Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-09-21 / 38. szám

I 1228 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. 1200 Sohasem keresett a szerény férfi kitüntetéseket, mind azáltal Trencsén- 1845, Árva- 1847 és Sárosmegyék 1848-ban táblabiráik diszes sorába igtatni érdemesnek tárták; a magyar tud. akadémia 1847-ben lev. tagjának megválasztotta, a jénai egyetem 25 évi jubileuma alkalmából a bölcselet tudorává avatta fel; és közelebb ő felsége a Ferencz Józsefrend lovagkeresztjével diszitette fel 188i-ben. 1883. szept. 15-én ötven éves tanári működésének örömére az eperjesi evang. kollégium emlékünnepet rendezett. A jubileumon Bánó József kollégiumi felügyelő a kollégiumi pártfogóság részéről, Irányi Dániel orsz. képviselő legrégibb, dr. Schmidt Gyula régibb, Saguly István theologus pedig ujabbkor) tanitványai nevében üdvözölték. A m. t. akadémia képviseletében Hazslinszki Frigyes szólott. Az evangclikus egyházi egyetem részéről Haan Lajos békéscsabai lelkész, egyetemes főjegyző üdvözölte; Melanchtonhoz, a hitujitóhoz hason litva az érdemekben megőszült »praeceptor Hungáriáé*-t, kiemelve, hogy Vandrák András volt az, ki Eperjesen magyar társaságot alapitott és ezáltal a magyarosítás érdekében is buzgón fáradozott. A tiszai evangelikus egyházkerület üdvkivánatait Czékus István szuperintendens tolmácsolta. Üdvözölték továbbá küldöttségek által Sárosmegye, Eperjes városa, az eperjesi gör. kath. püspökség, az eperjesi ev. egyház, az eperjesi katholikus egyház, az eperjesi zsidó hitközség, a melynek szónoka igy szólt: Sok izraelita ifjút tanítottál magyarul gondolkozni, a te érdemed, hogy magyarok lettünk«, a tiszai egyházkerület esperességei, a középiskolák küldöttségei, a melyek közt a rozsnyói ev. főgymnázium részéről, Kramarcsik Károly gymnáziumi igazgató ; ,62 éve, hogy Rozsnyó tanítványa voltál, jól tanultál, jutalmad a mai nap; jól tanítottál, itt a bizonyítványod.« A jubileumon elhangzott jókívánságok nem teljesültek. A jubilált agg tanár ez évi szept. 14-én, épen jubileuma első évfordulójának előestéjén, derekasan munka s szorgalom közt megfutott hosszú életpálya után a megérdemelt örök nyugalomra tért. A kibocsátott családi gyászjelentés igy hangzik : Özvegy Vandrák Andrásné szül. Kéler Fmilia, gyermekei: Kornélia, özvegy Korcsek Istvánné szük Vandrák Etelka, valamint Andor és Anna nevü kiskorú gyermekei; Vilma és Gyula, nemkülönben nagyszámú rokonai és barátai nevében is, mélyen sebzett szivvel jelentik felejthetlen férje, atyjuk és nagyatyjuk néhai dr. Vandrák András urnák a bölcsészet tudora, collegiumi tanár és sok éveken át igazgató, a m. kir. tud. akadémia lev. tagja és a Ferenc József rend lovagjának, munkás és közhasznú élete 78-dik, boldog házasságának 46-dik évében, folyó hó 14-én éjjeli 11 órakor rövid szenvedés után, végelgyengülés következtében történt gyászos kimultát, A boldogult hult tetemei folyó hó 16-án d. u. 4 órakor fognak evang. szertartással örök nyugalomra kisértetni. Eperjes, 1884. évi szeptember hó 15-én. Áldás és béke lebegjen drága hamvai felett. Dr. Vandrák András temetése. Végtelenül szomorú hír riasztotta föl az eperjesi ev. collegium tanári karát és pártfogóságát és Eperjes városa minden rendű és rangú lakosát szeptember 15-én. E hír a mindnyájunkat megrendítő, Dr. Vandrák A. halálhire volt. Az eperjesi ev. coll. dísze, a coll. tanárok Nestora, vezére megszűnt élni. Hogy mit jelentett e hir a collegiumra nézve, melyhez ő 50 éven felül hiven ragaszkodva lángoló szeretettel, szent lelkesedéssel, faradhatlan szorgalommal, jeles lelki adományok által segített, teljesen kiképzett észszel, nemesen érző szivvel, szilárd akarattal szolgálta az emberiségnek, hazájának, egyházának legszentebb ügyét, a nevelés ügyét, nevelt a hazának több ezer hű fiat, mivelt polgárt, igaz, hű, buzgó protestánsokat, — azt ellehet képzelni. Mert hiszen, midőn Dr. V. A. épen egy évvel ezelőtt 50 éves tanári jubileumát ünnepelte, a midőn a collegium, a város, a megye a hazai tanintézetek, a hazai ev. egyház, az akadémia sietett örömét kifejezni, a midőn O Felsége a koronás király is kitüntette őt — méltán egyesült volt sok ezer tanítványa egy szivvel lélekkel arra, hogy nevét egy Vandrák András alapitványnyal (2000 frt) meg örökítse, méltán sorakoztak volt körülötte kartársai, hogy őt egy diszes emlékkel kitüntessék, megtiszteljék, méltán zengett távol és közel, ifjak és vének ajkain, rokonok, jó barátok, ismerősök s minden, a nevelés szent ügyeért lelkesülő igaz magyar hazafi ajkán Vandrák András neve; — mert hiszen tudományosságának, hazafias nemes érzületének, atyai szivének, társas erényeinek hire messze-messze elterjedt, s betöltötte e hazát; — mert hiszen az ő neve öszeszefort volt az eperjesi ev. ker. ősi coll. nevével. Egy évvel ezelőtt üdvözlő, örülő sokaság távol és közelről összejött, fényes közönség üdvözölte őt a fényes virágos coll. nagy teremben, örömtől sugárzó szavakkal; most mindezek szivét, lelkét a bánat fogta el, mert a tanügynek ezen kitűnő bajnoka, egyházának ezen hű fia, a társadalomnak ezen hasznos, nemes tagja, a hazának ezen példás polgára megszűnt élni. Alig hogy 50 éves tanári örömünnepét megülte, kezdett testi erejében hanyatlani s már ez év augusztusában feltűnő volt rajta a rohamos hanyatlás, mig végül a szeptember őszi hervadás meghozta az ő végelhervadását is. O is elhervadt szeptember 14-én d. e. 9 órakor, erőt vévén rajta egy erős láz, mely elvette eszméletét s éjjeli 11 órakor megölte őt legutóbbi napokban kifejtett sziv- és mellbetegsége. A szomorú hir hallatára ellepte gyászba borult családja lakását a szomorkodó közönség s a coll. tanári kara, pártfogósága, tisztelőinek óriási nagyszáma, mely azon törekedett, hogy temetését lehető legfényesebbé tegye, és igy még egyszer — fájdalom utoljára — megmutatta neki, mely határtalan tisztelettel, bensőséges szeretettel, szívbeli ragaszkodással viseltetett iránta. Folyó hó 16-án d. u. 4 órakor megtartott temetése, a mily végtelen szomorú volt, az érette minden szemből hulló könyek folytán, épen olyan íényes is vala. Lakása udvarán felállított koporsóját elborította a koszorúk tömege. — A gymn. ifjúság, az akadémiai hallgatók, a coll. tanári kar és pártfogóság, magánosok és testületek, rokonok és ismerősök, s a távoli tisza kerületi ev. gymnásiumok tanári karának koszorúi lepték el azon férfiúnak koporsóját, a ki annyi áldást árasztott a magyar ifjúság között és által a hazai tanügy terén. — És V. A. megérdemelte azt. A háznál az eperjesi coll. tanitó képző-intézet dalkara Mikulik Gyula által szabatosan vezetett éneke után Sztehlo János VI. sz. kir. városi főesperes mondott meghatott hangon egy gyászbeszédet, melyet az óriási közönség könyezve hallgatott. Valóban óriásinak kell mondanunk a közönséget, mert a coll. összes ifjúságon kivül, mely összes tanáraival és pártfogóival együtt ott volt szomorúan, leverten, ott volt a kir. kath. főgymn. összes ifjúsága egész tanári karával, ott volt a város hatósága, ott voltak a megye képviselői, a városi hitközségek képviselői, a város minden társadalmi egyletének képviselői s a város és vidék szine java, az iglói, késmárki, miskolci ev. gymnázium képviselői s mind,