Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1884 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1884-07-27 / 30. szám

070 nyújt az intézettel összekötött kisdedóvó. Berlinben (a Berlinben megfordulók számára álljon itt a cim : »Marthashof, Sclnvedterstrasse No. 37—40) alapitás óta 14,368, az utolsó évben 734 nőcseléd használta az intézetet és 1871 uraság kért ettől cselédeket. Összekötve ez intézettel egy 2CO gyermek által látogatott és 2 diakonissza által vezetett kisdedóvó és egy 7 diakonissza által vezetett és 300 gyermek által látogatott hatosztályu leányiskola. Nagy telek vásárlása és építkezések következtében 113,000 márka adóssága van, melynek fedezésére felhívják a köz jótékonyságot, mi sikerülni is fog, mivel hogy a főváros tapasztalatával bír annak, hogy ezen intézet mily lényegesen képezte és erkölcsileg emelte a női cselédséget. Hoffbouer titkos kereskedelmi tanácsos halálával az intézet tevékeny elöljárót vesztett. VI. Ev. leány-árvaház Plesz melletti Aldorfban Felső-Sí ezidban. Ezen intézetet az 1847—48-ki éhségi typhus hozta létre. Miután kaiserswerthi diakonisszák Pleszben ápolták volna az ilyen betegeket, Stolberg Frigyes gróf és neje egy urasági gazdasági házba gyűjtötték össze a typhusban elhaltaknak árva leányait és 18 hectár földdel együtt átadták e házat a rajna-westfáliai diakonissza egyletnek, árvaházul. Félig éhenhalt 34 gyermek volt ez intézetnek első növendék csapata. Annyira erőtlenek voltak, hogy, ha megengedték, órahosszákig mozdulatlanul elültek dagadt testűkhez felhúzott lábaikkal ; kedélyök is annyira élettelen volt, hogy az első karácsonyfa, melyet életökben láttak volt, nem bírta őket felvidítani. Soká tartott, mig a nővérek leggondosabb ápolása megbirkózhatott e nyomorral. Azóta a növendékek száma rendszerint 80, kik közül sokan ingyen, a többiek körülbelül évi 20 frtért ápoltatnak és taníttatnak. Célia ez intézetnek derék szolgálókat nevelni. Eddig 450 szegény leányt neveltek, kik közül számosan diakonisszákká is lettek, ugy kívánván meghálálni az intézet irántok bizonyított jó akaratat. Hat diakonissza közül 3 viszi az előljáró névvel a gyermekek házias nevelését, 2 tanitó nővér pedig a két tanosztályban működik. A nővérek fenntartják az érintkezést a kilépett növendékekkel. VII. Felső leány tan- és nevelő-intézet Düsseldorf melletti Hildenben. Jóllehet elv, hogy a diakonisszák munkája első sorban a szegények és kevésbé tehetősek javára váljék; mégsem lehetett ennek áldásából kirekeszteni a közép- és felsőbb rendueket, mivelhogy épen ezeknek rokonszenve tartja fenn a szegények számara állított intézeteket. Fliedner, az intézet alapitója, 1861-ben csak próbára bérelt e célra egy kis házat Hilden városkában. Mar az első években oly nagymérvű volt a bizalom ez intézethez, hogy Hollandiából, Belgiumból és Dániából is adtak oda növendékeket. Istenfélő, alapos, házias nevelés volt Fliednernek kitűzött célja és látva a nagy elismerést, 4 hectár kiterjedésű telket vásárolt és 1864. ápril 21-én tette le, az uj nevelőintézet alapkövét. Azon évben meghalt, de következő év október 25-én már hasznalatba vehették a park közepén álló 88 láb hosszú és 69 láb széles, két emeletes épületet. A növendékek 14-ivel képeznek egy-egy családot, melyet két diakoniszsza nevel, s mely külön lakszobával, zongoraszobával és két halóteremmel bír, melyek mindenikében hét növendék és egy dianissza alszik. Két bejáró férfi tanítón kivül 6 tanitó nővér vezeti a nevelést, 3 ápoló nővér a háztartást. A bentlakók évenként fizetnek 435 frtot. Mult évben volt 59 bennlakó és 22 bejáró növendék, előbbiek közt volt 6 angol, 5 hollandi és 2 svájci, a többi német. VIII. Menhely és Magdolna-intézet Ilavel vize melletti Brandenburgban. Ezen intézet ís köszöni létet egy tehetősség nélküli emberbarátnak, Griesemann brandenburgi fogházi lelkésznek, ki a szerencsétleneken tehetségéhez képest kívánt segíteni. Ha egyrészt sikerült neki kemény szivekben jobb érzést felkölteni, másrészt nagyon fájlalta, hogy az egyszer fogházban volt egyén előtt elzárkózik a polgári társaság. Hogy a visszatérés lehetségessé váljék, alapította a fentnevezett menhelyet. Ez utóbb ajándékképen átment a rajnavidék-vesztfaliai diakonissza-egylet birtokába és segédintézetévé a berlini uj Charité nevű »Magdolna-intézetnek,* hol 9 diakonissza naponta 150—200 bujakóros nőt kénytelen ápolni. A Charité ezen szerencsétlenei közül azok, kik hajlandók a javulásra, áttétetnek a brandenburgi menhelybe, hol 4 diakonissza testi lelki gondozása mellett, derekas munka, különösen fehér ruhavarrás által keresik meg ellátási költségüknek legnagyobb részét. Mult évben 50-en lettek gondozva. 1868 óta 300 Magdolna vétetett fel; nem mindnyájan térnek vissza a rendes életbe, de a tekintélyes számú javult mégis csak acélozza a nővérek munkaerejét szemben a keresztyén mentő munka e legnehezebbjével. Az egy eltévedett juh után is elmenő jó pásztor képe e részben is előpélda. Külföldi, különösen keleti fiókintézetek. Bevezetésképen legyen megemlítve, hogy Kaiserswerth első felügyelője Disselhoff Gyula lelkész folyó évi március és ápril havában szemleutat tett Smyrnába, Konstantinápolyba és Bukarestbe s hogy visszatértében Budapestet, nevezetesen „Bethezda4

diakonissza kórházunkat is meglátogatta és a német ref. templomban előadást is tartott, melyet e lapokban is közöltünk. Ugyan ő szándékozik ez év végén Beirutba, Jeruzsálembe és Alexandriába szemleutat lenni, és kaiserswerthi diakonisszákat a német, angol, svájci és amerikai protestánsok által s főképen Graber német lelkész közvetítése folytán most alapított kairói kórházba beállítani. Keleten is kórházak, árvaházak és nevelőintézetek képezik alapját azon működésnek, melylyel a keresztet legcélszerűbben lehet vinni a muhamedánok közé. A. Kórházak. I. Kórház Jeruzsálemben. Fliedner Berlinben időzött, mikor Gobat jeruzsálemi protestáns püspöktől levelet kapott, melyben két diakonisszát kért Jeruzsálem számára. Fliedner közölte e levelet Frigyes Vilmos porosz királylyal és ez ígért e célra egy sajátját képező kis házat, de megjegyezte, hogy oda nagyobb számú diakonissza kell, hogy szilárd központot képezve, onnan betegek ápolásara, gyermekek tanítását és a kelet számára szükséges tanítónők és ápolónők képzését lehessen intézni. 1851. ápril 27. tehát 4 diakonisszával bevonult Fliedner lóháton Jeruzsálembe. A királyi házacska alacsony és szűk volt, ugy hogy nemsokára át kellett költözniök egy a Sión hegyén levő és a porosz offertoriumi alap által nem utasok részére bérelt menházba, mely 1851. május 4. fel is lett szentelve és valláskülönbség nélkül befogadta a betegeket. Gobat püspök utasitása szerint egy diakonissza meglátogatta a város betegeit és szegényeit. A gyógyszerész nővér pedig, orvosi rendelet szerint, sok hozzá folyamodónak, orvosságot adott, sebeiket kötözgette, szemvizet csepegtetett a beteg szemekbe stb. Ekként gyorsan hódította meg e ház a benszülöttek bizalmát. A muhamedánok-69*