati javaslatot. Ezután a felolvastatott a kisebbségnek Fejes által fogalmazott, fentebb már hasonlókép közlött határozati javaslata. Melyek után Szász Károly mint jogügyi s közigazgatási bizottság előadója szólalt fel, de mint mondá, nem a javaslat indokolása, hanem a modus procedendi megállapítása végett. Felvethető a kérdés — úgymond — nyilatkozzék-e egyáltalaban a konvent a javaslatokat illetőleg, vagy pedig térjen ezek felett napirendre. A bizottság többsége azon a nézeten volt, hogy nem csak illő és opportunus, hanem szükséges is, hogy a konvent véleményének kifejezést adjon. Felvethető másodszor az a kérdés, vájjon a konvent jegyzőkönyvileg, feliratban vagy más alakban adjon-e kifejezést nézetének. A konventnek tehát a felett is kell hataroznia. Indítványozza a többség javaslatanak elfogadasát és fenntartja magának a zárszót. Utána Fejes 1. emelt szót. Nem sajat egyéniségem, avagy az altalam benyújtott nagyon valószínűleg elfogadásra nem találandó határozati javaslat érdekében szólalok fel, — mondá — hanem hogy igazoljam azon történelmi alapot, melyen ezelőtt másfél évtizeddel egyetemes reform, egyházunk állott. Midőn az 1867-iki konvent a felsőházi tagságra vonatkozó ismeretes határozatát hozta, két szempont által vezéreltetett : vallás és önkormányzati tekintetek altal. Azon konventi határozat a tiszántúli egyházkerület indítványára hozatott, mely indítvány főként Révésztől eredett, ki erre vonatkozólag egy emlékiratot is készített és nyújtott be. Később talán 1872-ben, mikor Haynald érsek a felsőházban felszólalt s oda a protestánsok behívását is sürgette, Révész ismét hallatta hangját, kijelentvén, hogy ő azt nem kívánja, mert az egyháznak nem az a hivatása, hogy politikát űzzön, hanem hogy a valláserkölcsi életet ápolja, a sziveket nemesítse. Akkortájt ezek a nézetek népszerüebbek voltak, mint most, azért határozott ugy a konvent. De meg én ugy tudom, hogy az összes reform, egyházak között, még Svájcot és Skóciát sem véve ki, a magyar ref. egyház az, mely a reformátió alapelvétől legkevésbbé tért el. Hiszen még közelebb, midőn egyhazunkat újból szerveztük s a konventet megalkottuk, most is megőriztük egyházunk ősi szabad szellemét. Es én ezt felettébb áldásosnak is tartom, a midőn egyhazunk legmagasabb állású félfiai is részt vesznek az egyház kormányzataban és pedig szabad valasztás alapján s igy egyházunk legkimagaslóbb tagjai is a legkisebbekkel is mintegy összeköttetésbe jönnek. Egész Európa forrong, az erősbödő socialismus az egész társadalmat sőt még a trónokat is felforgatással fenyegetik. Nálunk ettől nem kell tartani. A hol ily széles körű alapon nyugvó önkormányzat van, ott nem támad forradalom.