Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-10-19 / 42. szám

1267 PROTESTÁNS EGYHÁZI ES ISKOLAI LAP. 1268 tartott intézmény által a legkíméletlenebbül zsarol­tassanak ? Nem, itt az idő, a melyben a határozás ez ügyben már elodázhatatlan. A zsinati törvény el­végre is végrehajtandó. Úgyde a lukmázás mel­lett — mint kimutattuk — végre nem hajtható; vagy annak, vagy ennek engedni kell. S én ugy vélem, helyesebb, ha a lukma elenyész, hogy az egyházi adózás szebb alakjában támadjon föl: mintsem a törvény tekintélye megingjon. *) A Csepeli Pál által jelzett 100-dik percent közül egy. TARCA. Az énekügy. Nagy Ignác atyafinak Kölkedből, több cikkeiben gyönyörködtem már; igy a 40-dik számú Prot. egyh. és isk. lapban, a piispökszentelési ünnepély cimű sorait is nagy élvezettel olvastam. Az ilyen dülőfélen levő 80 éves embernek kedve telik abban, ha lát, az utánna mara­dandó igehirdetőkben az elkopásig sima, szalonilag mű­velt egyének közt olyant, kiről ellehet mondani, ez igazi vaskos kálvinista. Igaza van abban, hogy mi az ünne­pély rendezéséhez nem értünk. De én Pestet e vád alól örömest kiveszem. Igaza van a ruházatot illetőleg. De nem hagyom helyben az atilla elleni felszólamlását. Ez szép nemzeti ruha, a polgári elem viselheti kurtán, ara­nyos, ezüstös, sárga, veres stb. zsinórzattal. A papság viselje bokáig érő hosszúságban, fekete kelméből, mérsé­kelt egyszerű, nem sujtásos cifrázattal, díszesen. Mind­járt meg lesz a kívánt különbség, a magyaros öltönyt különösen kedvelő, magyar csizmaművészeink és papjaink közt, kivált ha a derekakat fel is övedezzük. A mi az éneket illeti. Abban, ha az egyházi éne­keinket, melyek közül némelyiknek hangfokain igen kel­lemetlenül lejtnek a hangok, a műveltebb izlésü zene­szerzők dallamaikra alkalmazzuk, én öreg létemre sem találok semmi megrovandót. Haindltől a »Gott erhalte* hymnust én ezelőtt 59 évvel hallottam először, és annyira meghatott, hogy beregszászi rektor koromban a tanitvá­nyimat négyes hangra betanítva, a király névünnepén, a megye által rendezett templomi istenitisztelet alkalmá­val, vele nagy becsületet arattam. Azóta is több izben a római hitv. templomában hasonló alkalommal, a mise végeztével a katonai zenebandától, megható élvezettel hallgattam. Pedig az üteme hármas léptű csoszogó (deics) tánc szerinti. Zsoltáraink francia dallamra vannak alkal­mazva, minét ütemmel. Gyermekkoromban volt az öre­gebb rendűek tisztes tánca. De a mi énekvezéreink, még *) Csepeli Pál is irt a lukmáról, de miután ő fix fizetés be­hajtásáról szól, látnivaló, hogy az ő esete a lukma kérdéssel kapcsolatba nem hozható. Az a mit ő felhoz, a vékáról le nem kotort szemek­ből, s a kilocscsantott borból bejövő többlet féltése — valóságos kapzsiság, s én ilyenre — mint pap — nem csak, hogy nem vágyom s azt nemcsak, hogy nem féltem, de el nem fogadnám. Nála egyházi adóról levén szó, nem az a kérdés oda engedi-e a bérszedést a gond­nokoknak, hanem ha maga szedi, erélyes esperes mellett bizonyos fe­gyelmi vizsgálat karja várja. Cikkére nem terjeszkedtem ki, mert félek attól a görcsös koldus bottól, melyet elődje az ő jóravaló becsületes népétől kapott, s mely neki saját vallomása szerint a presbyterium zöld asztalánál is legfőbb argumentuma. Ilyen argumentum ellen bajos har­colni. Ezt megértjük itt Baranyában is. inkább a nép, az ütemeket ugy elnyujtogatták, hogy arra a született francia sem ismerne rá. Ez inditott en­gem is arra, hogy a tisza-tarjáni egyházban, volt hall­gatóimat közadakozás utján állítandó orgona elfogadá­sára birjam. Volt is aztán rá elég átok, azoktól az öre­gektől, kik a gyöngébb hangú énekvezér szájából ki szok­ták ragadni a hangot, kik közt volt olyan is, ki akkor vette tüdejét uj erővel tele az ordításhoz, midőn a sor végét a rektor már bevégezte, szokott ny ujtványával, és vonított hosszabban, mint az egész sor eléneklése tartott. Mióta orgona van, az éneklési ízlés, a tempó is megvál­tozott. Most, mig az orgona meg nem szólal, a nép ütem­szerinti éneklését, a templomon kivül is hallgatni gyönyö­rűség. Hanem az ének kezdetét megelőző, szükségtelen, hosszas trillázást én is oda kívánnám Nagy Ignác bará­tunkkal, a hol a puszta dudatilinkója is kedves, a be­tyárok ivójába. Minek lopni ezzel az istenitiszteletre szánt időt ? Edes Albert. KÖNYVISMERTETÉS. Egyházi beszédek. Hírneves francia szónokok müveiből át­dolgozta Hetesy Viktor dráva-foki ref. lelkész. Első füzet. Ara 1 frt. Nyomattatott Taizs Mihálynál Pécsett 1884. Megrendelhető Dráva-Fokon. A kezünk alatt' levő Egyházi beszédek birálata-és ajánlatául elég volna csak ennyit mondani: ,ime egy kötet prédikáció, melyet, a ki elkezd olvasni, nem tud addig letenni, mig egészen el nem olvassa. Ennél szebb, érdekesebb, ihletettebb beszéd rég nem hangzott magyar kathedrákról. Egyik szebb mint a másik . . . édes mint a méz; csörgedez mint a patak ; s ellenállhatatlanul be­hizelgi magát a szivekbe. Dicsérjük e predicátiókat. El­vagyunk ragadtatva általuk. Nem is csuda, a francia egyházi szónokok kiváló figyelmet fordítanak beszédeik készítésére, s ennek tulajdonitható hogy midőn egy Dhombres, Paumier, Decoppet, Bersier stb. lépnek a szószékbe, miről a lapok egyhéttel előbb értesitik a kö­zönséget, a művelt osztályhoz tartozók egész serege szokott tódulni hallgatásukra. Fel lehet hát fogni elra­gadtatásunk okát, midőn Hetesy Viktor ur e hírneves szónokok kötetnyi műveikből igyekezett kiválogatni a legszebbeket. Előszavában ő maga is mondja, hogy ezek nem csupán fordítások, hanem annyira átalakítások, hogy nem egynél csak az eszméket vette idegenből. Ugylátszik, hogy Hetesy urnák kiváló képessége van az idegen nyelven irt művek megmagyarositására. Ezt mutatta be 8—9 év alatt a Renaissanceból vett dolgozataiban; ezt mutatja be kiválólag e kötet egyházi beszédben, mely oly szép irálylyal s zamatos magyarsággal van megírva, hogy ha a cim nem figyelmeztetne, nem is tudnók, hogy idegenből van átalakítva. De nézzük sorra e beszédeket. I. Illyés és az özvegy. Illyésnek rendkívüli élete volt. Mindenütt ugy jelent meg, mint istennek bizonyságté­tele, kisértetve a legkiválóbb csudáktól. Szavára bezárul az ég, s ismét megnyílik, szavára tűz emészti meg Achá­zia katonáit. Palástjának él intésére kétfelé válik a Jordán vize stb. stb. Végre menybe ragadtatik, de 9 száz év múlva ismét megjelen Tábor hegyén ... az Úr szine vál­tozásánál. Ilyen hatalommal övedzett férfiú volt Illyés. De azért voltak keserves napjai is. Ez a beszéd épen ebből az időből mutatja be, elhagyatottságában a szegénység sujtolása és szorongattatásai között és szónok a szareptaí

Next

/
Oldalképek
Tartalom