Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-10-05 / 40. szám

1271 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 1272 helyed üres, oh mert te próféta valál, cselekedetekben és beszédekben hatalmas Isten előtt és az egész község előtt. Hatalmas vala beszédében, mert kedvesség öntetett ajkaira. Láttátok-e őt a társas körben ? Láttátok-e szikrázni az elme bölcsességét, a szellem gazdagságát? Hallottátok hirdetni az Isten igéjét? Láttátok elömleni arcán az igaz meggyőződésnek, az apostoli ihletnek báját, láttátok-e átszellemülni egész valóját, midőn Istennek keze reája szállott? Hallottátok-e a nagy papot a bűnt ostorozni szent nevében ? Láttátok-e, hogy a velőkig ható szavára miként riadt fel álmából a bűntudat, a rossz lelkiismeret, s miként omlott le megtörődve a végtelen kegyelemnek zsámolyához. Avagy hallottátok-e őt, midőn megzendültek ajakán a vigasztalásnak azon szavai: jöjjetek én hozzám, kik meg vagytok fáradva és meg vagytok terhelve, mert én megnyugtatlak titeket! Mint üditő harmat a zöld virányra, mint termékenyítő eső a pázsitra, ugy csepegtek, ugy folytak a vigasztalásnak igéi ajkairól a sebhedt szivekre. Oh bizony kedvesség öntetett ajkaidra, oh bizony a Jézusban való léleknek kettős mértéke vala rajtad. Es ne fájna, ne siratnók amaz ihletett ajkak megnémulását? Sirassátok, oh sirassátok, mert üres lészen az ő helye. Hatalmas valál cselekedeteidben! Láttatok-e munkásabb embert, mint ő vala? Avagy nem a munka nemesitette meg ama bámulatos tehetségeket, melyekkel a teremtő oly pazarul megáldá ? Avagy nem a munka által lett-e mindnyájunknak feje, büszkesége, dicsősége? Láttatok-e hívebb embert a kötelesség teljesítésében, láttátok-e őt valaha megfeledkezni hivatásáról, magas állásáról ? Avagy nem az fejtette ki benne azt a hozzáférhetetlen jellemet, melyet nem fog a rágalom, az irigység, a hamisság, mely tiszteletet parancsol és követésre szólit. Szóljatok ti, kik tanúi voltátok munkás életének, szóljatok, mert ha hallgattok, a kövek szólalnak meg ! Megszólal az a 65 esztendő, mely munkakedvét, munkaerejét csak ifjodni látta. Hatalmas volt ő cselekedetekben! Felmutassam-e benne a jóságos emberbarátot, a lelkes hazafit, az önfeláldozó családfőt, az igaz keresztyént, kiben nincsen álnokság, az igaz protestánst, ki csak az igazságnak hódol? Oh bizony hatalmas volt ő cselekedetekben, mert megnyugodott rajta az urnák lelke, a bölcsességnek és értelemnek lelke, a tanácsnak és erőnek lelke, a tudománynak és az ur félelmének lelke. Nem, nem ! Sem ideje, sem helye most és itt annak, hogy munkás cselekedetekben gazdag életét rajzoljam. Nincsen ideje most, hiszen lelkem ugy el van fogódva, ugy el van szorulva, hogy alig jön ajkamra szó, hogy ugy szeretném ha fejem vizzé válnék és szemeim könypatakká, hogy sirassam éjjel nappal! Nincsen helye itt, hiszen búcsúzni jöttünk, búcsúzni főpapunktól, ki elköltözött a boldogok hónába, hogy készítse számunkra ama mennyei hajlékot! Jöjjetek ti, kiket a romlatlan kegyelet elhozott, hogy végtisztességet tegyetek annak, ki mindnyájunknak tisztessége vala, jöjjetek ti barátai, ismerősei, tisztelői a nagy halottnak, jertek áztassátok őszinte könyeitekkel a koporsót, mely a legdrágább tetemeket zárja magába ; jöjjetek, mondjátok istenhozzádot a búcsúzónak, mondjátok velem : emlékezetben lészesz, mert üres lészen a te helyed. És te nemeslelkü özvegy, ki 35 éven osztoztál a megdicsőülttel örömben, búban, szivednek egész odaadásával, lelkednek egész erejévél: ki leghívebb gyámolod kiséred benne a hosszú, az örök útra. . . És te a megboldogultnak féltve szeretett nemeslelkü fia, ki féltve szeretett jó apádat kiséred benne az örök nyugalomra, kinek fájdalmát csak a jó Isten tudja. . . . És te, az idvezültnek veje, kinek veszteségét az ég tudja megmérni, könyeitcsak az Isten tudja megszámlálni. . . . ö , És ti Istentől testben, lélekben megáldott unokái az elköltözöttnek, ki titeket oly forrón szeretett, hogy szive meghasadt miattatok. . . . És ti nemeslelkű rokonok, kiket szeretetével ölelt át . . . jöjjetek. . . Nem, nem ? Titeket nem hívlak könyezni, nem hívlak búcsúzni. Nem háborgatom, nem bántom méltó fájdalmatokat . . . Oh, hiszen ti könyhullatással feküsztök, könyhullatással ébredtek, oh hiszen nálatok emlékezetben lészen, mert örökké üres lészen az ő helye! Jertek, forduljunk a vigasztalásnak kiapadhatlan kútfejéhez, hogy ő vigasztaljon meg, mert itt a földön én nem lelek fájdalmatokhoz méltóvigasztalást, jertek, imádkozzunk erőért a szenvedésben. * Irgalomnak, kegyelemnek Istene, jó atyánk! Nagy mélységből kiáltunk hozzád! A bánatnak, a fájdalomnak, a gyásznak feneketlen mélységéből száll fel a mi jajgatásunknak szava szined elébe. Oh halld meg a mi fohászkodásunknak hangját, vedd füledbe panaszkodásunk szavát! Tudjuk uram! högy te azokat látogatod meg, kiket szeretsz. Nem szállunk mi veled perbe, mert