Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1884-10-05 / 40. szám
1317 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 1318 eszközöltessék, az illetékes testületek jogául továbbá is fenntartatott. Az időről-időre felmerülő lelkészválasztások vezetését pedig s a vonatkozó választási szabályok megtartása feletti őrködést a zsinat espereseinkre bizta. Mint minden aktus, ugy a lelkészválasztás is, lefolyásában helyes vagy helytelen, szabályszerű, vagy szabálytalan, s mint ilyen érvényes vagy érvénytelen. Érvényes a választás, most csak erről szóljunk, ha a választató küldöttség jegyzőkönyvének átvizsgálása folytán esperes a választást a törvényekkel egyezőnek találta, (204 §.) ha pedig a megválasztott s esperesi beleegyezésével meghivatott lelkész a meghívást elfogadta, végérvényes az (205. §), melyet mint ilyet, esperes a vonatkozó irományok kapcsában, további intézkedés céljából (203. §) az egyházmegyére fölterjeszt, mely intézkedés abban áll, hogy az esperesi fölterjesztés szerint végérvényes választást, az egyházkerületi közgyűlés megeró'siti, illetve a választottat bekebelezi. (43. § b. p.) Igy lesz a lelkészi választás bevégzett ténnyé. Ime ez az én egyéni felfogásom a lelkészválasztások megerősítése tárgyában. Midőn pedig láttam, hogy egyházmegyénk esperese a törvény jelzett intentiójától teljesen elütően, személyes intézkedési jogot vindikál magának, a mennyiben a zsinatpresbyteri alappal és a paritás elvével ellenkezően önkényüleg erősiti meg a választásokat, s az egyházmegyének mint bevégzett tényeket csak utólagos tudomásulvétel végett jelenti : indíttatva érezém magamat arra, hogy mint az egyházmegye régi tisztviselője s a megyei gyűlések jogosított tagja e hierarkikus tulkapás ellen óvó szót emeljek, sőt mivel több szem többet lát, a nyilvánosság előtt is lelvetettem elvi fontosságánál fogva a kérdést: kit illet a lelkészválasztások megerősítésének joga ? természetesen, hogy vádaskodni ne láttassam, az inkriminált ügynek egyházmegyei gyűléseinken tárgyalása alkalmával történteket is, mint bizonyító ténykörülményeket, sina ira et odio felemiitvén. Körmendy S. ur, harcra mindig készen, felveszi a kesztyűt s »Válasz a papválasztás megerősítése kérdéséhez" című cikkében, mint csatapróbált viadorhoz illő, keményen védi álláspontját, kombinált taktikával majd homlokon, majd oldalról támad, most nyílt majd álcázott rohamot intéz, közben közben személyeskedő invektivák ütlegével kopogtatva kopasz fejemet. Lassú észjárásomnál fogva, a polemizálás kelepcevető fogásihoz nem lévén szokva, megvallom, e heves támadás — első olvasásraí — hatása alatt erősen megrendültem, s mint Szókratész mondja a zofiszta Protagorásszal ,a tudományok ereje* felett tartott egyik leggyönyörűbb vitájában, midőn a bolcseskedő őt egy ravasz fogással zavarba hozta: mintha jó öklész csapta volna meg, sötétet láttam magam körül és elszédültem. (Pláton munkái I. köt. 336. 1.) De midőn ismételten átolvasám K. ur érintett iratát, ámulva láttam, hogy az nem egyébb, mint hangzatos szavak, cifra frázisok görögtüzével illusztrált szemfényvesztő productió, s sajnálni kezdém az embert, kit magas szellemi képessége és páratlan munkaereje mellett, a szertelen dicsvágy s hatalmaskodási viszketeg, csakhogy magát felszínen tarthassa, ily szellemi akrobataságra silányit. Lássuk csak 1 Hadifelvonulását mindjárt hamis fogással kezdi meg K. ur. »Tény — u. m. — hogy a 43. § b) szerint tárgya az egyházmegyei gyűlésnek a lelkészválasztás, de jól megértsük, mondja, itt lelkészválasztásról s nem megerősítésről van szó« s ez állítását hangsúlyozva indokolja azzal, hogy egyebütt sehol sem fordul elő, hogy a törvény értelmében. A hány szó, annyi valótlanság. A tény az kedves atyámfia I hogy hivatkozott helyen igen is szó van nemcsak választásról, hanem megerősitésről is, hanem ön az alkalmatlan bekebelezés szót célszerűnek látta nem idézni. Egészítsük ki csak az egész tételt, mely igy hangzik : az egyházmegyei közgyűlés tárgyai: b) a törvény értelmében lelkész- és tanitóválasz tások és bekebelezések : azonnal kiderül az ön által confiskáltatni szándékolt egyházmegyei megerősítési jog. Nagy tudatlanságban látszik lenni a mi esperesünk, a hangsúlyozott »törvény értelmében® kifejezés valódi jelentését illetőleg, melylyel mint valami árkánummal ámítja magát, mondván: »egyebütt sehol sem fordul elő*, Dehogynem fordul elő 1 Ott van a 20. § a. pontja : »Az egyházközség hatáskörébe tartozik : a) a rendes lelkész választása a törvény értelmébenOly világos szavak, hogy azt hiszem, az a közönség előtt magyarázatra nem szorul, s valóban csudálkozni lehet — nem mint K ur írja Cs-n, hanem a b.-somogyi esperesen, ha nem akarja megérteni, hogy e kifejezés más szóval ezt jelenti : a választást előirt — (180—215 §) — szabályok megtartása mellett. — Mely értelmezés aztán halomra dönti K-urnak, ama nagy csűréssel-csavarással kieszelt, falnak ugró combinátióját, mint ha itt „nem választás esetén az egyhmegyei közgyűlés által titkos szavavazás utjáni lelkészrendelésről tétetnék intézkedés, vagyis mintha »e további intézkedés, illetőleg az egyházmegyére fölterjesztés a szabály ellenes választásokra alludálna.4 Qui beni distiagoit. . . . Igazat is adna (tán?) K. ur ezen véleményemnek, de lám van más leik. választási megerősítés is, csakhogy persze más szóval kifejezve, de „oly vi'ágosan, hogy jogi felfogás előtt minden kétséget kizár.« A 204. § szerént, u. i. minden választás csak akkor lesz — de akkor bizonynyal — érvényes, ha a választást a törvényekkel megegyezőknek találja az esperes. . . ha pedig érvényes, akkor jogerős is, illetve végérvényes, a mikor a közgyűlés megerősítése épen nem szükséges. Nagy szorultságban lehet esperes uram 1 midőn ily meggondolatlan érveléssel nyilvánosan a jogi felfogásra apellál. Az élet és a törvény más tudományt hirdet. A képviselőjelölt, érvényes megválasztása után mandatumot nyer ugyan, de csak verifikáció után lesz a „tisztelt ház" tagjává. Üssük fel egyh. törvénykönyvünket, a 129. §-ban olvashatjuk hogy: az esperesi választás, megerősítés végett az egyh. kerülethez terjesztetik. . . 136. §-ban pedig: a megválasztott püspök az e. k. közgyűlés által erősíttetik meg. Kell-e ehhez kommentár ? Dehát mégis nem tartja esperesünk a közgyűlés megerősítését szükségesnek, mivel „a közgyűlés egy változó, részben a törvényt combinative és intentioiban nem ismerő elemekből áll, mely tetteiért felelősségre nem vonható tömeg (miért nem Gesindel ?) levén, megtörténhetik, hogy rokon és ellenszenvek szerint járván el, nem erősítené meg a választást. Tehát, da ist der Hund begraben 1 De már egy csalhatatlan esperes, kinek nincsenek rokon és ellenszenvei, állomásra váró fia, veje vagy férjhez adó leánya. . . maga sem áhítozik valami zsíros eklésiára. . .. holmi jogsérelmekre, szenvedélyeskedésekre nem vezettethetik : jogosított a választások megerősi^-^ Risum teneatis amíci 1 De tovább is folytatva \ombiná]t oko s kodásait K Z'J ."VI algat: miután a választás érvényessé* Esperes mondja ki, s a választott lelkész meghivá-82