Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-08-03 / 31. szám

1063 PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. * 1064 a vigasztalásnak és erőnek örök forrása ; az ő lesújtott lelköket akarjuk felemelni a menyekig, hogy lássák meg a csapásban is a szerető mennyei atyát; hogy adjunk mi, kik— nem érintvén közvetlenül bennünket a csapás — képesek vagyunk kifejezést adni amaz érzéseknek, melyek a bánkódó szivet elfogják, szorongatják s ama vágynak, mely imádkozni óhajt, de nem tud, a lélek mint szárnyaszegett, vihar által levert madár nem bir odáig emelkedni, ugy leköti az a koporsó. Ez a halotti ima célja. S ha azt akarjuk, hogy e célt elérjük : akkor rövidnek kell lennünk ; mert az a bánatos vagy elfáradt lélek nem képes bennünket ugy sem követni reflexióinkban s még fájóbban rezzen fel minden érintésre, mely égető sebéhez nyul. Hisz olyankor egyetlen meleg, baráti kézszorítás s a részvét egyetlen könnycseppje, a vigasznak egy találó szava, mely szívből jő : többet ér, jobb hatást tesz, mint az idegen prédikátor egész szóárja, minden költői hasonlata. És a léleknek épen emez állapotából és szükségérzetéből folyik az, hogy a szomorodott felek mindég azt szeretik, ha oly lelkész fungál kedvesök koporsója felett, ki őt jól ismerte, mert tőle várják leginkább, hogy legjobban megtalálandja a vigasztalásra is az utat. Ha szerzőnk előtt is ez a lélektani alap volt, a miért imáit ily rövidre szabta: akkor nagyon helyesen járt el; csak hogy igen sok helyütt pusztán költői hasonlatokkal, másutt meg elmélkedésekkel akarta a célt elérni s csak igen kevés imájában csendül meg a biblia visszhangja, a melynek kifejezései és különösen ihletett, magasztos eszméi épen a fájó szivekhez találják meg legjobban az utat. Hisz épen azért vallja az egész keresztyénség azt szent, isteni könyvnek, mert az úgy szól hozzánk az élet minden körülményeiben, a hogyan ember még nem szólott. Révész vasárnapi imáit, Czelder halotti könyörgéseit — a bennök levő költészet mellett mi teszi oly szépekké ? — az a bibliai szellem, mely ott lebeg felettük, mint az Úr lelke egykor a vizek felett. Van abban a bibliában is rendkívül szép, magasztos költészet, tudja az is a természet s az emberi élet képeit felhasználni arra, hogy a lélek láthatatlan világát azokban, mintegy tükörben felmutassa: de a kép fővilágitását mindég a vallásos hit fáklyája adja meg, mely megnyilatkozott egekbe mutat utat. S a mi legfőbb kifogásom van ez előttem levő imák ellen épen az, hogy sok költőisége, sok szép elmélkedése mellett a bibliai nyelv és lélek hiányzik a legtöbbjükből. Nem azt értem itt, hogy több bibliai citátumot használt volna, vagy épen idevágó helyekből állította volna össze imáit; mert hisz nem ez tenné őket biblicussá: hanem az, hogy az a kenet volna rajtuk, a mit inkább érezni, mint megmagyarázni lehet; a mi szebbé, vonzóbbá, kedvesebbé, val lásosabbá tenné; a mi olyan, mint a pillangó szárnyai* nak finom himpora, mit tulajdonkép csak akkor veszünk észre, hogy mennyivel szebbé tette az a tarka szárnyakat: mikor letörölünk. Ezeknek a költői nyelven irt imáknak is erre volna szükségök. Költészetre minden vallásos természetű műben, beszédben vagy csak nyilatkozatban is szükség van, mégha a maga egészében nem fogadjuk is el ama szellemes összehasonlítást költészet és vallás között: hogy ,a költészet a szív vallása, a vallás a szív költészete;« — mert ennél a vallás még is több. Szerzőnknek van is nagy érzéke a természet szépségei és ama viszony iránt, a mely van a természet élete s az ember lelki világa között: mert folyton onnan vett hasonlatokkal tünteti fel emezt; habár ebben is ittott vagy üres bombasztba csap, mint 37. 1. ,Siri szó*ban: »Te immár pihenhetsz csendesen az embersakálok enyves nyelvétől, mely már oly sokszor ásott nem érdemelt sírokat;' vagy pedig minden aesthetikai érzést bántó képet kelt a lélekben ; pl. 60 1. »még a lelketlen fukar is megosztja veled, a mivel még bir — a testében rágódó férgeit;' vagy 14. lap »a mi a virágnak a harmat és napsugár, — az a csecsemőnek az anyai szeretet melege s az anyai kebel drága nedűje' nem lehetett volna ezt egyszerűbben s mégis szebben kifejezni ?1 Egyszer-egyszer túlzásokba is ragadja képzelete s mond egy nagy ürességet. Pl. ,Sötét szárnyakon leereszkedék a halál angyala, ölébe vette őt s reá rémes csendjével néma éj borult. Csak a szülék lassú zokogása árulta el, hogy egészen nem halt ki még a nagy világ ! (35. 1.) S ugyané lapon van egy oly elmélkedés az imában, mely abba egyáltalában nem való, tökéletesen megzavarja az ima menetét, bosszantólag bántó : »Oh atyánk I az orvos is csak ember, a te erőtlen gyermeked, az is csak addig él, mig keskeny ereiben a vér mozogni tud.* Túlzás 85. 1. »Oh akkor hadd égjen ki e melegen érző sziv, mint egy pályavégzett meteor, vagy legyen porrá, hadd játszanak azzal az ég viharzó szelei® — t. i. ha szerző, egyházának kedves gondnokát temetvén el, csak azért maradt meg, hogy az elhunyt ,fáradhatlan tevékenységének élő emlékoszlopa* legyen. Hasonló 65. lap stb. Ezek bizony fennszárnyaló szavak, lennmaradó eszmékkel, pedig »szó eszme nélkül mennybe soh'se hat* (Hamlet.) Kiválóan szép imák is vannak azonban e kis füzetben ; különösen azok szépek, melyekben a szülői szeretetről szól ; ezekből egész ihletett melegség sugárzik felénk, gyengédség s mély érzék a családi élet iránt. E nemből igen szép a II. ima »ifju pár 6 napos kis lánya felett ;* a XVI. ima, a melyet egy gyermektelen s rovott életű nő felett tartott. Igen szép indokolása ez a nő rosszra vetemedésének, midőn mondja: ,Oh könyörület Istene 1 avagy a nő, kinek keblére soha nem fűztél piciny karokat, angyal főt mosolygó ajkakkal;

— az a nő, kinek sohasem engedéd hallani a sziv legbensőbb idegszálait megreszkettető kedves hangokon az anyai nevezetet ; az oly nő sorsa nem lehet-e könynyen hasonlóvá a viharos tengeren kormány és iránytű nélkül hányatott hajóhoz?* — — — „Csoda-e ha keblében az életirányt jelző delejtű meginog s a nőt, mint gyökértelen virágot a sors szele a puszták kietlenére sodorja ?' Igaz és egészen keresztyénes. Kedves, megható a XVII. ima egy cigánynő felett; A XXI. egy fiatal földmives felett; XXVI és XXX. ez utóbbi egy agg lelkész koporsójáról tartva. Ez idézett imák mind többé kevésbbé alkalmiak ; teljesen ismert helyzetek adtak tárgyat az irónak s mert ilyenek voltak előtte, szebben és igazabban, a szívnek őszintébb hangján tudott is szólani mint általános tartalmú imáiban. S ez a tény újra megerősít ama régebbi meggyőződésemben, hogy nincs is semmi értéke és értelme azoknak az általánosságban tartott imáknak vagy beszédeknek. A lelkészeknek kötelessége híveiket ismerni — mindég mondhatnak tehát alkalmi imát s beszédet s ha talán nem is imának oly szépet, mint a másiknak kiadott gyűjteményében az az általános tartalmú ima : mégis jobban hatnának vele, mert közvetlen lenne. Még csak egy megjegyzést az egyik imáben kifejezett theodiceára. A ,nyomorék gyermek felett* tartott imában, azzal felel az önmagával kétségei között vivódó léleknek eme kérdésére, — — .vagy talán büntető haragod nyilvánult e kisded lételében ? — mint a gyarló elme balgán szólja, hirdeti. Óh nem 1 Mert hiszen te magad vagy az örök szeretet. Oh hol keressünk hát a te végzeted örök titkainak kulcsait?* — — — ,azon hitéa