Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-08-03 / 31. szám

987 989 jebb azt a lesújtó tudatot merítheti, hogy ő nem képes megfelelni az iskola követelményeinek. Az iskola nem bízhatja a maga feladatát sem a családra, sem magára a tanulóra. És a tanitó feladata nem az, hogy otthonra adjon fel leckét, hanem hogy az iskolában tanítson meg mind arra, a mit az állam, s a polgárok érdeke követel a kötelező népiskolától. Fontolják meg tanítóink az angol bíróság ítéletét és gondolják meg, hogy ez egyúttal paedagogiai törvény, a mely az egész világra szól. TARCA. A Mózes öt könyve. Egy felolvasás Kuenen Ábrahám leiűeni egyetemi tanártól. Holland eredetiből fordítja : Szalay Károly. (Folytatás.) E műben a törvényadás csak nagyon kis részt foglal el. A Sínai hegy mellett lefolyt történetek a próféta iró altal bár látható elfogultsággal beszéltetnek el,1

mind azáltal az általa elsorolt törvények száma kevés. Ezek kivéve a »tíz parancsot« a polgári élelet illető egyes rendeletek, melyek a szövetségkönyvének 2

legnagyobb részét képezik, ugy amint ezt az Exod. XXI—XXIII. fejezeteiben birjuk; továbbá ugyancsak a szövetségkönyvében 3

s e mellett 4

egyes általános rendeletek, melyek egyrészről Jahvehnek a 3 nagy ünnepek alkalmával való tiszteletére, másrészről az elsőszülött felajánlására s egyébb e nemű dolgokra vonatkoznak. S mindezen törvények ugy adatnak elő mint egyenesen Mózestől eredők. Valósággal pedig a gyakorlatból vétettek át, ugy amint ezek a Mózes működése alapján lassankint átalakultak s az ő általa megismertetett erkölcsi elvekből. Ezek tehát dacára, hogy a Mózes szájába adattak: csak a szó szélesebb értelmében valának mózesiek. De mint már emlitém is a próféta szerző előtt nem a törvényadás volt a fődolog. Ezekből ő csak azt vette fel, ami az ő korában érvényben volt, s talán valamit ő maga is csatolt hozzájok, de tulajdonképeni munkája neki a történeti keret volt, melybe ama rendeleteket beilleszté. O anyagát a néphagyományokból s az elődöknek az ő céljának megfelelő elbeszéléseiből kölcsönzé. Ezekben már ott éltek Izráel ős atyáinak Ábrahamnak, Izsáknak és Jákobnak alakjai. A nép nem csupán az egyptomi szolgaságnak, az abból való kiszabadulásnak s a pusztai vándorlásnak és a Kanaán földéért vívott harcoknak őrzé meg emlékezetét; hanem az azok előtt történt eseményeket is : az ős atyák Háránból való kiköltözését s Kanaánon való keresztülvonulásukat a Gósen lölde felé. Az emlékek lassanként terjedtek szájról-szájra s nyertek határozott alakot. Természetesen nem volt mindaz igazi történet, mit a nép a múltjából el tudott beszélni. A népmondakban jelentékeny szerepet játszik a képzelődés. Nagyit, színez, sokszor meg maga teremt egészen uj alakokat, melyek később ép oly éles vonásokat nyernek, mint azon emberek, kik valósággal éltek. 1 Exod. XIX. s köv. 2 E név az Exod. XXIV : 7. v.-ből van átvéve. 3 Exod. XXIII: 14—19. 4 Exod. XXIII. 1 —16; XXXIV: 18—26. E jelenség Izráelnél sajátságos módon nyilatkozott. Itt egy nemzet tekintetett úgy, mint egy nagy család, mintha az összes törzsek egy atyától származtak volna. Ezen föltételezett atya az Izráeliták felfogása szerint egy személy volt, ép olyan jó mint mindenki más s azon jellemmel s egyébb sajátságokkal ruháztatott íel, melyeket későbbi utódainál fedeztek fel. Ami a megelőző századokban velők, vagy a szomszédos népekkel történt, saját törzsatyjokra vitték visszás a szomszédokéra. Hogy csak egyet említsek : innen lett a közeli rokonság az Edomiták s Izraeliták között s a kitartó igyekvés Edomot (vagy Ezsaut) s Izráelt (vagy Jákobot) ikertestvérek gyanánt feltüntetni, kik már anyjok méhében ellenségesen viseltettek egymás iránt, s később is folyvást viaskodtak az elsőségért.1

E mellett jegyezzük meg, miszerint minden e nemű képzetek többé-kevésbé ködfátyolszerüek, zavarosak maradtak mindaddig, mig le nem írattak s csak ezáltal lett közöttük összefüggés és egység. Nagyon fontos volt tehát azon munka, melyre a mi prófétánk vállalkozott, a mikor a szétszórt elbeszéléseket s népmondákat összegyüjté, rendezé és kiegészité. Bátran mondhatjuk, miszerint Izráel népének ő adott történetet. Ezt ő nem tehette volna, ha hiányzott volna nála a vezérlő gondolat. Azonban ezután nem nagyon kellett kutatnia: ez, hogy ugy mondjuk, adva volt kezei között vallásos meggyőződésében. Igy beszéli elő nekünk azután— mikor egy bevezetésben az őstörténetet letárgyalta,2

— hogy hogyan hívta el s vezette Jahveh Ábrahámot azon földre, mely az ő maradékainak volt szánva; 3

hogyan kezdett Izsák születésével megvalósulni a számos utódok ígérete,4 hogyan választatott ki ennek fia Izráel, Ezsau felett egy csodálatos sorscserélés folytán, s hogyan költözködött az övéivel a Gósen földére,5

hol nagyszámú nemzetté növekedett, mely a szolgaságától felmentetett 6

s felvétetett a Jahveh szövetségébe 7

s az ő latható segítségével elfoglalta azon földet, mely már Ábrahámnak oda ígértetett.8

Egy szóval, Izráel Jahveh által való ki választatásának eszméje az, mely folyvást a szerző lelke előtt lebegett s az egymást követő történetekben megtestesült. Kell-e bizonyítgatnom, hogy ezen eszme, mintegy a prófétai tanítások szivéből vétetett ki. ? 9

Csodálkoznak-e önök, hogy egy könyv, mely a látható kijelentés gondolatának van szentelve, Izráel prófétáinak virágkorában az Ámos és Ézsaiás századában állott elő ? Az iró neve ismeretlen előttünk; s ha igaz, ő elrejti magát a lepel mellé, az elbeszélések mögé, melyeket elénk tár. A Pentateuch bírálatánál Jáhvistának nevezik őt, minthogy megkülönböztetésül a más szerzőktől az istenséget eleitől-végig, már a Genesis II. fejezetében „Jahveh4

vagy „az Ur*-nak nevezi. Mindazáltal megérdemli az ismeretlen »Jahvista« sokkal inkább mint azon sokak, kiknek neve feledésbe merült, hogy nemzete jóltevői között az ő számára is jelöltessék ki egy tisztelethely. Azon magasbra rendeltetés öntudatát, mely a századok folyamán 1 Gen. XXV: 21—34; XXVII; XXXII, XXXIII. 2 Megtalálhatjuk ezt a Gen. I—XI, összekötve egyes elbeszélések s geneologiákkal, melyek ujabb keletűek. 3 Gen. XII: 1—4.' 4 Gen. XII-XVI, XVIII—XXII legnagyobb részt a Jahvista munkájából vannak átvéve. 5 A Jahvista elbeszélése feltalálható Genesis. XXIV—XXXV, XXXVII—L, bár kibó'vitve ujabbkori pótlékokkal. 6 Exod. I—XV, noha itt is számos ujabbkori pótlék van pl. Exod. II: 23—25; VI; XII: 1—28, 40—51 stb. 7 XIX—XXIV. 8 Lásd Num. XXI, XXII—XXIV és Jósua. I —XII mely fejezetek épen a Deuteronomista által vannak átdolgozva. 9 Amos II : 9, 10; III: 1, 2; Hos. XI: 1 ; XII: 10 s követk.