Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-09-28 / 39. szám

Huszonhetedik évfolyam, 39. SZ. Budapest, 1884. szeptember 28. PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. SZERKESZTŐ-és KIADÓ-HIVATAL: IX. ker. Kinizsy utca 29. sz. 1. em. Előfizetési dij: Helyben házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt 50 kr., egész évre 9 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál ; helyben a kiadóhivatalban. Hirdetések dija : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásáért 5 -kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. B^TTeljes szám/u.péld-átn^olszlsza,! mindig szolg* A wittenbergi reformátió prot. felfogása. Az evangyélmi protestánsok, kik Luther 400-0S születése emléknapját lélekben és igazságban ünnepeltük, meg vagyunk győződve, hogy a XVI. századbeli hitjavitással uj korszak állott be. Ha a világ az ember végett hozatott létre, ugy a világtörténet ott éri el tetőpontját, hol az ember igazi lényegét fölismerte, az egyes személyiség saját örök becsét fölfogta és földi életét a szerint rendezte be. Erre megtanított bennünket a reformátió, mely tehát nem egyedül a theologusok dolga. Ma mindenütt magasztalják a prot. világban az emberi szellem vallásos-erkölcsi felszabadulásának reformátori tettét. Mert a hit által való megigazulás — sola fide — tana, e nagy reformátori elv, mely az első pillanatra ugy tűnik fel, mint a káténak bármely könyvnélkülözésre szánt tétele; Luthernek e vallásos gondolata, melylyel halálos sebet ejtett a romanismuson, magában foglalja korunk egészséges szellemének alapját. Hiszen a reformátiónak ezen elve fölszabadította az egyén meggyőződését, lelkiismeretét. Ha t. i. hit által igazolunk meg, akkor békénk van istenünkkel s a tartozástól menten megtalálta lelkünk az igazi támpontot. Ez Luther szerint az istenben való élet ^das rechte, wahrhaftige Leben in Gott* ; egyedid az istenhez kötve szabad a prot. lelkiismeret a papi járomtól ; egyedül az istenre irányulva szabad a mi gondolkodásunk az inquisitió átkától; egyedül isten szemünk előtt s sziveinkben, szabadok a népek és államok a külföldi hierarchiának szolgaságba verő befolyásától. A hit által való megigazulás a vallásos egyén belső életelve, s mint ilyen az erkölcsi élet forrása. A keresztyén lelkiismeret, a bölcsészeti gondolat, az állam és népjog szabadsága, az igazi civilisatió, a valódi cultura, szóval az egész világnézet, melyben élünk és mozgunk, a protestantismus világa. Nem egy szerencsés véletlen alapján kereshető minden nagyobb költő és gondolkodó a prot. világban; Shakespeare épugy, mint Goethe és Schiller, Leibnitz, Kant és Fichte, Schelling és Hegel, a szabad szellem ezen óriásai azon világban gondolkodtak és munkálkodtak, melyet Luther és reformált társai megteremteni segítettek, t. i. az emberi szellem vallásos-erkölcsi felszabadulásának világában. Luther nem állapította meg az egyházat; létezett az a pápaság alatt is ; létezik a jeruzsálemi első pünkösd-ünnep óta s nem szűnik meg lenni a világ végéig sem, mert az egyház, mint a Krisztusban hivők személyes közössége, az isteni szellem által vezéreltetik; az isteni szellem pedig örökkévaló. Egyház volt, mert hiszen birta a 10 parancsolatot, az apostoli hitvallást, a miatyánkot, birta a keresztséget s az urvacsorát, sőt az egész latin bibliát is — de senki sem értette, mert a századok folyamában tévedések, bűnök csúsztak be az egyházba. Az egyházból, a Krisztusban hivők személyes közösségéből, monarchiai módon kormányzott intézet lett, melyben egy privilegiált papi rend, élén a pápasággal, uralkodott a lelkiismereten; lelkünk örök üdvének forrását nem lehetett többé a föltétlen bizalomban megragadott isteni kegyelemben keresni, hanem istennek tetszését véghetetlen fáradsággal kellett megérdemelni, a mire pedig egy bűnös sem képes, ha mindjárt a zárda kapuin át akarna is jutni a menybe, és mind ez be lett bizonyítva, nem a megirt isteni igéből, hanem az ellenőrizhetlen hagyomány és az azon épült scholastikai tudományból. A középkori katholicismus, jobban mondva romanismus 3 nagy bajban szenvedett, u. m, a hierarchiai egyluiz fogalmában, élén a pápasággal s a cánonjoggal; a külső, jónak tartott cselekedetek túlbecsülésében élén a szerzetességgel s végül a zsinórmértékül vett pápai traditióban, élén a scholasticismussal. A keresztyénséggel Rómában ugy állott a dolog, mint a régi császárvá-77