Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-11-02 / 44. szám

1413 ben, fényárral öntve el a képet, mely az érdemekben megőszült főpapoknak, espereseknek, és világi uraknak, az egyház, a tudomány és az irodalom felkent papjainak s az egyszerű, jámbor hívőknek nagy csoportozatából támadt. Igy változott gyászból és siralomból a mi kedélyünk is vidámságra és győzelmi örömre, mert ama nagy ,kidőlt oszlop« helyére mást láttunk emelkedni s az ür nem tetszett oly nagynak, mint azelőtt láttuk ; — bár csak az Úr kegyelméből a felkent főpap teljesen be is töltené 1 A püspöki beiktatási ünnepély pontban d. e. 10 órakor kezdődött. A templom hajója már 9 órakor a zsúfolásig megtelt, csak a küldöttségeknek, a lelkészeknek és világi uraknak, fenntartott helyek voltak üresen. Ezek is a szorongásig megteltek, mikor a felavatandó püspök a harangok zúgása között bevonult »környékezvén őt az ősz apák* és a papság, melynek főpásztorául volt felszentelendő. Szász Károly az Úrasztalától balra foglalt helyet jobbján Révész Bálint tiszántúli püspökkel, mellettök jobbra és balra pedig a dunamelléki egyházkerület nyolc esperese. Az Urasztala körül azután az egyházkerületeknek lelkészei ültek mind papi ornatusban, közöttük a testvér protestáns egyház pásztorai közül is néhányan : Moravcsik Mihály, Gryó'ry Vilmos, ScJtranc János, Doleschall Sándor, mig a világiak a presbyteri padokat töltötték meg. Ott voltak : Lónyay Menyhért gr. főgondnok diszmagyarban, Tisza Lajos gr., Prónay Dezső br. az ágoslaiak egyetemes főfelügyelője, Antos János egyházmegyei gondnok, Gönczy Pál, min. tan. és főiskolai pénztárnok, mindannyian diszben. Továbbá Fabinyi Theophil, Sárkány József, Zsigmondy Jenő, Jakobey József, Böhm Károly, Falvay Antal a luth. iskolák igazgatói. A tiszántúli egyházkerületet Révész Balint püspökön kivül Kiss Aron esperes, Tóth Sámuel kerületi főjegyző, gr. Ráday Gedeon, Szőllősy Antal makói lelkész és Szalay József becskereki lelkész képviselték. A tiszáninneni kerület Kun Bertalan püspök által képviseltette magát. A dunántulról Papp Gábor püspök, Vályi Lajos főjegyző, Beöthy Zsigmond világi főjegyző, Csonka Ferenc és Körmendy Sándor esperesek, Véghelyi Dezső, Kopácsy Árpád, Závory Elek, Papai Leá. der, Kiss Gábor kerületi pénztárnok és Barla Szabó János lelkész és orsz. gyűlési képviselő jöttek tiszteletüknek s a testvér egyházkerület rokonszenvének kifejezést adni. Erdély képviselői Szász Domokos h. püspök, Tisza László főgondnok, Bánffy Béla, Mezey Albert, Nagy László esperes és dr. Bereczky Endre voltak. Azután ott voltak a pesti ref. egyház presbyterei, a főiskolák igazgatói tanári karaikkal. A karzatokon a közel fekvő vidéki egyházak küldöttei foglaltak helyet. A rendet Szőts Farkas theol igazgató személyes vezetése alatt a theol. ifjúság tartotta fenn. Az ünnepélyt az „Oh Úr Isten 1 légy közöttünk* kezdetű felálló — és a 23. Zsolt. I. 3. verséből álló közének nyitotta meg, melyeknek elhangzása után Papp Károly helybeli lelkész lépett a szószékre Ján: 21: 15 —17 versei felett tartva egyházi beszédet. Ebben a felvett textusnak megfelelőleg fokozatos emelkedéssel mutatta fel, hogy mely körülmények között és mikor nehéz annak, ki a nyáj legeltetésére hivatott el megfelelni ama megbízatásnak, hogy „legeltesd az én juhaimat« s megmaradni a Krisztus iránti szeretetben : i-ször lefelé az onnan jöhető gyanúsításokkal, a gördítendő akadályokkal, féltékeny ellenségeskedéssel — 2-szor felfelé a hatalom csábításaival, kisérteteivel szemben, a mikor fénynyel, ranggal, kitüntetésekkel kínálhat meg a világi hatalom s cserébe csak egy parányi részt kiván az egyház szabadságából és végül a mi a legnehezebb, 3-szor akkor maradni hűnek a főpásztornak a maga fenséges hivatásához, mikor a minden családos emberekkel közös családi veszteségek, bajok teszik próbára erejét s mikor talán maga is kétségbeesetten tördeli kezeit vesztesége felett jajgatva, akkor jőnek hozzá vigaszért. Az egész beszéd a páratlan organumu szónok előadásában valóban drámai volt, mint egy szép drámában ugy személyesittettek meg a különböző esetek, példák s párbeszédben szólottak ahhoz, ki ily nehéz hivatalra választatott el az Úr által. »Cipruslombbal és pálmaággal* lépett a szószékbe s a nagy gyülekezet elismerésének babérjavai jött le onnét. A református főiskola dalköre énekelte ezután Berzsenyinek „Isten, kit a bölcs lángesze föl nem ér* kezdetű fohászát. A gyönyörű dallam utolsó hangjai közben lépett az Ür asztalához az ősz Révész Bálint püspök és megindító imával fordulván az egek urához, nagyhatású felavató beszédet tartott. Könytelt szemekkel emlékezett meg az elhunyt püspökről, kinek emlékünnepét ép tegnap tartották e helyen, a hol ma az uj püspöknek lesz felavató ünnepélye. Hivatkozott arra a kitüntetésre, mely őt érte a dunamelléki ref. egyházkerület részéről, midőn őt tisztelték meg azzal, hogy az uj püspököt felavassa. De nemcsak kitüntetés rá nézve e meghívás, hanem egyszersmind nagy örömére is szolgál, hogy ő iktathatja be uj hivatalába azt a férfiút, a kit barátjaként tisztelhet, ki egyháza érdekében működött már eddig is és fog még inkább működni a jövőben. Teljes bizalommal viseltetik az uj püspök iránt, mert meg van arról győződve, hogy az tehetségét, erejét uj hivatásának fogja szentelni. Az uj püspöknek, mondá, sok nehézséggel kell megküzdenie, különösen most, a mikor a protestáns egyház előtt felmerült az a kérdés, melyet a főrendiház újjászervezése teremt meg. Végszavait a felavatandó püspökhöz intézte, ki felállva hallgatta meg ősz kartársa beszédét. Ezután Dohos János emeritált főjegyző olvasta fel a püspöki eskü mintát, melynek szavait Szász Károly püspök erős, csengő hangon ismételte. Az eskü letétel után az uj püspök oda térdelt az Ur asztala előtt felállított zsámolyra, és miután Révész kezét az uj püspök fejére tette és megáldotta, következett az esperesi kar által történt felavatás. Az alsó- és felső-baranyai, kecskeméti, pesti, solti, somogyi, tolnai és vértesaljai esperesek egymásután léptek Szász Károly püspök elé s mindegyikük rövid áldásszerű beszédet intézett hozzá. A szertartás alatt az orgona halkai a „Jövel szent lélek ur Isten* gyönyörű variációját játszotta. A főiskolai énekkar énekelte el ezután ismét a „Jövel szent lélek ur Isten* kezdetű közéneket és ennek befejezése után Szász Károly megtartotta püspöki beszédét, a hallgatóság általános feszült figyelme között. „Engedjetek egy pár percet — kezdé a felavattatás után az uj püspök — engedjetek a magambaszállásra, vagy inkább a felocsudásra abból a kábultsághoz hasonló felindulásból, melybe ez iménti ünnepélyes cselekvény ejtett. Mi történt velem ? Vájjon a Szentlélek, melyet itt az Atyák segítségül hivtak, áthatott-e engem, mint egy villámütés, az ő kezeiknek fejemretétele által ? Vájjon birnak-e ők is az apostolok erejével, kik ugyanezt cselekedték ez első diakónusokkal — Istvánnal és társaival ? (Csel. VI. 6.) Bizonyára birnak, a hit által, mely bennök vagyon s mely tőlök vajha én belém is átszállana! Kora ifjúságomban már egyszer rám vetették vala az egyház vénei az ő kezeiket, átbocsátván engem az ige hirdetésére s minden egyházi szolgálat viselésére. 8S