Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-01-27 / 4. szám

112 János apostol az evangelium és a levelek szerzője, akkor nem Írhatta az Apokalypsist, vagy, ha ez az ő munkája, akkor nem ő a szerzője a többi iratoknak.® De-Wette gondolatait örökölte s tovább fejlesztette a tiibingai iskola, mely ép a most jelzett alapon s dilemmából kiindulva tette ez iratokat vizsgálódása tárgyául ; másfelől ugyancsak erősen állította, hogy az evangelium a keresztyénségnek egy magasabb és szabadabb fejlődését feltételezi. Ezek ellenében Niermeyer a hagyományos nézet védője volt az, ki rá mutatott ama dilemma hamisságára, miszerint János vagy az Apocalypsis hója s akkor nem az evangeliumé (Baur), vagy ha ő az evangélista, akkor nem tőle van az Apocalypsis (Lücke). O azt állítja, hogy ugyanaz az apostol írhatta mindkettőt is, bár a fejlődés különböző pontján, a mit abból a legalább is 25 évi időközből, mely a Jelenések és az evangelium szereztetése között eltelt ki lehet magyarázni, a mi közben a szent város elpusztíttatott s János megismerkedett Kis-Azsiában a görög bölcsészettel. A dilemma azonban ma is még érvényben van s egy könnyen fel sem is oldható. Mielőtt hát ama kérdésre felelnénk : vájjon az általunk jellemzett János-e a szerző\ arra kell válaszolnunk, hogy Vájjon a l^ . evangelium szerzője s az Apocalypsis irója lehet-e egy ugyanazon apostol ? és nézzük, hogy a felállított dilemma jogosan tartja-e fenn magát évtizedek óta ? (Folyt, köv.) Kenessey Béla. KÖNYV1SM ERTETÉS. A hit temploma. Egyházi beszédek részben Spurgeon nyomán. Irta Könyves Tóth Kálmán. 111. Kötet. Budapest, 1684. Kólcai Lajos tulajdona. 246 lap. Ara 2 frt. Könyves Tóth Kálmán termékeny írónk átdolgozásában Spurgeon közkedvességü beszédeinek III.-ik kötete került ki immár a sajtó alól. E kötetben azonban a hírneves baptista lelkésztől mindössze csak 21 beszéde van, a kötet másik felét Decoppet párizsi prot. lelkésznek 3, s magának az atdolgozónak 19 eredeti beszéde foglalja el, mely utóbbiak a világosság kedvéért K. T. K. betűkkel jelölvék. Ugy hiszem, a könyv megjelenésének s tartalmának ez egyszerű jelzése is teljesen elegendő volna a közérdekeltség felköltésére s a kelendőség biztosítására. A három szerző neve, azok után, a miket tőlük már olvastunk, magában véve is elég kezességet nyújt ez egyházi beszéd-gyűjtemény kitűnő volta iránt. — Nem is azért fogtam tehát tollat, hogy e művet lelkésztársaim becses figyelmébe hosszasabban ajánlgassam, hanem megragadom e könyv megjelenésének alkalmát azért, hogy rövid ismertetésem kapcsán néhány megjegyzést tehessek, a mi már régebben a szivemen van El kell ismernünk, miszerint Könyves Tóth Ká'mán a külföldi művek s legközelebb Spurgeon beszédeinek magyarra való átültetésében szerencsés tapintattal és kiváló gyakorlottsággal bír. Pedig, a mi Spurgeont illeti, valóban nem kis mesterség az ő beszédeit, melyek rendesen 6 sűrűn nyomott nagy 8 ad rétű levélre terjednek, 2-3 kis levélre, tehát felényiaél is kevesebbre szorítani, a mint azt K. Tóth K.-nál látjuk. Sokat ki kellett ennélfogva egy-egy beszéd eredeti szövegéből hagynia, kivált miután a feltűnőbb idegenszerűség eltüntetése végett magyar vonatkozású részleteket is vett fel egyik-másik beszéd keretébe. Nem is csuda, ha a gon- j dolatok logikai rendjében észrevehető itt-ott egy kis ugrás vagy legalább zökkenés De bár elismerjük az átdolgozás ügyes és sikerült voltát, nem hallgathatjuk el, hogy mig a beszédek egy részénél azok idegen eredeto alig jut eszünkbe, a többi, főleg dogmatikus színezetű beszédek a magyar észjáráshoz alkalmazott ezen átdolgozásban is félreismerhetlenül magukon hordják az idegenszerűség bélyegét. Ilyen p. u. mindjárt a kötet elején az Alfa és Omegáról irt két beszéd. Legyen szabad belőlük pár passust idéznem. A 3-ik lapon ezt olvassuk : „A teljes szentírás Jézusnak hozzánk intézett igéit tartalmazza. A mennyei királynak földön maradt ruhái ezek s mennyei szeretet illatárja lengi azokat körül. A szentírás Jézusnak arany kocsija, gyöngéd és lágy szeretet annak ülése ; foglalj helyet benne, tövises uton is égi honba érsz. A szent gyermeknek, Jézusnak begöngyölt pólája az; göngyöld ki s megtalálod abban az üdvezitőt magát* stb. Az 5-ik lapon: „Amaz alfa, ki érettünk ómegává lett, bor helyett saiát szivének vérét áldozta fel, olaj helyett szentlelkének drága kenetét önti sebeinkbe, készpénz helyett örök igéjével gazdagítja s táplálja a beteg emberiséget*. A 6-ik lapon azt a transcendentalis eszmét fejtegeti, hogy a Megváltó létele egy az örökkévalósággal; „ . . . . kellett lenni oly korszaknak, mikor még csak maga Isten létezett, de csak az az alfa, az az ige, már akkor is Istennél vala*. Továbbá a 25-ik lapon: „Ugy tetszik nekem s jól esik azt hinnem, hogy magát a Megváltót látták a hajdankor . . . kegyes patriárchái*. 26. 1. Nebugadnezár által az égő kemencébe vettetetf

három ifjún kívül egy negyedik is volt ott. „Ez a negyedik a nagy Istennek küldötte, a Megváltó volt*. Csekély felfogásom szerint az ily irányú s szellemű beszéd a mi hallgatóságunknak, a mi magyar népünknek nem való. Nincs érzéke hozzá — hogy úgy fejezzem ki magamat. Sem értelméhez, sem szivéhez nem szól, az ő lelki világa, az ő vallásos felfogása s gondolkozása ettől egészen elütő. Más irányú és szellemű kell hogy legyen a mi prédikálásunk. Világos, hogy mi sem prédikálhatunk mást, csak a Krisztust, mert más fundamentomot rajta kívül csakugyan senki sem vethet; ámde nem szabad figyelmen kivül hagynunk azt sem, hogy a mi minden mystikus felfogást perhorrescáló józan eszű magyar népünk lelki világában a hitnek fejedelme, Jézus, is lényegesen más helyet foglal el. Ne tesssék, kérem, ez állításomon megütközni, hanem vegyük a dolgot ugy, a mint van. Mi is szeretjük a mi Jézusunkat, de a mi ragaszkodásunk ő hozzá csaknem semmi ahoz képest, a mint azt p. u. Sp.-nél tapasztaljuk. Sp. annyira bele éli magát nem egyszer a Krisztus dicsőítésébe, hogy mellette teljesen megfeledkezik az ő Istenéről. Több beszédje van e kötetben is, melyben Isten neve úgyszólván elő sem fordul. Mindig, mindenütt és mindenben Jézus — az ő Megváltója— a fő, a központ. Az ő váltsága, az ő érdeme, kegyelme és dicsősége az egyetlen, mitől az idvesség föltételeztetik. Ez a Jézus-cultus jellemzi Spurgeont s vele együttt az angol és a skót népet, majdnem olyanformán, mint a Mária-cultus a katholikus hívőket. Ellenben nálunk, magyar kálvinistáknál, a Jézus-cultus koránt sincs annyira kifejlődve. Tiszteljük, szeretjük ugyan mi is a szeretet nagy Mesterét, de a mi bizodalmunk és reménységünk horgonyát mégis nem annyira ő benne, mint inkább a „nagy Úristenbe*, a mi jó Istenük jóságába helyeztetjük. Innen van, hogy míg Sp. szerint (99 1.) „csak akkor lehetünk igazán nyugodtak, ha Jézns lakozik szivünkben, mint élő templomban* : *addig a mi vallásos érzésünket