Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-10-19 / 42. szám
1337 PROTESTÁNS' EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 1338 meretlen. A Jézus istensége ellenben örökre csoda marad, mert erkölcsi csoda, melynek semmi természeti törvényben nincs magyarázata. Fényes glóriával környezve áll előttünk az Isten-Jézus magasztos, emberfölötti, mennyei alakja. De istenségének bizonyítékait, megvallom nem keresem előszeretettel azokban az evangyeliumi tényekben, a melyek a monda vagy a hitrege, a minden vallásalapitással közös s attól elmaradhatatlan mythosz jellemét viselik magokon s épen annál fogva vitatás alá esnek, megtámadhatók, sőt — még különben hivő keresztyének részéről is — tagadással találkoznak. Nem a templomi szószéken van helye, az evangyeliumok hitelességét s az azokban előadott tények történelmi igazságát szellőztetni vagy megvitatni; az iráskritika a vizsgáló és vitató tudomány dolga. Mi a^ért gyermetég hittel fogadjuk és hirdetjük a Krisztus szeplőtlen fogantatásának, szűztől való születésének, csodatételeinek, feltámadásának és menybemenetelének tényeit s hittel és buzgósággal ülljük meg az e tények emlékére rendelt ünnepeket De nem tagadom, Atyámfiai, hogy én a Jézus istenségének e bizonyítványait egy sokkal fontosabb, bár a felületes szemlélő előtt kevésbbé feltűnő tényben látom megerősítve, melyet azért a Krisztus istensége csodájának legerősebb bizonyítékául szorítok szivemre. S e tény: hogy ő benne nem volt bűn. Minden ember Ádám óta bűnben született, egyedül ő volt kivéve az eredendő bűn köztörvénye alól. ^Kicsoda győzhet meg engem a bűnről ?* (Ján. VIII. 46.) igy mert ő szólani magáról, a mint az emberek közül senki sem merhetett. Keresztelő János vallást tett róla, s az evangélisták és apostolok egyhangúlag megerősítik a tényt, hogy ő benne bár megkísértetett is — bűn nem találtatott. (Mát. IV. 1 — 11 ; Márk. XII. 13. Luk. III. 16. 17; — Ján. I. 29—36; Gal. II. 17; Zsid IV. 15; r. Pét. II. 22; 1. Ján. III. 5 ;) sőt még az ő hóhérai, Pilátus és Heródes sem találtak bűnt benne s nyilván vallást tettek az ő ártatlanságáról (Luk. XXIII. 14. 15 22. Ján. XVIII. 38.) - Valóban, ez a csoda, hogy egy ember bűn nélkül való, minden más csodákat felülmúlna, ha az csupán ember volna. S mivel ez csak az által lehetséges, mivel isten egyszersmind: ime a még nagyobb csoda: hogy Isten jelent meg testben (1. Tirn. III. 16.). Micsodák ehhez képest a természet csodái? vagy a miket annak nevezünk, holott ha a természet törvényei által felvilágosittatnak, azonnal megszűnnek csodák lenni, mig ez örökre csoda marad! És a történelem — ez a nagy hangyaboly, a melynek nyüzsgésében, a magasból tekintve, a kisebb és nagyobb alakok közötti különbség elenyészik — csak egyetlenegy kimagasló, semmi mással össze nem hasonlítható alakja van : Jézus; folyamatának egyetlen egy fordulópontja: a Jézus születése, élete, halála ; az emberiség fejlődésének egyetlen irányadója : a jézusi szellem s abban az isteni kijelentés. A világtörténelem nem egyébb mint az emberiség nevelésének a tanfolyama; a Jézus előtt előkészület a tökéletes kijelentés elfogadására, Mózes és a próféták, az egyiptomi, hindu és görög bölcsek áltál; Jézus után ugyanannak terjesztése az ő szellemének hatása által. És a' könyvek, a melyekben az emberi gondolkodás eredményei vannak lerakva, mik volnának azok a Jézus életének evangyelioma nélkül ?'• Nem haszontalanok, sőt nagybecsiiek is esetleg, — mert ugyanazt az igazságot, mint a prizma a napsugárt, különböző színekben tüntetik föl a különbözőleg gondolkodó szellemekhez képest, a melyeken átszűrődött. Mert nemcsak négy evangélista van, Máté, Márk, Lukács és János, a kik magok is bevallják, hogy nem irtak meg mindent, a mit Jézus mondott és cselekedett, — melyek ha egyenként mind megíratnának, azt vélem, hogy a világ se foghatná be az azokról irandó könyveket (Ján. XXI. 25) — • hanem minden igazi nagy szellem, Plató mint Kant, Dante mint Shakspere, Kempis Tamás *) mint Kálvin János, egy-egy kis részét bírják a Krisztus evangyeliómának, — mely az igazságnak és a szeretetnek s az e kettőt magában foglaló isteneszmének az' összesége, — az a teljes irás, mely Istentől ihlettetett, és hasznos a tanításba, a feddésre, a megjobbításra-, a fenyítékre, mely igazságban vagyon. (1. Tim. III. 16.) Igen is, Atyámfiai, — mert a tudomány és az ő vívmányai, a történelem és az ő tanúságai, a természet erőivel szövetkezett emberi munka és az ő csodái, — mindezek nem maguktól, de nem is magokért vannak; az a szellem teremti és ihleti o J őket, a mely a Jézus Krisztus szelleme, s mind arra valók, hogy ezt a szellemet elterjesszék az emberek között és meghonosítsák a földön az Isten országát. A tudomány az emberi életnek kényelmesebbé, jobbá, gyümölcsözőbbé tételén fáradoz; a történelem az erkölcsi haladás akadályai elhárításának a módjait keresi s az emberiségnek égi rendeltetése felé vitelére törekszik; s az emberi gondolkodás azokat az erkölcsi eszméket kutatja, melyek az embereket jobbakká s boldogabbakká tehetik. Es ha a természetnek vannak csodái, melyeket a tudomány felold és egyszerű tényékké változtat s felhasznál: az erkölcsi világnak bizony még nagyobb csodái vannak, az emberi szellem idomitásában az iskolák és a nevelés által, a jótékonyság és emberszeretet munkáiban, a kórházak, szegény- és árvaházak, kisded*) Ujabban a De Imitationé Christi írójául mást tartanak ; de itt »Stat pro numine nomen.« * 83*