Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-10-05 / 40. szám

1273 PROTESTÁNS EGYHÁZI ES ISKOLAI LAP. 1274 vakat vetünk anyaszentegyházunk leendő pásztorainak szivébe, elméjébe, hogy meghallgassuk bölcs ajkaidról az Ítéletet sáfárkodásunk felől: hiában vártunk, nem jövél meg De jött a hir, jött villámszárnyakon a lesújtó hir, hogy az öldöklő angyal újból kiterjesztette szárnyait békés hajlékod felett, újból készül leszállani, aratni Oh hogy megdöbbentünk, oh hogy megrendültünk! oh hogy téltettük drága életedet jó mesterünk! Tieidet, szeretteidet támadta meg az irgalmatlan, mert tudta, hogy lelkedhez vannak forrva oldhatlanul; mert tudta, hogy bennök és általok szerető szivedet is halálra sebzi. Nem mert egyenes harcba szállni veled, oh nagy lélek, nem mert nyilt csatára kelni veled, rettegie erődet, bátorságodat Es jött a hir, hogy megindult a siralmas aratás, a szerető nagyapának tollából jött a könyfacsaró hir : » egyik unokámat már eltemettük, a másik talán még megéri az estét Es jött a hir a szerető nagyapának tollából, jött a kegyetlen hir, hogy az öldöklő angyal nyila szivén talált, jött a megsebbzett szívnek, kimondhatatlan fájdalma; jött e röpke szókban: ^oh jaj minékünk/* Oh hogy átnyilallott sziveinken, oh hogy sajgott minekünk e kinos jajszavad ! Oh hogy esedeztem, oh mint fohászkodánk a jó Istenhez, hogy ha lehet, múljék el tőled és tőlünk e keserű jaj. Nem mult el, mert Isten ugy akarta. A mit a jajszó előre jelentett, a mit nem vártunk, de aggódva sejténk, a mitől féltünk, a mitől rettegtünk, a mitől borzadtunk, bekövetkezett. Negyed napja már, hogy a pusztitónak kaján ajkán elhangzott a „győzelem!* kiáltás. Oh borzasztó győzedelem, oh iszonytató kiáltás! Gyászba borult a magyar Izráel, mert a fölkent papi fejedelem meghala ; megrendült a magyar Sionnak vára, mert leghívebb őrállója nincs többé ; árván zokog anyaszentegyházunk, mert lehullott fejének ékes koronája, mert szeretett főpásztorát Nagy Pétert vesztette el. Oh jaj minékünk, hogy e végzetes győzedelem ily váratlan sújtott; oh jaj minékünk, hogy anyaszentegyházunknak e büszke cédrusát kitörve kell látnunk ; oh jaj minekünk, hogy tégedet nagy vezérünk el kelle vesztenünk! Mért is hagytál itt ilyen korán r Nem látod e, mily tanácstalanul álljuk körül koporsódat; nem látod-e, mint aggaszt a jövendő, ha elgondoljuk, hogy a te helyed üres, nem látod-e, hogy elvesztésed kétségbe ejt, mert pótolni nem tudjuk. Tanácstalanul álljuk körül áldott poraidat, mint hajdan a búcsúzó isten emberét, a lánglelkü Vy'sét a csüggedt tanitványok, oh, mert te a mi Izraelünknek szekere és lovassága, védelme és dicsősége valál 18 küzdelmes áven át és ime elragadtatál mitőlünk! Lánglelked őrködött egyházunk felett, hogy az Urnák örökségébe pogányok ne jöjjenek, lánglelked védte mind végig, mind a vérig Siónunkat azoktól, kiknek térdok meghajolt a Bálnak. Es midőn félreértés, rut hálátlanság lőn jutalmad, midőn a kislelkűség fölemelte fejét, hogy fölkent fejedet porig alázza, lőn nagy busulása nemes lelkednek Izrael Istenéért, magányba tértél, segítségül hivád az Urat és ő megjelenék neked szélvészben, földrengésben, tűzben, de te nem láttad meg, míg nem egy lassú, szelid szózat ezt mondá : menj el, térj vissza utadon! S visszatértél a te utadra és szelídséggel, bölcs mérséklettel örködéi tovább Sionunk békessége fölött! Mily óriás valál mellettünk, oh nagy lélek! Mi törpék szerettük volna, ha viharban, földrengésben, tűzben láttad volna megjelenni Istened. Mit feledtük, hogy a vihar, a földrengés, a tüz pusztít, emészt, romokat hagy maga után, de a te fennkölt lelked épitni, alkotni, teremteni volt hivatva s épen azért. • ama csöndes, szelid szózatban jelent meg Istened. Erőt vevél magadon, hogy erőt vehess mi rajtunk, megaláztad magadat Isten előtt, hogy felmagasztaljon, meggyőzted önmagadat, hogy győzedelemre segitsd egyházad javát. Oh bizony bölcs kormányzója valál egyházunknak, mert megtudtad tagadni érette önmagadat. Oh bizony nagy áldás volt kicsiny Sionunkra nézve a te bölcs önmérsékleted! Századok múlnak és múlhatnak el, mig oly rövid időn oly gyakori és oly gyökeres átalakuláson megy át egyházunk, mint épen kormányod alatt s bizony jaj lesz vala nekünk, ha bölcs mérsékleted nem viraszt a mi indulataink felett, bizony reánk borult volna a veszedelemnek rémes éjszakája. . . Bölcs mérsékletednek, nemes önmegtagadásodnak, törhetetlen akaratodnak, a jónak győzedelmében vetett rendületlen hitednek kiáltó tanuja az a nagy alkotás, melynek oly buzgó apostola valál, melynek egyik fő és szép hivatása: meghallani és meghallgatni a magyar Izráel elszéledt, elzülött nyájánák segélykiáltását. Oh bizony mérsékletre, oh bizony nagy önmegtagadásra, oh bizony erős hitre volt szükséged, hogy a nehéz s talán hiányos kezdetért ne engedd elbukni a nemes célt. Oh bizony nagy, nagy valál, nagyobb egy fővel mindnyájunknál, oh mert szeretécl az igazságot, gyülöléd a hamisságot s ennek okéiért megkent a te Istened örömnek olajáved téir^aid fölött. Országod pálcája méltéinyosságnak pálcája vala s ezért megéddott Isten tégedet és megáldott minket tebenned. Es mi ne áldanók poraidat, ne állanók körül koporsódat taneícstatanul?.. . Aggaszt a jövendő, ha elgondoljuk, hogy a te 79*