Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-08-03 / 31. szám

094 áldást szemmel láthatólag bebizonyítsa.1

Ily módon jött létre a Pentateuch második kiadása. Több mint 150 év folyt el addig mig a harmadik s utolsó kiadás elkészült s a zsidó nép által elfogadtatott : évek telve fontos s többnyire szomorú eseményekkel. Josiás reformja Juda királyságának bukását nem akadályozhatta meg : Kr. e 586 évvel Jeruzsálem s a templom elpusztíttatott s megkezdődött a babvloni fogság. " Ötven év múlva a Juda törzséből egy rész, a Benjámin és Lévi nemzetsége visszatért Júdeába, de a hol nagyon siralmas helyzetben valának.3

Majd ismét körülbelül 80 év múlva megnövekedett számuk a Babyloniából Ezra vezetése alatt megjött foglyok által. 4

Nála megvolt a buzgalom a visszaélések megszüntetésére s a zsidó nép vallás-erkölcsi állapotának reformálására. 5

De a körülmények kezdetben nem valának kedvezők. Csak midőn szellemi rokona Nehémias vette kezeibe az uralkodást s Jeruzsálem falait ismét felépitteté — mi 444-ben történt Kr. e. — volt alkalom valami nagyot létrehozni. S ezt ő tüstént telis használá. De hát mi okból törekedett Ezra valami ujjat életbeléptetni ? Miért nem volt neki elegendő a már régebben készült törvényeket elővenni s ügyelni arra, hogy ennek rendeletei át ne hágassanak ? Az ezen kérdésre adandó felelet meg fog ismertetni bennünket a Pentateuch harmadik kiadásának eredete és jellemével. (Folyt, köv.) Észrevételek dr. Heiszler József rémes álomlátásaira, miket a s.-pataki lapokban nyilvánosságra hozott. (Vége.) A püspöki cimmel megbarátkozni nem tudó pásztortársam Heiszler urnák, még azon nyilatkozattal vagyok adós a cimkérdésben, hogy okosabb volt főpásztorainknak püspöki címet adni, már csak azért is, mert rövidebb, s a mi fő-fő ; értelmesebben kiejthető, a legegyszerűbb, iegtanulatlanabb által is, mig a superintendens — szót, nem hogy parasztjaink, de nagyságos hallgatóink legtöbbje se tudta okosan kimondani. Ez ellen agitálni, oly kicsinyesség, mint ha ma, azért küzdene a papság, hogy »lelkészeknek* ne címeztessenek, mert ez, ujabb keletű; az igaz hitű orthodoxia ellenben, azt kivánná, hogy pásztoroknak, híveink pedig juhoknak hivattassanak, mely utóbbi ellen, erősen protestál már a földmivelő népség is. Az ész, mindég uralkodott az értelmetleneken és tudatlanabbakon. Igy lesz az, ezután is világ végéig, és a hatalomra, zsarnokságra vágyakozó ambitió, subventió nélkül is tört szoboszlai Pap Istvánban az alárendeltek meggörbesztésére, pedig nem volt subeventionálva. Minden népnek olyan fejedelme van, a milyet érdemel, mert meg van irva: ,Nincsen hatalmasság hanem ha istentől!4

De meg! nem a cim adja a hatalmat, hanem a jog. A tarjáni jobbágy, nagyobb űui félelemmel és tisztelettel viseltetik, a vele közvetlen rendelkező, mindenható kasznár, mint a már születésénél, rangjánál fogva, szelíden leereszkedő nyájas báró Eötvös Ignác iránt! Amaz nemzetes kasznár ur volt, még is zsarnokoskodott: emez pedig nagyméltóságú Tárnok-mester létére léc-király volt uradalmaiban. 1 Jos. I: 3—9 s több más pótlékok II—XII, XXIII XXIV. 2 II. Kir. XXIV, XXV, melyek itt-ott a Jeremiás s Ezechiél profétiai által világosittattak meg. 3 Ezra 1—VI. 4 Ezra VII, VIII. 5 Hasonlítsd össze a megérkezése után tett intézkedések elbezélését Ezr. IX, X. A kálvini puritán nézet szerint, halottaink iránt, mint cadaver = dögtest iránt semmi kegyeletre se lennénk hivatottak ! s ime, a helyesen fejlődött humanismus, virágos kertté alakítja s óvni parancsolja durva bántalmazó kezektől a temetőket, és évről-évre koszorúzza kegyelettel a sírdombokat és emlékjeleket. Haszontalan a fellegekben járni akarni, mert az ember nemcsak észszel, hanem szívvel is meg van áldva, s annál fogva, érzékei is táplálékot követelnek és igen sok ember, akaratlanul is vonzódik oda, hol ily nemű igényei is kielégíttetnek. Reformált vallásunknak csak az a szerencséje, hogy a római vallás papjai mindnyájan nem Chrysostomusok és Pázmánok, mely utóbbi a teljes meggyőződéssel reformátusokká lett inteligentiát is nagy részben a római vallásra vissza hódította ; szerencsénk az is, hogy a latinul nem tudókra nézve, érthetlen nyelven tartott isteni tisztelet mellett, áll az axióma: „ignotis nullo cupido!4

De olykor-olykor találkozunk már oly elszakadóval, ki fennen hivatkozik a hithagyás ellen capacitáló lelkész előtt arra, hogy a más vallásúak is ugyan azon Istent imádják, a melyiket mi ! Emliti siralmas cikkében Jeremiásunk azt is, hogy a hol az amphibialis egyházi méltóság meghonosult, nem lett e azonnal semmivé a »szent nép királyi papsága!4 mely utóbbiról, egy nem régen elhunyt, egyházát nem annyira szájjal, hanem inkább végrendeleti hagyománynyal szerető lelkész-társunk, száma nélküli csalódásokon fájdalomtelten okulva azt mondá : „a felséges nép mindenütt m . . . . !4 Miféle okoskodás az, hogy az egyetemes papságot, szent nép királyi papságát emlegeti Heiszler ur — mint a krisztusi szellem megtestesültét ; s még is ellene van annak, hogy a főrendi házban ülés joga egyházunkkal is megosztassék. Hiszen, ha a királyi papság keretéhez tartozik a püspök, és az egyetemes papság egyik alkotó részét képezi, még jogosabban megilleti, hogy nagyméltósággal igazgathassa az alárendelteket és magas tekintélye legyen, mint az általunk hozott törvényekkel uralkodó királynak, ki II. Frigyes szerint az ország első szolgája. Es ha az ő országa nem e világból való, tehát lelki, s igy semmi köze a polgári törvényhozás teréhez : akkor az eddig egyházi kormányzatban velünk osztott világi elemeknek szintén félre kellene húzódni az egyházi térről, s menni oda, hol az ő országa határozódik : a Sándor-utcai palotába. A mi pedig az örök kiskorúságra itéltetéstől féltett laicus osztálynak, az uralkodó papi osztály lábai alá kerülhetését illeti, erre azt merem állítni, hogy a nép az úgynevezett misera plebs contribuens öröktől fogva kiskorú, az is marad, mig a világ áll ! és a józan okosság törvénye hozza magával, hogy a tudatlanságot az ész kormányozza. S e tekintetben sajnos ellentétet látok, a mult idők theologiai tudományokban is jártas emberei és a most serdülő nemzedék, hitvallás terén majdnem teljesen téveteg járatlansága között. Ha a vallásos nevelés, a gymnásiumi tanfolyamon túl, világi pályákra lépő ifjainkra nézve nem lesz jövendőre kötelezett tantárgy, legalább a hallgatással tanulás szempontjából: hinni fognak a református uri hallgatók is vakon ! hinni fogják azt, a mit templomkerülő- napjainkban mást nem hallhatván, csupán gyermeki felfogással, tejnek eledeleként szívtak be, ugy szólván öntudatlanul, s mire megemberednek el is felejtik kié volt, és hol talalható az az emlő, melyből mint árva magzatok, nevelő dajkájok által tápláltattak ? Nem tudom, miképen lesz akkor felfedezhető az egyetemes papi elem a királyi papság, a szent — akarom mondani szentség'