Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-11-16 / 46. szám

1481 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 1482 Örök igazság lévén az, hogy minél erősebb valami, annál félelmesebb és veszélyesebb, igy jelenben is az államok növekedése, erősbödése, az egyházak előtt félelmessé lett s mint ilyen, a kiváltságot óhajtók előtt, gyanút s bizalmatlanságot keltő is. Minden olyan államban, hol nagy és különböző felekezetek vannak, mindig marad fenn látszólagos, vagy valódi sérelem, sőt arra is van példa, hogy a mit egyik előnyösnek ismer, azt a másik hátrányosnak nevezi. A szabadság és jog alkotván erejét minden felekezetnek, önként következik, hogy annak megszorításával gyengül, szélesbitésével erősbödik. Ennélfogva, bármely felekezet jognyerése vagy szerzése, az egyetemes egyház fejlődését és erősbödését jelzi. A különböző időben és körülmények között keletkezett felekezetek, igen természetes, hogy különböző joggyakorlatra tettek szert, és minden felekezet, mely bármi körülményeknél fogva az államban uralkodóvá lett, nem csak ismertető jellegét kölcsönözte annak; hanem jogi és anyagi fölényét is a más felekezetüekkel szemben, magának biztosítani is igyekezett, — igy lett egyik felekezetnek a jog és jólétből is több, mint a másiknak. A jelen kormány azon szándéka tehát, hogy a protestáns püspökök is tagjai legyenek jövőre a főrendiháznak, a sokat emlegetett felekezeti jogegyenlőség előbbvitelére s az országos érdekek közszolgálata szempontjából történt anélkül, hogy kiváltságolt igaz hazafiságot jelentene, vagy annak ellenkezőjét bizonyítaná, akár a javaslat tevő, akár az azt elfogadókra nézve, mert a kor' mány hazafisága e javaslattevés előtt is meg volt s valószínűleg ezután is meg lesz, bármi sors érje a javaslatot; a protestáns püspökök is legyenek bár tagjai a főrendiháznak vagy nem, én legalább azt hiszem, hazafi kötelességöket, felekezeti s hivatalbeli tisztöket teljesíteni fogják. Épen nem rendőri politika tehát a javaslattétel, mint a „Sárospataki lapok® szerkesztője mondja hanem a felekezeti jogegyenlőség és méltányosság bizonyítéka; a felsőháznak pedig eddig sem volt ismertető jele sem a kémkedés, sem a haza és szabadság ellen irányzott törekvés, s ezután még kevésbé lehet. Arra nézve, hogy valaki haza és szabadság ellenes érzelmeket ápoljon, nem szükség felsőházi taggá lenni, azt megteheti minden hálátlan és korlátolt eszii ember. A javaslat ránk protestánsokra nézve méltányos ; jogi s államkormányzási értékét pedig növeli még az is, hogy semmi jogos érdekkel nem jön ellenkezésbe. Egyes egyének ugyan különbözőleg foghatják fel magat a törvényjavaslatot, találgathatják annak céljait, de ha igazságosak akarunk lenni, nem egyéni, hanem állami s egyházi szempontból kell azt megítélnünk ; az államnak pedig e javaslat törvényre való emelésével erkölcsi hatásköre tágul, a protestáns felekezetek pedig oly jogot nyernek, mely uj és felemelő hatáskörrel ruházza fel őket, annélkül, hogy szabadságuk vagy függetlenségök veszélyeztetve lenne. Ha a „Nemzet® a tiszáninneni egyházkerületnek a prot. püspökök felsőházi tagsága ügyében kifejezett álláspontját, alkotmányellenesnek nevezi, könnyebben indokolható dolgot követ el, mint a »Sárospataki lapok® szerkesztője, mikor rendőri politikának nevezi a kormány eljárását, melyhez e javaslattétel is tartozik. Mily visszás dolog az, hogy a javaslat még ismerve sem volt s már el lett itél ve ; s a bizalmatlanság oly módon lett kifejezve, hogy a prot. püspököket is kellemetlenül érinthette, mert világosan kétségbe van vonva, hogy hazafiságok és felekezeti hűségöket megtarthatnák, ha felsőházi tagokká lesznek. Én ennek ellenkezőjét hiszem. Alkotmányos kormánynál, nagy gyengeség lenne kiváló embereinek hazafiságát gyengíteni, a felekezeteket pedig megrövidítés vagy visszálkodással traktálni. A ki szédül, az a földön is jár keringőt, nem szükség a magasba menni, s aztán a prot. püspököknek sem neveltetésök, sem helyzetük nem olyan, hogy könnyen szédüljenek, vagy puhuljanak vagy azért, hogy ha mellökre akasztanak talán egy kis keresztet, hiveik vallaira nagy keresztet, terhet, segítsenek rakni. Oh nem 1 Én azt hiszem, hogy a protestáns püspökök azért, mert felsőházi tagokká lesznek, sem a haza szabadságát, sem a felekezet jogait nem fogják eladni soha. A ki pedig a közszabadságra vagy a felekezet jogaira veszélyes akar lenni, nevezzék bár sup3-rintendensnek, és soha ne legyen felsőházi tag, mégis lehet veszélyes. Van példa rá a múltban. A közszabadságra való veszély a história tanúsága szerint nem a hivatal vagy cim, hanem az emberben rejlik. Én tehát magában a felsőházi tagságban, vagy a püspök elnevezésben — mint »Sárospataki lapok® „Orallója® véli — nem látok veszélyt, sem a hazára sem a felekezetre nézve, mert a felsőházi tagoknak is szükségök van a haza szabadságára és a felekezet jogaira. Én ugy vélem, hogy mi protestánsok nem a kormány iránt fejeznénk ki bizalmatlanságot azzal, ha püspökeinket a felsőházba nem mérnők beereszteni, hanem önmagunk és püspökeink iránt. Es bármennyire látszik is súlyosnak a pataki lapok szerkesztője előtt a „Nemzet« azon kifejezése, hogy alkotmányellenesnek nevezi a tiszáninneni kerületnek e fontos tárgygyal szemben követett magatartását, felette nehéz előle kitérni ; mert alkotmányos allamban, a hozott törvényekhez való alkalmazkodás alól kivonni akarni magát, akár felekezeti akár egyes egyénnek, nem nevezhető az alkotmányos vagy törvényes intézkedéshez való alkalmazkodásnak. De váljon mi célja is lehet e bizalmatlansági és viszautasitási nyilatkozatnak ? az, hogy vele a törvényjavaslat törvényerejűvé tétele megne'nezittessék vagy éppen megakadályoztassék ? Balgaság 1 a javaslatot beterjesztő miniszteíiumnak — Isten hála — törvényes uton ma még mi sem nehéz; és másfelől nem egyes egyének, vagy feielekezetek vagy annak csak részei véleménye képezi az országos törvény intentióját, hanem kissé általánosabb szempont. íme a főrendiház, melynek sok tagja jogát vesziti el az ujabb javaslat életbeléptetésével és még sem tér ki előle, s nem is itéli el előre; mi protestánsok, a kik jogot nyerünk, hirdetjük a bizalmatlanságot, és mondjuk az anathémát a javaslat fejére. Visszás dolog. A milyen jól illik a protestánsok szájába a panasz a jogsérelem idején, éppen olyan visszatetsző az a jognyerés esetén. A magyar államiság eszméjére való törekvésnek általánosnak kell lenni; ennek egyik alapköve a nemzetiségi s felekezeti különbség nélkül való egyenjogúság. Ma már észszerűen egyik nemzetiség vagy felekezet sem követelhet kiváltságot az államban, de egyenjogúságot igenis. Éppen azért jogos és méltányos az, hogy egyik legfelsőbb rétegébe az államszerkezetnek bejussanak azon felekezetek főméltóságai is, melyek eddig ki voltak onnan zárva. Ne véljük, hogy ezen joggyakorlás, ajándék vagy csalétek lesz. Oh nem 1 Sok küzdelem és áldozat ára azon jogos elismerés, hogy a protestáns felekezetek egyházi s világi legfőbbjeinek helyök van a felsőházban: ez nemcsak annak teljes elismerése, hogy jogunk van hozzá, hanem annak is nyilt bevallasa ; hogy az illetők méltók, alkalmasok, sőt szükségesek azon helyre, mert szükség és ok nélkül semmi sem történik e világon; azt meg, hogy csalétek lenne, 92*