Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-08-24 / 34. szám

1113 KÜLFÖLD. Luther-jubiláumi emlék a külföldről. A magasztos Luther-ünnepélyek egész sora a külföldön az evangyeliumi egység képét tüntette fel, s az evangy. prot. egyházra hozott áldásáról azon nézet lett általánossá, hogy jóval közelebb hozta egymáshoz az evangyéliumi protestantismus elágazó theol. irányait. Azon benyomást tette e sorok Írójára p. o. az erfurti Luther ünnepélyen a positiv irányú Baur s a szabadelvül Lipsius beszéde, s egészben véve a nov. io-iki eislebeni ünnepély is. Kellemetlenül hat tehát az elfogulatlan evangy. prot. emberre s bizonyára ellenkezik Luther szellemével az, hogy Bender bonni egyet, theol. dékántanár november ioén, Luther 400-ados születése emléknapján tartott »Beformation und Kirchentum« c. akadémiai beszéde az ,uj prot. igazhitüség", jobban mondva »a modern udvari theologia' emberei által oly hévvel lett megtámadva s anyira egyoldalú pártérdekből megbírálva s elitélve, mint talán Krisztus Urunk a phariseusok részéről. »Viel Feind, viel Ehr!€

vonatkozható a bonni munkás theológusra is. Nézzük röviden, miután Bender beszéde, mely eddigelé 8 kiadásban jelent meg, oly élénken foglalkoztatja a német prot. sajtót, mi tehát a restaurait orthodoxia által oly igazságtalanul megtámadott mű tartalma és célja. B. Lutherben a nagy reíormátort ünnepli, ki a német nép összes szellemi, társadalmi és politikai életet uj szilárd vallásos-erkölcsi alapra fektette. A reformátió művének megértéséhez két eszme nyújtja Bendernek a kulcsot: a ker. élet eszméje, melylyel Luther az életnek szerzetesi felfogását megingatta, s a Krisztusban való megigazító hit eszméje, melylyel a római egyház üdvintézményét kérdésessé tette. Luther népének azon gyakorlati tényt derítette föl, hogy a házasság szentebb a papnőtlenségnél, a világi hivatásszerű munka keresztyénibb a világot kerülő papi dologtalanságnál, a világi rend s felsőség iránti engedelmesseg istenibb a papok szent zsarnoksága előtti lelkiismeretlen meghunyászkodásnál. Az evangy. életeszményben kereste Luther a reformatio lényegét, s ha Róma azzal fenyeget, hogy a vizzel megkereszteltek a pápa isteni joghatósága alá tartoznak, akkor mi protestánsok Luther 400-os születése emléknapján nagyobb joggal állíthatjuk, hogy a ki szt. lélekkel kereszteltetik meg, az a reformátio egyházának tulajdona. S ha ezen életeszményt mindenkor tisztán és világosan hirdettük volna, ha benne a kultura s a keresztyénség kiengesztelését ketestük volna, akkor e kérdés : vagyunk-e még keresztyének ? soha sem lett volna közöttünk feltehető. A keresztyén életeszmény uj megismerése szellemi és erkölcsi életünk sokkal mélyebb átalakulását vonta volna maga után, ha kezdettől fogva a hit által való megigazulás tana egy külső tekintély alakjában föllépő történeti elv szolgálatába nem lép. Lutherre nézve a megigazító hit a ker. embernek vallásos-erkölcsi életének eszközlése, megtartása s megszentelésére egyedüli feltétele s üdveszköze. A középkori dogma és csudahit erre nem volt képes, s a reformátió lényege sem abban keresendő, a mit a romanismussal közösen bír, hanem önálló és eredeti föllépésében. A ki elfogulatlanul vizsgálja a román s szláv népek erkölcsi és társadalmi viszonyait, melyekre a romanismus gyakorol döntő befolyást, s összehasonlítja a germán népekkel, hol a protestantismus az uralkodó, nem le«z kétségben az iránt, hogy az egyházi szakadasnak legrosszabb következményeiben sem kell aggódnunk vallásos-erkölcsi életünk reformátiója felett. A Krisztusban való hit s az erkölcsi életeszmény Luther eredeti reform- programmjában elválaszthatatlan egymástól; e kettő azon sark, mely körül az evangyel. protestantismus kulturvilága 3 századon át fordult, s a jövőben is fordulni meg nem szűnik. Az evangy. egyháziasságnak magasztos feladatát a j reformátori eszmék közvetítésében kellene látnunk, hogy ez uton azokat a hivők elsajatitsák s a vallásos erkölcsi élet terén megvalósítsák. Az egyházalakulás a protestantismus Achilles sarka. Különben az egyházak s egyházi irányok különfélesége a keresztyénség céljainak s a kultura érdekeinek sokkal nagyobb szolgálatot tett, mint ama sokat hangsúlyozott, de rosszul felfogott »egyházi egység* mely a lelkiismeret s értelem kárával jár. Mind a a mai napig azonban az evangy. egyház oly formákkal s eszközökkel állítja elénk ugy az életeszmény, mint a reformátió történeti üdvhit elvét, melyek a középkori egyházból származnak s ennélfogva a reformátori gondolatot tisztán s a kulturánák megfelelő módon ki sem fejezhetik. A pietista életeszménytől a reformátorihoz kell egyházunknak visszatérnie; a reformátori különbséget a gyakorlati üdvtanok, dogmatikai elmélet s t

krónikahit« között meg kell tennie. Sietnie kell a bizonytalanság s kétértelműség átkát levenni magáról, mely ezrek véleménye szerint őt terheli. Nem uj reformátióra, hanem a XVI ik századbelinek keresztülvitelére van szükségünk. Kötve Krisztus örök evangyéliomához szabad az egyház azon eszközök megválasztásában, melyekkel azt a változó idők felfogásával közvetíti. Vajha Luther 4oo-ados születésnapja arra intené a reformátió egyházát, hogy hagyatékához hiven ragaszkodjék s szabadságának hasznalatáról bizonyságot tegyen 1 Ez Bender tanár ünnepi beszédének rövid tartalma, mely napjainkban oly élénken foglalkoztatja a rajnai tartományegyház uj pietista s orthodox felekezeti, romantikus köreit, melyekben többet nyom Luther betűje, mint annak szelleme. A rajnai tartományegyhaz műve, hogy a bonni theol. fakultás másik 2 tanára Christlieb é Krafft Bender ellen fellépett s theol. egyletet alakított a hallgatók között, melynek célja a szabad akadémiai működés lehető megszorítása. Krüger langenbergi lelkész pedig lelkészi vitairatában fölszólította Bendert, hogy egyházi református programmjával a tartományegyházi zsinaton lépjen föl. Az egyházpolitikai térre viszi tehát a rajnai papság az ügyet, hogy az akad. tanszabadság által védett tanárral ily módon perelhessen. A rajnamelléki papság egy nyilatkozatot is közölt, melyben protestál oly szabadelvű theologia ellen, mely az apostoli hitvallást hitelétől s becsétől megfosztja; protestál Bender theologiájának azon támadása ellen, melyet a ker. élet gyakorlata ellen intézett az Isten igéjéhez ragaszkodó evangy. hitsorsosokkal szemben ; tiltakozik oly theologia ellen, mely a symbolikus könyveket »theologiai sophistika s jogi államokosság apokryph szüleményének« tartja. A mellett Stöcker sógora, Krüger azon reményének ad kifejezést, hogy a rajnaiwestphaliai lelkészi karnak eleget teend a bonni theol. fakultás az által, ha Bender iratát visszautasítja. Itt tehát egy rendszeres támadással találkozunk a theol. tanszabadság ellen! Valóságos zaklatás az a modern theologia ellen 1 Példátlan azon nyelvezet is, melylyel a berlini »N. Ev. K. Z.* s a lipcsei fanatikus »Allg. Luth. K. Z.* Bender beszédét anathematizálja, s tudósításaik méltán sorozhatok a hanoverai mult évi papi értekezletnek Bitschl göttingai theol. tanár s theologiája felett mondott ledér 68*