Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-11-30 / 48. szám

i r,í59 PROTESTÁNS EGYHÁZI ES ISKOLAI LAP. 1070 miatta. Részemről nekem a szó csak a gondolat külső ruhája, nem a szóra, hanem a gondolatra a dologra helyezem a súlyt ; szó helyett jobb szót szivesen elfogadok, mig jobbat nem tudok, élek azzal a mi van. „Verba valent usu* mondja a latin ; az a kérdés, mit értünk alatta ? A tiszteletes atyafinak addig is azt a szerény jótanácsot adom, ne kereskedjék a dolgok külső héja, hanem a magva körül. Lélekben és hitben legyen jó protestáns s ne kapaszkodjék a szók egérfarkába. Béke velünk ! Budapest, 1884. nov. 27. Szász Károly. Czelder Márton Kecskeméten. Czelder Márton az itteni ref. egyháznak uj lelkésze családjával együtt nov. 20-ikán a délelőtti vonattal érkezett meg. A vasúti indóháznál a presbyterium, a jogakadémiai és gymn. tanári kar élén az egyház nagyér demü íőgondnoka Mádi János ezen meleg üdvözlő beszéddel fogadta : Ez alkalommal, a midőn nagytiszteletü ur megérkezvén, egyházunkba betelepedik, mi itt, mint egyházközségünk és főiskolánk képviselői üdvözöljük. Mi nagytiszteletüséged jövendő működésétől egyházunk és iskolánk fejlődését, haladását reményijük s megragadjuk az alkalmat arra nézve, hogy biztosítsuk az iránt, miszerint a szent és magasztos ügy körüli munkájában az élet minden viszonyai között hűséges támogatói leszünk, hogy majdan büszkén mondhassuk, hogy a protestantismus szent ügyének bölcs vezetése alatt mi is szolgáltunk tehetségünk szerint. Legyen körünkben mindvégig boldog és megelégedett, aldja meg a mindenható élettel és egészséggel — éljen sokáig. Erre Czelder meghatottan s megható viszonmeleg szavakban imigyen válaszolt: Midőn e nem várt szívélyes üdvözletet szívélyesen köszönetemmel viszonzom, eszembe jut Pal apostol, ki midőn a Barbarusok taitományából menne Rómába, a római hivek elébe mentek Appius piacáig, s a testvéri szeretet szavaival és csókjaival üdvözölték. Bármennyire tisztelték is a rómaiak és más hivek Pál apostolban a krisztusi igazságok hős lelkű bajnokát, üdvözlete a személy mégtisztelése mellett a krisztusi igazságok szeretetének, az ahhoz való ragaszkodasnak is kifeje/ője volt. Ma is midőn a keresztyén hivek lelkészeiket megtisztelik, ez által nem csak személyes érzelmeiknek adnak kifejezést, de arról is bizonyságot tesznek, hogy keblükből a kor fagylaló szele nem oltotta ki az evangyeliumi igazságok lángoló szeretetét, melynek a lelkész táplálója, élesztője. Ily szempontból veszem én az engemet megtisztelő fogadtatást. S midőn bizalommal fogadott szerető kezek nekem a kecskeméti szentegyház kapuját megnyitják : Kérem a kegyelmes istent, ki engemet a kevesen talán némi hűségemért többre szólított, tegye áldotta az én bejövetelemet s azokat a kikhez jövök s tegye aldásban gyümölcsözővé az ő szent gyülekezetében folytatandó evangyeüomi igehirdetésemet, lelkipásztori munkálkodásomat. Uri fogatokra ülve a fényes küldöttség, harangok zugasa mellett impozáns menettel kisérve az uj lelkészt lakhelyére ez ékesen kitatarozott ódon calvinista parochiára. A beiktatás és beköszonés nov. 23-kén történt meg. Magasztos, puritán egyszerűségével is sziv- és lélekemélő ünnep volt ez 1 Reggel 8Y2 órakor vonultunk templomba, mely az itteni országos vásár dacára is illendően megtellett minden rangú és rendű áhítatos hallgatókkal. A gyülekezetnek buzgó éneklése után az esperes helyettes, Ádám Kálmán s az uj lelkész kiléptek az urasztalához, melynél a beiktató esperes magvas biblikus beszédet tartván, ugy a lelkészhez mint a gyülekezethez, őt ennek lelkipásztorául, ezt annak lelkinyájaul ünnepélyesen átadta s felhívta, hogy kezdje meg hirdetni az igét az ur kedvelt gyülekezetének. Erre felhangzott a megható templomi karének, mely után a beiktatott uj lelkész szószékre lépvén, Csel. XX: 24. igék alapján megtartotta nagyszabású beköszönő prédikációját. Czelder mindig, mindenütt Moldvaországban, Felső* bányán és Kecskeméten is ugyanaz : evangyeliomszerinti erős, buzgó és buzditó prot. pap, prédikálván nem magát sem más egybet, hanem az ur Jézus evangéliumát. A beszéde alapjául felvett szent igék ugy hangzottak ajakairól, mintha eddigi küzdelemteljes evangyelmi szolgálataiért magától a nagy apostoltól nyert bizonyítványát, oklevelét olvasta volna fel előttünk. Az igében reá ismertünk, s színről szinre látva, hallva őt, kinek „élete is nem volt drága, csakhogy elvégezhesse futását és a szolgálatot, melyet az ur Jézustól vett . . .« felbuzdult, megihletődött lelkünk s éreztük, hogy benne ismét „bizonyságot nyertünk az Isten kegyelmének evangyéliomáról.* Keresetlen, szép beszédének két főrésze volt. Az elsőben a valódi evangyeliumszerinti lelkész hű képét mu tatta fel. Ezt hiven festeni, erről igazán s meghatóan beszélni Czeldernek könnyű és hálás feladat! A második rész az evangyeliomszerinti gyülekezetről szólott. Oh be szép volt ez! Lelkünk elé voltak varázsolva a keresztyénség i-ső, 16 ik s utóbbi századainak buzgó, áldozatkész és hithős gyülekezetei, melyek az evangyeliom erejével az emberiségnek uj eget és uj földet teremtettek s az uj égnek és uj földnek isten szerint való uj embert formáltak. Elmondotta s meggyőzően igazolta azt, hogy mi a feladata manapság az evangyeliomi keresztyénségnek s ehez tartozó minden gyülekezetnek, melegen felhiva, buzdítva és intve az ő lelki gondozására bízott ezen nagy gyülekezetet a nagy feladat hathatós munkálására. Végül különösen magasztos volt s a „buzgóság könnyéig* fokozta a hallgatók meghatottságát beszédének záradéka, melyben isten nevében megáldotta gyülekezetét, ennek elöljáróit és közrendű tagjait, véneit és ifjait, tudósait és együgyűit . . . stb; megáldottá az itteni evangy. testvéregyházat és annak lelkészét; istennek áldását kérte minden más itteni hitfelekezetekre s azoknak papjaira, a varosra s ennek mindenrendü elöljáróira és polgáraira. . . . Az apostoli buzgalmu és kenetteljes beköszönő lelkésznek „Ámen* szavára az ahitat és buzgóság legmagasabb fokara emelt hallgatóság lelkében s szivében „Ugy légyen* visszhangozék ! Ima és zarének után Czelder visszavonult lakására s ott környezve az elöljárók és tanárok fényes testülete altal, az itteni evangy. testvéregyház küldöttségét fogadta, melynek őszinte meleg üzvözletét alólirott tolmácsoltam, s kértem őt, hogy tartsuk fenn, fokozzuk és gyümölcsöztessük áldásosán azon igaz egységet, mely az itteni evangyeliomszerinti ikertestvér két egyhaznak ritka szép, íiról-fira szállott sz öröksége ; templomunk, imánk, szolgálatunk az Ur nevében mint eddig, úgy ezutánra is legyen közös ; prédikáljuk ugyanazon evangeliomot ugyanazon egy lélekkel, »járjunk úgy, mint illik a mi hivatalunkhoz, minden alázatossággal és szelídséggel és lelki kegyességgel, elszenvedvén egymást a szeretet által.