Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-11-09 / 45. szám
1438 PROTESTÁNS EGYH VZI ÉS ISKOLAI LAP. 1436 amint ott áll, az úrim és tummim ragyog a lelkén, s gondolatainak drága gyöngyeiből rakja a pyramist annak emlékére, a ki elköltözött — s a pyramis tetején ő maga áll, hogy összekösse a multat a jövővel és felépítse azt, a minek alapját lerakta az, a ki nincs többé. >Mint a tegnapnak ő elmúlása*. . . Ott ülök az oltár zsámolyánál, lelkem végig végig fut a mult keservein, meg-meg nyílik előttem az örvény, a sivár pusztaság, az elzüllött élet, a céltalan vándorpálya, mely egykor előttem állt s eszembe jut a boldog otthon, a szerető szivek, kik rám gondolnak, rám várnak, mintha vállamat érintené egy láthatatlan kéz, mintha előttem állana átszellemülve az, a kire mindnyájan gondolunk s mondaná ^hideg világ van, lelkedet meghűtéd, jer melegülj fel<< : , az én palástom betakar tégedet is!.. . Majd eszembe jut, hogy az apa lást már többé senkit nem takargat, a mit takar, az már por és hamu, de a magasztos lélek ott áll a meny pitvarában, hallja ama felmentő igét ^Valamit egygyel az én kicsinyeim közül cselekedtél, velem cselekedted.€ Szivem megtelik csordultig valami kimondhatatlan édes keservvel, szemeimből a könnyek hullanak, de szégyenleni, titkolni nem birom, hanem hogy a könyek jól esnek, azt érzem, nagyon érzem ! A szónok ragadja lelkemet a magasságba, majd ugy tetszik, mintha az egész templom népestől együtt emelkednék, mint egy tüzes szekér, hátam mögött és oldalról az elköltözöttnek női család tagjai, szemben a tisztes esperesi kar, valamennyi szemében köny ragyog, mintha körülöttem angyalok simának, és oroszlánok simának; s a kettő együtt viszhangzik szivemben, s valami menyei harmóniává olvad át, melynek utolsó akkordjai a kibékülést megnyugvást hagyák ott, hol előbb a fájdalom ült mint egy setét felhő. A felhőt szivárvány övezi már!. . . * Vasárnap van. Ismét a templomba készülünk, de nem kis, íalusi harangunk hiv a templomba, hanem zugnak metropolisunk harangjai a kálvinista basilika tornyában. Metropolis basilika ?! hát ilyen is van a kálomistáéknál ? Van bizony. Plála istennek! Vagy a mennyiben nincs, hát majd lesz, én már előre látom a Kalvin-teren azt a monumentális két tornyot arany csillagaival, mely a jövőben hirdetni fogja, hogy élünk és mozgunk. Miénk a jövő! . . . Az udvaron hemzseg a sokaság, mint a collegiumok udvarában a Sisera had, ölelkeznek, csókolódnak az ország minden részéből összekerült régi jó pajtások, épen ugy mint hajdan a nagy vacatió végénél szoktak a collegium udvarán, azzal a különbséggel, hogy most ki megőszült. ki megkopaszult, s nem egymás édes szüleinek hogylétét kérdezgetik, hanem hogy, hogy vannak a gyermekek, hát az unokák ? s a régi deli termet fogyatkozásait eltakarja a tisztes papi palást, s az elrepült éveket is pótolja a jó hirnév, becsület, előkelő állás. Jönnek püspökeink! a magyar püspöki kar plenumban !! ilyet is ritkán lehet látni egy csoportban, az öt egyházkerület képviselői mind szép számban, köztük legtöbb számmal képviselve a dunántúli rész (adjon isten nekik valami jubiláris örömünnepet, majd visszaadjuk a látogatást mi is!). A selyem palást suhogása között meg meg pendül a sarkantyú, megcsattan a kard, szállingóznak világi uraink is; tisztes daliák, ős nemesek, némelyiknek haja is olyan fehér mint kócsag tolla, s ^már a hetvenedik ősznek dere lepte szakállát * mégis deli, mégis kemény legény!! az ember szive csak ugy röpös örömében, nincs a világon párja a magyarnak! Hej minő lehetett Mátyás budai udvara hajdan ?! Itt vannak az evangelikus testvérek és az unitárius atyafiak püspökükkel, képviselve van a magyar protestáns világ Kárpátoktól az aldutiáig ; s a ki itt van, az mind előkelő, hírneves, tudós, jeles mindaz egyházi mind a világi elemből; szóval egy szellemi arisztokratia egy nagy tömegben, csak magam vagyok köztük az atom, de szivem tele van dicsőséggel, büszke vagyok rá, hogy köztük lehetek, habár legkisebb is, de magyar és kálomista! . . . Megjelenik közöttünk a nap hőse, a felszentelendő püspök; mindenkihez van egy pár nyájas szava; mindenkinek szivesen nyújtja kezét; senkivel nem érezteti, hogy ő nagyobb valamennyiünknél ; de látszik arcán valami kedves meghatottság, olyan forma, mint a vőlegény arcán esküvője reggelén. Végre megindul a menet a templomba, kettesével vonul be a papság, palástosan, majd vége szakadatlan sorban, végre az előkelő világiak és a püspöki kar szép rendben ; a templom színültig megtelik, a karok a nép üdvözlő küldötteivel rakodnak tele, a padok tömve, a padok közei is telve azokkal, a kiknek szék nem jutott; de a rendezőség gondoskodik utólagosan székekről, szóval volt rend, de ^rendnek köll is lenni.' Mikor végig néztem hosszú sorainkon, olyan büszke örömöt éreztem, mint mikor valaha Pápán a templomba vonultunk mi ^ nemes ifjúság * s hátul jött a tanári kar; most már mind vén diákok vagyunk s a tanári kart a püspöki kar pótolja, (s nem hívnak bennünket Nebulóknak). Megzendül az orgona, mérsékelten hosszú de igen szép praeludium után az ^Oh ur isten légy közöttünk/ A jelenlevők legnagyobb része mind cantista volt
