Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-08-10 / 32. szám

1019 1020 az emberi jogoknak a délnémetországi parasztok által való proclamálása által és a Krisztus országának phantastikus communistikus felállítása által Münsterben. A lelkiismerettől elszakadtan ezen törekvések vad dulási hajlammá lőnek s meg kellett a fennálló hatalmokon és az újonnan felébredt erkölcsi szellemen törniök. A német birodalomnak római szent birodalmi jellege a protestánsok által Speyerben kétségbevonatott és bár nem is sikerült a Rómával való összeköttetést teljesen megszakasztani, legalább a protestánsok birtokai lettek szabadakká, miután a birodalom a felosztás stadiumába lépett. De közelebb mint a sociális és politikai mező áll az egyházhoz az iskola, mely eddigelé az egyházzal teljesen egyesítve vala; az egyházban megindult nagy mozgalomnak az iskolát is magával kellett ragadnia és annak újjáalakulását okoznia. Hogyan és milyen terjedelemben történt légyen ez, ezt kimutatni lesz az én feladatom ; előadásomban Németországra fogok szorítkozni és pedig főleg arra : mit akart a két nagy reformátor, és mit tett? Mert ha a reformátió iskolájáról szólunk, nem szabad csak dr. Luther Mártonról szólanunk, hanem ugyanazon elismerés illetvén a Praeceptor Germaniae-t, Melanchton Fülöp (magister) mesterről is kell szólanunk. Ezen két férfiúban mintegy megtestesülve látszik, mit jelent a reformátió az iskolára nézve. Luther a maga egész művelődési fejlődésére nézve autodidact volt. Igaz ugyan, hogy kijárta a magdeburgi és eisenachi iskolát, az erfurti egyetemet és Erfurtban magisterré is lett, a ki Aristoteles Ethikája felett és a Physikából előadásokat tartott, hanem a maga kolostorba lépésével, mint egykor Pál apostol, elvetette az őegész műveltségének készletét és élt a maga, a szentirásban feltalált Krisztusának. Róla gondolkozott, — őt prédikálta. Luthernél az autodidactának egyoldalúságát felfedezhetjük, t. i. a közönyösséget, vagy megvetést azon dolgokkal szemben, melyek az ő tapasztalata körébe határozólag nem nyúltak bele, a rendszerezés hiányát, mert az abstractióhoz való hajlam, a megfontoló nyugalom, a mely az osztályozáshoz szükségeltetik, hiányzott. Ellenben gondolatai oly elevenséggel, erővel, és oly teljességben lépnek fel, (előnyök, melyeket anyanyelvének mesterileg ügyes használata még emelt, hatásukban fokozott,) hogy mint szónok, éppenugy mint iró a hallgatóságot és az olvasókat ellenállhatlanul magával ragadja. Gondolkozás és lét nála egy volt, s azért volt ő igazi férfi. Luther realista volt. Realistikus theologus. Ifjúságában nem volt alkalma az alaki érzéknek kiképzésére, férfikorában hiányzott hozzávaló ideje s a szakadatlan küzdelemben a kellő nyugalom is, ehez járult a római simaság iránti ellenszenve, a római jog körüli tapasztalatai és Aristotelesnek ferde használata a scholastikusok által. Ezen alaki képzőeszközöknek, melyekkel Róma a német népet legyőzte volt, ellenében ő a maga erős hitét a maga Krisztusában és az ő szentirásbeli nagy ismeretét állította fel. A mi Krisztust prédikálta, azt elfogadta, ami sima emberi bölcsességet tartalmazott, azt visszautasította; még az egyházi berendezések, szokások és tanok, sőt a szentirásbeli könyvek igazi vagy álvolta feletti Ítéletei is attól függtek — mennyiben és váljon Krisztust tartalmazzák, prédikálják-e f Es bármennyit tanult is Luther, és bár késő vén koráig tanult is, még sem volt tudós, nem tartozott a tudósok céhébe, hogy ugy fejezzük ki magunkat, hanem éppen egy reformátor : a népet, az egész német népet tanítani, hogy a Krisztusban való hithez, a szentírás olvasásához és megértéséséhez vezettessék, és ez által a külföldi befolyástól megmentessék, az volt az ő éppen oly keresztyén, mint hazafiúi eszményképe. Melanchton már mint fiu elárulta a maga nyelvészi lángeszűségét; 13 éves korában a heidelbergi egyetemet, később a tűbingait látogatta és tanult mindent, a mit egy akkori egyetemen csak tanítottak, alig 20 éves korában kiadta a maga görög nyelvtanát, mely többszörös kiadást nyert ; egy olyan nyelvnek volt ez kézikönyve, melyet akkkor Németországban nem sokan értettek s maga Luther sem volt valami nagy görög. Pár évvel azután megjelent Melanchton latin nyelvtana, akarata ellenére egy tanítványa által kiadva. O ugyancsak Wittenbergben a héber nyelvet is tanította. Luther ó- és ujtestamentomi biblia fordítását alaposan átnézte és kijavította. S ha Luther a német hírnök és úttörő volt, a ki a reformátori eszméket hirdette, akkor Melanchton azok latin mestere volt, vagyis az, a ki azokat az akkori világnyelven tanította és védelmezte. Az ágostai hitvallás és annak védirata, a smalkaldi cikkek vagy az ev. egyház három nagy reformátori okmánya Melanchton műve. Ha Luthert realistának mondottuk, Melanchtont formalistának kell mondanunk, természetesen, nem azon rossz értelemben, mintha ő a dolgok értékét fel nem fogta es nem becsülte volna. Mióta a szent irás felett felolvasásokat tartott, nemcsak hogy bevonta az ó- és ujszöveg minden nevezetes könyvét tankörébe, hanem a rómaiakhoz írott levél felett tartott felolvasásait tankönyvvé alakította át, mely azután sok kiadást ért és a reformált egyház klassikus hittanát képezte több mint egy évszázadon át. De dacára ezen feledhetlen érdemeinek az egyházitan körül, Melanchton képessége és hajlama folytán csak a humanistikus philologus maradt. Mint a görög nyelv és tudomány tanítója alkalmaztatott Magister Fhilippus (Fülöp mester) Wittenbergben s kezdte meg áldásteljes működését I 518. aug. 29-én, ezen foglalkozása volt neki legkedvesebb mindenkor, ebben keresett üdülést az egyházi ügyekben való fáradozása közben. Sok oldaluságáról nagyszámú beszédei, melyeket mint rector és professor tartott, vagy az akkori szokás szerint maga helyett tartatott, tanúskodnak. Csak néhányat emiitünk fel: Az egyetemi tanulás javításáról (székfoglalóbeszéd); az ékesszólás dicsérete 1523-ból; a tanítók fáradalmairól 1526; az orvostan dicsérete 1530; a csillagászatról és földrajzról 1536; a törvények méltóságáról 1538 ; az iskolák visszaállításáról (javításáról) 1540; a természettanról 1542; a hébernyelv tanulásáról 1546; a törvények forrásai és okairól 1550. Előadásaiban majd minden nemcsak görög, hanem római klassikus irodalmi műre kiterjedt figyelme. Ezenkívül Wittenbergben irt egy Dialektikát, egy Rhetorikát, s már ezek előtt egy művet a szabad művészetekről (Artes liberales), melyben szól a Grammatika, Dialektika, Rhetorika, Arithmetika, Geometria, Musika, Astronomia, História és a költészettanról. A két nagy férfiú személyes viszonya az egyháznak a reformátió által teremtett viszonyát tünteti fel az iskolához. Elvileg, Luther törte meg az egyház hatalmát az iskola felett, mert mint egyetemi tanár, nemcsak megbírálta az egyház hittanait, hanem az egyház tekintélyétől magát megzavarni nem engedvén, hirdette is a az egyház hittanaival ellenkező maga tanait, hivatkozván eleintén a pápára, majd az egyetemes zsinatra, voltaképen pedig azon szellemre, mely a szentirásban észlelhető. Egyike leggondosabban kidolgozott műveinek az 1539-ben irt a zsinatokról szóló irata. Luther tehát megtörte az egyház hatalmát az iskola felett, de nem a theologiáét; ellenkezőleg ezt újból felülkeritette, mint az egyetemen ugy a többi iskolában is, mindben ; mert minden tanításnak és tanulásnak, még magának a Luther által