Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-09-28 / 39. szám

I 1239 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 1200 ros utcái- s palotáival; az igazi keresztyénség a szentek s a pápa középkori egyházéiban el volt takarva hagyományos tételek által, meg kellett tehát tisztítani a Krisztus egyházát! Luther volt e nagy munkára a hivatott férfiú. Mi keresztyének tudjuk, hogy a világtörténetet nem a véletlen kormányozza. Appelálok minden egyes őszinte, igaz lelkiismeretre, mely bevallani kénytelen: van egy örökkévaló erkölcsi törvény, egy szent isteni akarat! S ha ez áll, ugy ezen örök akarat kormányozza a világot. Isten az, ki a világmindenségről gondot visel, ki a történelem szövőszékén ül és végére mehetetlen bölcsessége szerint minket a munkára hiv fel. E meggyőződésünk alapján Luthert az Isten kezében eszköznek tartjuk, ki őt felléptette, midőn a reformátióra megérett az idő, s ki a ^thüringiai parasztfiut* oly szellemi s vallásos-erkölcsi adományokkal ruházta fel, melyekkel, mint egy óriás, a középkornak hatalmasságait érettünk sarkaiból kiemelte. E szellemben Ítéljük meg Luther koréit s reformátorrá képzését. Az idö beteljesedett, mert megérett volt! De már előbb is a legkülönfélébb szellemek két századon át oda hatottak, hogy a középkor világát megingassák. A keresztes hadjáratok által a keresztes vitézekben felébredt a nemzeti öntudat ; a francia lovag észrevette, hogy más természettel bir, mint az angol, s az angol mással, mint a német. A nemzetek önállók lettek s emancipálták magokat a római császárság eszményétől, de a papság uralmától is ; királyok és fejedelmek egyeduralomra s hatalmuk átöröklésére törekedtek, ők s a kereskedés által fölvirágzott városok a papoknak született ellenségeivé váltak. De mig Francia-, Angol- és Spanyolország monarchiái megerősödtek, minden kifordulni látszott sarkaiból Németországban. Szent római birodalom ugyan névleg még létezett, mintegy világi ellenlábasul a szent római egyházhoz; azonban a római császárság már csak üres eszmének, a földi hatalmak egén csak holdnak tartatott, mig a pápa napnak magasztaltatott. A tulajdonképi hatalom az egyházi fejedelmek kezében volt összpontositva, s ezen alapon avatkozott be folyton a pápa a birodalom belügyeibe s százszorta jobban teltek meg a pápai zsákok ^peccata^-kal, mint a császáréi. A nemzet összes tényezői szemben állottak egymással; a császár a rendek, a rendek a császárral szemben; hasonlóan a választófejedelmek, városok s a köznép, mindenütt zűrzavar! Mindenki érezte, hogy az állapotok tarthatatlanok. S mégis, mily csudálatosak az isteni gondviselés utjai! Mig Francia- s Spanyolország szigorúan egységes irányban kormányzott monarchiáiban minden vallásos ujitás a kath. királyok véres hóhérműve által lőn elfojtva; Németország fejedelmei és városai megvédhették evangy. lelkiismeretük szabadságát a császár s birodalom előtt s teremtettek tartományegyházakat, melyekre a német protestantismus máig is fel van osztva. A reformátió ügyére nézve másik megbecsülhetlen vivmány a könyvnyomtatás mesterségének feltalálása. A röpiratok nagy száma nagy olvasó közönségről tesz bizonyságot: az 1480— 1500 évekből még ma is számos nyomatott művet birunk. A könyvnyomtatás s az ez által előidézett olvasási vágy annyira használt a reformátió ügyének, hogy Luther művét alig képzelhetjük Gutenberg nélkül. Az áment Luther működéséhez csak az mondhatta, aki német bibliájából, Isten igéjéből meggyőződött, hogy a wittenbergi doctornak igaza van. Ki olvasni tanult, bármely papnak oda mondhatta, hogy p. o. a péipáról az írásban egy szó sem áll. A könyvnyomtatás mestersége az önálló vallásos meggyőződéshez segített. A bibliát Luther a nép nyelvére nem fordíthatta volna, ha görögül meg héberül nem ér tett volna Ezzel más hatalmas eszköz megismerésére jutottunk el, mely a reformátiót elősegítette : ez a régi klassicismus föltámadott tanulmányozása, mely a humanisták körében feléledt s ápoltatott. Az egész középkorban, 6 vagy 7 századon át, senkisem értett nyugaton görögül, még kevésbé héberül, mignem a humanisták a világot azon nyelvekre tanitották, melyeken a biblia megíratott. A humanisták érdemei e téren megbecstilhetetlenek. De miért nem lettek reformátorokká ? Szakítottak ugyan a középkor tudományával s a szerzetesi homályos főket — obscuri viri — a megérdemlett gúnynak tették ki; azonban életeszményük álom volt; álmodoztak görög istenekről és hősökről, irtak és költöttek a régi Róma és Hellasz nyelvén, azonban egük az olymp vala, anyai nyelvöket restelték. Olaszhonban féktelen pogányságot teremtett a humanismus, melynek mámora egészen a vaticánig hatott, a legalávalóbb erkölcstelenségben tünt el a jó erkölcsnek még utolsó maradványa is. Németországban valamivel kedvezőbben állott a dolog; a régebbi humanisták komoly vallásos jellemek voltak, a fiatalabbak azonban vezetőjükkel, Erasmussal az egyházi bajokra csak gúnynyal és elmességgel teleltek. Erasmus puha párnán pihenve irta meg-Báselben satyráit, mig a wittenbergi szerzetesnek vérzett a szive, a mint a nép lelkiismeretét a búcsú s más kegyes papi csalás által félrevezetve látta. Luther a népmozgalomra appelált, mivel tudta, hogy minden egyesnek üdvéről van szó, Erasmus ellenben úgy gondolkodott, mint Horác: odi profanum vulgus, hogy annál kényelmesebben