Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-11-16 / 46. szám

1483 kizárja mind a hazafiság fogalma a jelen viszonyok között, mind a törvényhozás komolysága. Ha majd eljő az idő, hogy nem születés, hivatal, kinevezés, hanem a közügyek szolgálatában, vagy a tudomány és művészet terén szerzett érdemek jutalmaztatnak egyedül és kizárólagosan a főrendiházi tagság osztogatásával, vagyis:* a mikor már főrendiház nem lesz abban az értelemben, mint a mai, akkor le lehet mondani jogsérelem nélkül azon óhajtásról, hogy egyenlő állami jogok gyakorlásában részesüljenek a különböző felekezetek püspökei, de addig nem. Ha több munka és fáradsággal jár a protestáns püspöki hivatal, mint a róm. kath. és mégis kevesebb előnye van, miért ne legyen legalább hivatali joga egyenlő azokéval. És ha a jelenlegi kormány jogegyenlőség}, méltányossági érzetétől ösztönöztetve, megadja erre a módot, alkalmat, épen nem bizalmatlanság és kárhoztatásra méltó dolgot követ, hanem inkább elismerésre méltót. De másfelől melyik vizsgáló az, a ki előtt titok lehetne, hogy az állami s politikai intézkedéseknek két céljuk van : egy bevallott és eltitkolt, és sokszor az utóbbi fontosabb az előbbinél; nekünk protestánsoknak jelenben nincs okunk a kormánynak e javaslat tétellel nyiltan bevallott céljától félni, sem az eltitkoltat ránk nézve veszélyesnek képzelni. A ki általános elveknek hódolva bizalommal és megnyugvással néz az alkotmányos állam intézkedései elé, a ki sem kiváltságot sem mellőzést nem lát szivesen, nem tudom mi megbotránkozni valót talál abban, hogy ha a katholikus püspökök kiváltságait részben megsemmisiteni, s a protestáns püspökök mellőzését megszüntetni egyszerre látja ? Avagy nem megsziinik-e a kiváltság — legalább egy téren — akkor, ha a kiváltságolt mellé, az eddig mellőzött jogilag oda helyeztetik. Váljon e törvény nem lesz-e csirája, magva más fontos egyenjogositásra váró intézkedésnek js ? Váljon a ki a hegy aljában áll azon szándékkal, hogy a tetőre óhajt jutni, ne tegye e meg az első lépést, ha azzal a tetőtől elválasztó magasság csak egy vonalnyival lesz is kisebb ? Én azt hiszem: meg kell tenni. Másfelől fontoljuk meg azt is, az államnak van-e nagyobb szüksége ránk, mint felekezetre, vagy nekünk az államra ? Az állam ha levetkőzte is a felekezeti jelleget, azért csak állam marad ; az állam számára teljesen elég erős jelző e szó : keresztyén; és ha ennek megfelel, az evangyeliom iránt való kötelezettségének eleget tesz s az ezen alapult felekezeteket is megnyugtatja. Az állam, mint tények igazolják, eddig is megvolt, s hihetőleg hosszú ideig megfog lenni, ha más betegség hozzá nem járul — erő és egészségben, a nélkül is, hogy a protestáns felekezetek püspökei s legfelsőbb tisztviselői a felsőházba ott lennének is, de mi protestánsok mellőzésünket és sérelmünket látjuk állandóvá lenni, ha továbbra is elmaradna más felekezetek mellől, a felsőházban a mi felekezeti képviseltetésünk. Az állami, társadalmi és erkölcsi életben a térfoglalás, a jognyerés magában véve sohasem lehet veszélyes ; hasznos vagy káros volta egyedül attól függ, mi módon lett szerezve, és mi célra lesz használva. A protestáns püspökök felsőházi tagságára nézve is az alkotmányosság és jogegyenlőség követelménye adja meg a jogot, célja pedig bizonyosan az egyház és állam közös szolgálata, ezekben veszélyt képzelni, keresni lehet, de találni nem. Téves lenne tehát azt mondani, vagy várni, hogy a felsőházi tagság kizárólagosan csak állami vagy egyházi érdeket képviseljen, ott egymástól e kettőt elválasztani nem lehet. Ugy kell szolgálniok az államot, hogy az egyház felemelve és védve legyen, s mintegy őrül állani ott, hogy az állam érdekei az egyházéval ne csak összeütközésbe ne hozassanak, hanem egymást támogatva erősbödjenek. Vannak olyan dolgok, melyek felekezetileg bevégzett tények : Krisztus egyetemes egyházának engedelmes és hasznos tagjává lenni s bármily magas vagy alantas helyen Krisztustól teljes függésben maradni. Éppen azért a protestáns püspökök hazafiságán és hitén ejtett sérelem az, ha féltjük őket vagy erényeiket, midőn felsőházi tagokká lesznek. A méltányos compromissum az állammal, felekezetet vagy pártot is csak erősit, az intransigibilis tulajdonság pedig, mint Castellar mondja: mindig gyengit. Atyámfiai 1 ne féljünk a jogtól és ne ítéljük el a jogos és törvényes engedelmességet. Ne tegyünk ugy, mint az, a ki hosszas koplalás által elszoktatta gyomrát az erősitő eledelektől, ne utasítsuk azt vissza, a mi által mind felekezetünk, mind a prot. püspöki hivatal erősbödni fog. Váljon ha már fennáll a felsőház, annak, s általa az országnak tekintélye s hatálya csökken-e az által, ha általánosabb alapra lesz fektetve, én azt hiszem : nem, miért vonjuk meg hát mi közreműködésünket attól, mi az állam erejét neveli, hisz az állam ereje, mig a jog és alkotmány tiszteletben van tartva, a mi erőnk is. De váljon mit is tesznek a felsőházi tagok ? A haza és király iránt való hűséget az alkotmány tiszteletben tartása mellett szóval és tettel bizonyítják; úgyde ez nemcsak nekik, hanem mindenkinek kötelessége: vagy talán felekezeteik érdekeit mozdítják elő, ez meg hivatalos tisztök: vagy talán haza és alkotmányellenes érzelmeket ápolnak, vagy az egyház joga és szabadsága ellen merényletre vállalkoznak ? Az elsőt az alkotmány ereje, ártalmatlanná teszi, a másikat, a mi demokratikus alapon nyugvó egyházunk nem engedi meg. Tartsunk más szemüveget, mint a mit a gyanú s bizalmatlanság ad kezünkbe, tekintsük ugy a protestáns püspökök felsőházi tagságát, mint a felekezetek egyenjogúságának egyik alkotmányszerü bizonyítékát, olyat, mit az önző mult visszatartott, de a méltányosabb jelen megadni kész ; olyat, mint a mely sem jogfosztás, sem ujabb teher s megadóztatás, sem megaláztatással nem jár, sem az egyénre, sem a felekezetre szégyent nem hoz. Ismerjük el, hogy a felsőházi tagságtól nem kölcsönzi senki sem hazafiúi erényét, sem felekezeti hűségét, ez a nélkül is létezett s létezni is fog a protestáns felekezet püspökeinél ; de viszont a felsőházi tagság által el sem veszitheti senki sem egyiket se másikat, mert azok, nem a tisztség vagy méltóság,f hanem az egyén tulajdonai, s épen ezen tulajdonságoknál fogva emeltettek a közbizalom által az illetők azon polcra, a honnan felsőházi tagokká lehetnek. A jelenkor tágabb mozgási s fejlődési kört kiván s ugyanazért némi változásokat idéz elő, ha nem is a hitelvekben, de legalább a módszerben, s ezt a protestáns felekezetek is kell, hogy érezzék, a nélkül, hogy akár Luthert, akár Kálvint megtagadnák; és ha igaza van Ouinetnek: „hogy egy ország polgári és politikai alkotmányát sem lehet alaposan reformálni a nélkül, hogy a vallás is ne reformáltassék, * nincs indokolva a jelen kormány iránt való bizalmatlanság, azért, hogy a felsőház reformját, ugy óhajtha eszközölni, hogy az eddig mellőzött felekezetek abban joggyakorlást nyerjenek, s épen nem következik, hogy mint ft. Mitrovics ur mondja : a fizetéses s az állam által díjazott hazafisagot képviselnék a prot. püspökök a felsőházban. Jaj volna akkor neked, szegény protestáns feleke-