Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-02-03 / 5. szám

135 136 megbízást. Innen a káplánságra vonatkozó tréfás megjegyzése, melylyel alkalomszerüleg nem egyszer szeretett élni velem szemben jó izűen megnevettetve a társaságot is, a melyben együtt voltunk. 188i-ben rendes lelkészi állomást szervezvén mi is Budapesten, Derzsi Károly lelkészünket okt. 2-án a szokott egyházi szertartással beiktattam. Török Pál ezen is megjelent. És hogy nem pusztán udvariasságból jelent meg, hogy ő irántunk benső rokonszenvvel viseltetett, arról teljesen meg vagyok győződve. A banketten a káplánságot is még egyszer s utoljára felhozta, kijelentvén, hogy azt már ezennel leteszi. Vidám kedélyhangulatban én többé nem is láttam őt. Egy párszor azután még megfordultam Budapesten s igy nála is, de már aggódva beszélt betegeskedéséről. A mult év őszén Kolozsvárit tartatott konventi gyűlés alkalmával ő látogatott meg. Betegen is felkeresett. A jóakaró mosoly most nem ült ott ajakán; de mintha érezte volna, hogy ez utolsó találkozásunk volt, midőn a búcsúzáskor azt mondtam, hogy ha hamarább nem, a Baldácsi-féle alapítvány évi közgyűlésén ismét tisztelni fogom, mindig egyenesen tartott fejét kételkedve rázta meg. S csakugyan nemsokára kialudt a legnemesebb férfiak egyikének oly sokak számára hasznosan világított életszövétneke. Nem tudom, nem fognak-e soraim némelyeknél, főleg azoknál, kik épen budapesti istenitiszteleteink alkalmával gúnyosan jegyezték volt meg, hogy mi jogon működik abban közre a református papnövelde ének-kara, majd meg zokon vették azt is, hogy in illo tempore Kecskeméten tartott felolvasásomért, valóban én is megismerem, érdemem feletti megtiszteltetésben részesítettek azon város derék polgárai, a mit szintén életem legbecsesebb emlékei között őrzök — nem tudom, mondom, hogy ezeknél s velők hasonló gondolkozásuaknál nem fognak-e soraim visszatetszéssel találkozni; de kötelességemnek tartom ez adatokkal én is hozzájárulni a Török Pál nagy emlékéhez; mert ugy vagyok meggyőződve, hogy ez az ő méltán magasztalt szép jellemének egyik legszebb vonása. Mert környezetünket szeretni, annak javát s előmenetelét munkálni csak kötelesség ; de szivünk melegét éreztetni azokkal is, a kik szorosan véve nem tartoznak gondjaink körébe, kezeinket segélyre nyújtani ki azoknak is, a kiknek sem szerencséjéhez sem szerencsétlenségéhez hozzáfűzve nem vagyunk, ez már igazán keresztyéni erény. És Török Pál az erénynek im e dicskoszorujával ékeskedett. O nemcsak hirdette, hanem gyakorolta is a nagy mester intését: »Ha csak a ti atyátokfiát köszöntitek szeretettel, mit cselekesztek egyebeknél többet ? nemde a publikánusok is nem azonképen mivelnek-e ? Legyetek azért ti tökéletesek, mint a ti mennyei atyátok tökéletes*. Török Pálnak megszámithatlan sok érdeme van, a miért őt a jók e földön megkönyezhetik ; de egy sincs, a mi a szellem országában is elévülhetetlenebb fénnyel ragyogja őt körül, mint az a fenkölt lelkület, mely őt felülemelte a felekezetiességen s igazán főpappá tette, mert szivébe a felebaráti szeretet nemcsak mint hitvallás volt beirva, hanem egész szivét e Krisztusi legfőbb törvény töltötte el s irányozta cselekedeteiben. Legyen részünkről is áldott emléke ! Ferencz József. A pessimismus a keresztyén világnézet álláspontján tekintve. »Mondottam ember küzdj és bizva bizzál«! Madách Imre. Korunk tagadásszellemei között lidércként tünedezik lázas légkörünkben a pessimismus is. Tekintélyes németországi szak- és politikai lapok s részben a magyar hazaiak is sokat foglalkoznak, és egyesek sokat beszélnek a pessimismusról és annak hatalmas befolyásáról, melyet az napjainkban máris gyakorol a társadalom egyes, főleg műveltebb rétegeire. Mert hiszen akadtak ez iránynak lyrikusai és novellairói is, kik a költészet húrjain nem győzik eléggé pengetni azon állításukat, hogy az emberiség legjobbjai s a legkitűnőbb szellemek a különféle századokban velők együtt érezték a világ kimondhatatlan fájdalmát. Annyi tény, hogy az élet csalódás űnak s a kegyetlen sors keserű csapásainak mindenkoron voltak hirdetői. Sőt magyar hazánkban is találkoznak irók, kik még Madách Jmre ,Az ember tragédiája* c. drámai költeményében is pessimismusra akartak akadni, pedig ő énekelte meg oly szépen : »IIa percnyi léted súlyától legörnyedez, F.mel majd a végetlen érzete. S ha ennek elragadna büszkesége, Fog korlátozni az arasznyi lét. Ls biztosítva áll nagyság, erény«. Madách »Az ember tragédiája«, 15-ik szin. A iöldi lét semmiségéről és múlandóságáról szóló ezen evangelium ha'lattára azonnal Schopenhauer, az uj kor e dicsvágyó és világgyülölő, a mellett nagy népszerűségnek örvendő bölcsésze »Die Welt als Wille und Vorstellung« *) és Hartmann **) ,Die Philosophie des Unbewussten* kötetes műveire gondolunk, mivel azokban találjuk formulázva és rendszerbe hozva a társadalom pessimismusát, — azokból vette jelszavait is ,a kétségbeesés e gyászos philosophiája*. — A pessimismus eredete azonban nem kereshető Schopenhauer és Hart matin idézett bölcsészeti műveiben, egészen függetlenül a pessimista bölcs, rendszerektől keletkezett az mint időnk nagy hatalma, s ama férfiak állal csak rendszeibe foglaltatott. A pessimismus azon világnézet, mely egyoldalúan fogja fel az életet, a lét fájdalmainak élénk érzése és kifejezése az, űgy hogy a világnak mint siralomvölgynek léte esztelenség. Az élet olyan, melynek következménye nyomor, szenvedés, kín és bűn, a nyomornak és szenvedésnek szakadatlan láncolata, mely sokkal rosszabb, mintha nem is volna. Létért való küzdelem cél, emberi élet remény, szenvedés ok nélkül, ridegség és üresség az emberekben és dolgokban, elégületlenség, keserűség, — szóval a világmegvetésnek és embergyülöletnek hangjait találjuk kifejezve a pessimismus apostolainál. Sőt tovább : 1 természet békéje merő illusio, annak lénye küzdésben áll, rendje szappanbuborék, harmóniája phrázis. Fatalismus, vak esetlegesség, az élet kisszerű mizériái határozzák meg a fejlődést és annak célját. Hogy ilyen világnézet nem képes egy vallásos erkölcsi lény öntudatának emelésére; hogy annak fokozása és utolsó következménye csakis nihilismus s annak kinövése : politikai, társadalmi, erkölcsi és vallási radikalismus lehet, nem szorul bizonyságra, mutatják sajnos jelenségei. Hiszen kicsinylő gúnynyal beszél a pessimismus mindazokról, kik az emberi szellem legnagyobb és legnehezebb kérdéseivel valaha komolyan foglalkoztak. Ilartmann, a pessimismus metaphysikai szószólója, abban oly erkölcsi hatalmat lát, mely legjobb eszköz az egoismus megszüntetésére; sajnos azonban, a gyakorlati élet *) Első kiadásban 1818. 2-ikban, 1844-ben, azóta többször kiadva »a világfájdalom korszakában.« Sz. M. **) Ilartmann ismeretes »Unbewusst bölcsészete 1870. 7-ik k. 1878«. c. művét legujabban még megtoldotta »Die Phänomenologie des sittl. Bewusslseins« és »Prolegomena zu jeder künftigen Ethik« c. műveivel. Sz. M.